A mennyország kulcsa – Egy legenda és két történet a rózsafüzérről

80
October is the month the church dedicates to the rosary. The church synod the new evangelization begins Oct. 7, the feast of Our Lady of the Rosary. (CNS file photo/Mike Crupi, Catholic Courier) (Sept. 28, 2012) See OCTOBER-ROSARY Sept. 28, 2012.

Mária-legenda

Volt régen az egyik nagyvárosban egy tanuló, akinek mindene megvolt a tanuláshoz, csak éppen a feje volt kissé kemény. Hónapok múltak, de bizony a tudomány sehogy sem ment a fejébe. Egyetlenegy mulatsága volt: fenékig üríteni a világi örömök poharát. De bármennyi haszontalansággal is töltötte az idejét, egy jó szokása megmaradt: mindennap kiment a mezőre, koszorút font a mezei virágokból, és a Boldogságos Szűz szobrára helyezte. Télen pedig a hó és a jég alól is kikapart valami kis zöld füvet, hogy a Szűzanya szobrát ékesítse. Így történt, hogy egy napon megszállta a kegyelem, és kolostorba vonult, és jámbor buzgósággal élt együtt a többi szerzetessel.

Amint egy nap éppen imádkozott, feltűnt előtte a Boldogságos Szent Szűz szobra, és ekkor rémülten jutott eszébe, hogy már hosszú ideje nem vitt koszorút Máriának. Már megfogalmazódott lelkében az elhatározás, hogy inkább otthagyja a kolostort, de minden nap virágot akar vinni a Szent Szűz szobrára. Mikor egy öreg barát meghallotta hangos panaszát, félrevonta egy sarokba, és megkérdezte szomorúságának okát. Az ifjú szerzetes mindent hűségesen elmondott az öregnek, aki aztán azt a tanácsot adta neki, hogy a kötelező zsolozsmákon kívül mondjon el minden nap ötven Üdvözlégy Máriát, és akkor teljesíti régi fogadalmát, mert olyan koszorút fon a Szűzanyának, amelyet jobban szeret rózsák és liliomok koszorújánál.

Az ifjú szerzetes így is tett, és éveken át hódolt Máriának a rózsafüzér-ájtatossággal.

Történt egyszer, hogy nyáron elöljárói parancsára messzire kellett utaznia. Mikor egy erdőn ment keresztül, megfogta szívét a fák zöldje, a virágok ezer színe, az erdei madarak éneke. Leugrott lováról, bement az árnyékos erdőbe, megszállta az áhítat és elimádkozta a rózsafüzérét.

Két útonálló lopakodott utána, mert el akarták rabolni a lovát. Mikor azonban közelebb értek hozzá és meglesték, hogy mit művel, egyszerre csak megpillantották a Boldogságos Szüzet. Csillagos és virágos bársony- és selyemruha volt rajta, amely tündöklött a mennyei fényességben. Oly gyönyörűséges volt, hogy a két útonálló nem tudta levenni róla a szemét.

A Boldogságos Szűz odalépett a baráthoz. Aranykarikát fogott a kezében, olyat, amilyenre koszorút szoktak kötni. És ekkor történt a csoda. Valahányszor a barát elmondott egy Üdvözlégyet, az nyomban rózsává változott, a Szűzanya pedig levette ajkáról, és egyiket a másik után ráfonta ezüst dróttal az aranykarikára. Mire a barát az ötven Üdvözlégyet elmondta, annyi virág volt együtt, hogy teljes lett a rózsafüzér. Most a Szűzanya fejére tette a koszorút. A rablók látták. És ebben a pillanatban eltűnt a mennyei jelenés.

Egyúttal itt volt az ideje, hogy a barát tovább menjen, kijött tehát a sűrűből és fel akart szállni a lovára. Ekkor azonban ott termettek az útonállók és követelték, hogy a köpenyét, ruháját és a lovát azonnal adja oda nekik. A barát hiába kérte őket, hogy kíméljék, mind a két útonálló rárohant. Követelték tőle, hogy mindenekelőtt mondja meg, ki volt az az asszony, aki rózsákat szedett a szájából. A barát megesküdött, hogy semmiféle asszonyt nem látott, és nem tudta elgondolni, hogy mit értenek a rablók a kérdésen. De mikor pontosan elmondták, hogy mi történt, a barát az ötven rózsáról rögtön megismerte, hogy a hölgy csak a Szűzanya lehetett.

– Látjátok – mondta nekik a barát –, én nem láttam őt, csak ti láttátok. Azért történt ez, hogy magatokba szálljatok és abbahagyjátok ezt a gonosz mesterséget!
És ekkor beteljesedett az isteni kegyelem munkája: a két rabló leborult a barát lábaihoz, és mind a kettő könnyezve kérte, hogy tisztítsa meg eddigi bűneiktől.
A barát magával vitte őket a kolostorba, ahol aztán halálukig istenes életet éltek.

A rózsafüzér imádkozásával a Szűzanyát köszöntjük. Az alábbi két történet is tanúskodik arról, milyen ereje van ennek az imáinak.

Súlyos operáció után a főorvos külön figyelmeztette az ügyeletes orvost, hogy nagy fájdalmai lesznek az asszonynak, de mozdulatlanul kell feküdnie. Ha roham jelentkezik, azonnal adjanak neki fájdalomcsillapítót.

Éjszaka a beteg csöndben volt. A főorvos meglepődötten kérdezte tőle, hogyan telt az éjszaka.

– Köszönöm, főorvos úr – volt a felelet –, eltelt az is. Már sokkal jobban vagyok.
– Fájdalma nem volt?
– Volt – mondta halkan –, de nem figyeltem rá. – És mintegy magyarázatképpen megmozdította kezében a rózsafüzért.
A főorvos egy pillanatig elgondolkozott, majd a többi orvoshoz fordult és szárazon megkérdezte:
– Nos, kolléga urak? Ehelyett mit tudnának ajánlani?

Amikor I. János Pál pápa még velencei pátriárka volt, a velencei San Lorenzo kórházban odalépett egy síró asszony betegágyához és megkérdezte:
– Mi bántja?
– Azért sírok, mert érzem, nem sok van hátra. Félek is, mert egész életemben kerestem, de máig sem találtam még meg a mennyország kulcsát.
A pátriárka a zsebébe nyúlt, és rózsafüzérét a beteg asszony kezébe tette:
– Íme, itt van a mennyország kulcsa.