120 éves a viski templom

919

Visk egykori koronaváros életében nagy esemény történt. 2017. október 8-án, vasárnap a helyi római katolikus egyházközség a neobarokk stílusú templom 120. jubileumát ünnepelte, melyet 1897-ben szenteltek fel Szent Miklós püspök tiszteletére.

Az ünnepi szentmise előtt Kvascsuk András plébániai kormányzó üdvözölte Majnek Antal megyéspüspököt, Hidász Ferenc ferences atyát, aki korábban Visken és környékén teljesített szolgálatot, valamint a történelmi egyházak lelkészeit: Andrijca Román görögkatolikus parochustés Jenei Károly, a református gyülekezet lelkipásztorát.

Az ünnepségen jelen volt dr. Buhajla József ungvári főkonzul és dr. Torzsa István beregszászi konzul, valamint Jaroszláv Hajovics, Visk polgármestere. Az eseményen képviseltette magát a magyarországi Fegyvernek testvértelepülés küldöttsége is.

A szentmise főcelebránsa Majnek Antal püspök atya volt. A prédikációban hangsúlyozta, hogy a kőből épült templom mellett fontos, hogy lelki, élő templom is legyen mindannyiunkban.

Az ünnepi szentmise után felszólalt dr. Buhajla József főkonzul úr és Jaroszláv Hajovics polgármester úr is.

A hittanos gyerekek rövid színdarabbal készültek, melyben bemutatták a templom megépítésének történetét. A színdarab után Hidász Ferenc atya emlékezett vissza itt töltött éveire. A templomi ünnepség népdalcsokor bemutatásával zárult, amit Tudósi Ivett adott elő.

A templomi esemény után a vendégek a szemközti plébánián megtekinthették a templom történetével kapcsolatos kiállítást. Az ünnepség agapéval zárult, ahol lehetőség volt megkóstolni a viski asszonyok ízletes szendvicseit és süteményeit.

Cubik László

Előző cikkA Mester itt van, ma is gyógyít… Gyógyító lelkigyakorlat Szinyákon
Következő cikkPapp Tihamér ferences szerzetes kapta idén a Pásztor Ferenc-díjat