A média “örömhíre”

52

Bruno Ferrero tanulságos történetei közül olvastam egyszer azt, amely a sajtó hatalmát próbálta tükrözni. Egy újságíróról szólt, aki azt mondta háziasszonyának, hogy az idei burgonyatermés bőséges lesz. A háziasszony véleménye pedig épp ellenkező volt – vagyis, hogy a burgonyából hiány lesz. Másnap az újságíró, mit sem gondolva a háziasszony megjegyzésére, írt egy cikket, amelyben bőséges burgonyatermésről számolt be. Este az asszony félénk mosollyal, szinte mentegetőzve mondta az újságírónak: “Tegnap sajnos tévedtem. Az újságban is az áll, hogy az idén bőséges lesz a burgonyatermés.”

Elgondolkodtató ez a kis történet. Napjainkban a sajtónak, a médiának olyan hatása van, hogy talán nem túlzás azt mondani, az emberek világszemléletét, gondolkodását és ezáltal a személyiségét is formálja. Sokkal nagyobb mértékben hat, mint bármelyik egyház. A média párhuzamos egyház felépítésére törekszik és hirdeti a maga örömhírét.

Egyházunkat katolikusnak, azaz egyetemesnek nevezik. De úgy tűnik, hogy ezt az egyetemességet ma egyre eredményesebben a tömegkommunikációs eszközök valósítják meg, melyek olyan mértékben egyetemesek, hogy gyakran hatalmas tömegeket tudnak megmozgatni, még ha nem is olyan látványosan, mint egy szabadtéri búcsúmise, vagy egy Szent Péter téri boldoggá avatás. Már programjaik jó része is “egyetemes”: egy dél-amerikai szappanopera nemcsak dél-amerikai, a különböző kibeszélő-, békítő- és valóság-show-k számos országban örvendenek nagy nézettségnek. Harmath Károly ferences már évekkel ezelőtt írt erről: “A televízió naponta gyűjt maga köré megszámlálhatatlan tömegeket, tanítja őket, értékeket kínál fel nekik. Kihat a mindennapjaikra, sőt még a napirendjükre is, hiszen a feladatok és a napi tevékenység is sokban alkalmazkodik a tévéműsorokhoz. A képernyő házi oltárrá vált. A bűnügyi filmek megmutatják, hogyan győzhet a jó a gonosz felett. A játékfilmek rámutatnak, hogy a depresszióból van kiút, a szerelmi fájdalmak eltűnnek, a betegség legyőzhető, lehetséges a megbocsátás és a kibékülés. Nem kell közbenjárókhoz fohászkodni. Minden megoldható, ha a képernyő ajánlásait követjük. A média felkínálja a maga örömhírét is. A reklámok vallási töltetűek, hiszen a vallásosság igénye az emberi természet sajátja. Boldogságot ígérnek, álmok megvalósulását, beteljesülést, tökéletes életet. Minden megvalósul, ha “hódolunk” az előtt, amit hirdetnek (a fogkrémtől az autóig). A televízió az ember kitűnési vágyának kielégítését is szolgálja: közepes, sőt, még alacsony erkölcsi és életértékeket valló személyek is “naggyá, ismertté”, sokak számára példaképé válnak.”

A klasszikus “extra ecclesiam nulla salus” jelszót (az egyházon kívül nincs üdvösség) az “extra media nulla salus” (a médián kívül nincs üdvösség) váltotta fel az emberek tudatában. De vajon manapság valóban az igazi üdvösséghez segít a tömegtájékoztatás? Ha közelebbről megvizsgáljuk azokat az értékeket – ezek többnyire csak beállított álértékek -, amiket a tömegkommunikáció közöl, akkor nem nehéz rájönni, hogy a médiát egészen más vezérli, amikor tájékoztat vagy szórakoztat. Nézettség (vagy olvasottság), hirdetések és bevételek – e három tényező alapján válogatja össze közölnivalóit. A tömegkommunikáció mindenekelőtt üzlet, melynek célja a profitszerzés. Ezt az összefüggést azonban a média szórakoztató, ismeretközlő tevékenységének fényében nem könnyű felismerni. Valljuk be őszintén, hogy sokszor, noha ezt sejtjük, nem is akarjuk ezt a tényt tudomásul venni, egyszerűen csak szórakozni, kikapcsolódni szeretnénk, vagy tájékozódni a világban történt dolgokról, eseményekről. Ezzel együtt azonban a tudatunkba bejutó információ lehet lélekromboló, Istentől eltávolító is. Sokszor nem is a bemutatott vagy közölt tény a káros, hanem az, ahogyan azt bemutatják, ahogyan sugallják a hozzájuk való viszonyulást. Hiszen a Bibliában is szerepel a bűn, Isten elleni lázadás, gyűlölet, vagy természeti katasztrófa, de a bibliai történetek olyan szemszögből közlik a tényeket, hogy Isten nagysága, jósága, szeretete és megbocsátása tükröződik bennük. Ez korántsem mondható el a média közlési módszeréről.

A gyerekek különösen védtelenek a média, és ezen belül elsősorban a televízió hatásától. Nagyon sok gyereknek van lehetősége már egészen kicsi korától kezdve bármilyen műsort válogatás nélkül megnézni. Emiatt gyakran “elektromos gyerekpásztornak” is nevezik a televíziót. A szülők nyugodtan végezhetik különböző tevékenységeiket, miközben csemetéjük bámulja a képernyőt, és közben egészen kicsi korától kezdve korlátozás nélkül megnéz szinte minden műsort. Kutatási adatok szerint a 3-5 éves gyerekek 36%-a, a 6-9 évesek 60%-a, a 10-13 évesek 75%-a maga kapcsolja be a tévét. A gyerekek gyakran egészen másképp értelmezik a televízióban látottakat, mint a felnőttek, így az életkoruknak nem megfelelő tartalmak mérhetetlenül károsítják lelkivilágukat. Különösen védtelenek a televíziós reklámok hatásától. Ők könnyen hisznek a csábító túlzásoknak, és sokszor eredményesen veszik rá szüleiket a vágyott termékek megvásárlására. A gyerekek gyakran évekig nem értik meg, vagy félreértik, amit a televízióban látnak. A meg nem értett szorongató cselekményeknek, a feldolgozatlan élményeknek bizonyítottan káros a hatásúk.

Harmath Károly OFM Cyber-egyház c. írása
és Kósa Éva A média szerepe a gyerekek fejlődésében c. előadása nyomán

Bunda Szabolcs

(Folytatás a következő számban)