A megszentelt élet napja

77

Ebben az évben február 3-án gyűltek össze egyházmegyénk papjai és szerzetesei, hogy hálát adjanak Istennek hivatásuk kegyelméért, és megújítsák fogadalmukat, mellyel annak idején örökre odaígérték magukat Istennek. Az ünnepi szentmise főcelebránsa a Felvidékről érkezett dr. Filo Vladimír rozsnyói koadjutor püspök volt.

Sűrű hóesésben, gyertyával a kezükben vonultak be a papok és szerzetesek a székesegyházba, ahol kezdetét vette a szentmise. Magyarul elmondott szentbeszédében – melyet Weinrauch Márió ferences atya fordított ukrán nyelvre – dr. Filo Vladimír püspök az aznapi evangéliumról beszélt. Jöjjetek velem egy csendes helyre és pihenjetek meg egy kicsit” – mondja Jézus (Mk 6,31). Az apostolok visszatérnek küldetésükből, és beszámolnak Jézusnak arról, amit tettek és tanítottak. Jézus örül a sikerüknek, örül az ő örömüknek. Nem mondja, hogy “elég már, ne dicsekedjetek!”, hanem hagyja, hadd dicsekedjék ki magukat. Együtt örül velük mindannak a jónak, ami történt, nem irigykedik sikereikre, nem mondja: “persze, hogy sikeretek volt, hiszen az én nevemben és hatalmammal mentetek.” Ő ilyet nem tesz, inkább hálát ad mindezért.

Mi sokszor mennyire másképp cselekszünk. Ha meg is hallgatunk valakit, sokszor csak illemből tesszük, s alig várjuk, hogy utána a saját dolgainkkal hozakodhassunk elő. Pedig milyen áldásos dolog meghallgatni valakit. Mennyire vágyunk mi magunk is arra, hogy meghallgassanak minket. Az orvost is sokszor többre becsüljük, ha meghallgat minket, mintha felír egy csomó orvosságot, anélkül, hogy meghallgatna. Sok öngyilkosság előzménye is az, hogy az illetőnek nem volt embere, aki meghallgassa jajában, bajában, egyedüllétében.

A másik, ami feltűnik ebben az evangéliumi részben: Jézus megszánja azokat az embereket, akik utánuk mentek, akik nem hagyják őket pihenni, mert olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Vajon mi hogyan viselkedünk, ha jogosnak vélt pihenésünktől foszt meg egy embertársunk, akinek ránk van szüksége? “Nem zavarlak?” – kérdezi. Mi pedig sokszor legszívesebben azt válaszolnánk: “De igen, zavarsz! Mentél volna máshová!” Aztán pedig csodálkozunk, ha minket sem fogadnak szívesen valahol. Jézus megmondta: “Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak mérni nektek is.” Ezek után jogosan zavarjuk-e Istent akkor, amikor nekünk tetszik, amikor bajban vagyunk? Kedves testvéreim, tanuljunk Jézustól! Tanuljunk tőle örülni más örömének, és készségesen fogadni, hallgatni, meghallgatni embertársainkat, mert olyanok, mint a pásztor nélküli juhok.”

A homília után a jelenlévők elénekelték a Veni Creatort, a Szentlélek-himnuszt, mellyel – mint Majnek Antal püspök atya mondta – kérték “a Teremtő Isten segítségét, hogy neki tetszőén és az emberek szolgálatára” újíthassák meg fogadalmaikat papjaink és szerzeteseink. Ezután következett a fogadalomújítás, melyet magyarul Bohán Béla beregszászi plébános, ukránul Zsarkovszki Péter szerednyei plébános, általános hely-nők vezetett.

A szentmise végén Majnek Antal püspök a következőket mondta erről a bensőséges ünnepi alkalomról: “Ez a fogadalomújítás azért volt oly fontos számunkra, hogy ne felejtsük el azt az első szeretetet, amit megéreztünk, amikor meghívott minket az Úr Jézus, és amit akkor mi, akárcsak szívünk visszhangját, az ígéreteinkben, fogadalmainkban megfogalmaztunk az egyház és az Isten előtt. Kérjük a ti imáitokat” – fordult a jelenlévő hívekhez -, “hogy ne csupán a megbízatás révén legyünk elöljárók, ne csupán ruhánk, habitusunk alapján legyünk Istennek szentelt személyek, hanem az életünk valóban bizonyítsa is ezt.”

Az ünnepi szentmise végén a pápai himnusz következett, majd a jelenlévők Balázs-áldásban részesülhettek.

Pápai Zsuzsanna