A papok éve – a laikus szemével

91

Sok hivatalos megnyilatkozást olvashattunk, és olvashatunk most is a papi életről, a papok éve alkalmával. Nézzük most meg egy laikus szemével, mit jelentenek számunkra a papok, hogyan tudunk mi, hívek együttműködni velük?

Az idősebbeknek bizonyára élénkebb emlékeik vannak arról, mekkora kincs a pap. Amikor kevés volt belőlük vagy elvitték őket, akkor igazán megtanulták értékelni, ha volt, aki kiszolgáltassa a szentségeket, aki abban az istentelen világban Isten szeretetéről beszélt nekik. Manapság már jobban el vagyunk kényeztetve ezen a téren. Természetesnek vesszük, hogy a pap ott van, hogy “kiszolgál”, nem is értékeljük már annyira.

A bajok ott kezdődnek, amikor a papunkról kiderül (márpedig többnyire kiderül róluk), hogy még nem jutott el a személyes életszentség legmagasabb fokára. Magyarán, ha emberileg problémánk támad vele, valami kifogásolhatót találunk a viselkedésében. Mert hogy mindegyikünk viselkedésében van ilyen, az rendben van, na de a pap – az más, az legyen tökéletes, és ha már Isten embere, legyen szent, ne prédikáljon vizet, ha bort iszik! Ezzel a filozófiával csak az a baj, hogy nem az van az Evangéliumban, hogy legyen szent a pap, a többiek meg éljék az életüket, ahogy tudják – hanem az, hogy “legyetek mindnyájan szentek”!

Mi ugyanúgy Isten gyermekei vagyunk, mint a pap, ugyanúgy törekednünk kell az életszentségre. A pap pedig, ugyanúgy, mint mi, nem szentnek születik, hanem jó esetben azzá válik. Sok küszködés, szenvedés, kudarc és mégis állandóan növekvő hit, reménység és szeretet által. Ráadásul “nehezített pályán” halad: hívei kritikus tekintetétől övezve, az állandó bizonytalanságban, hogy vajon hogyan prédikáljon arról, amit neki magának sem sikerült tökéletesen megvalósítania, ráadásul az emberileg olyan fontos vis?- szajelzések is sokszor hiányoznak neki. Egy családban a családtagok gyakran és alaposan “visszajeleznek” egymásnak (“Hát, fiam, te nem vagy normális”, vagy “Tudod, kivel beszélhetsz így?!” kezdetű mondatok és más, finomabb jelzések), amivel mindenképpen csiszolják, alakítják egymást. A papot inkább csak a háta mögött szidják vagy dicsérik, amivel nem sokat segítenek rajta. A kapcsolat működtetése Mit tehet a pap-hívő kapcsolatban a hívő, hogy együttműködésük gyümölcsöző legyen?

Először is fogadjuk el, ne csak szavakban, hanem a szívünk mélyén is, hogy papunk is ember. Ha észrevesszük a hibáit, ne “könyveljük el” örökre ilyennek, adjuk meg neki magunkban az esélyt. Ő is változik. Ne kritizáljuk, szapuljuk a háta mögött! Ez a közösség és a saját lelkivilágunk szempontjából is nagyon káros. Ha pedig a gyerekek előtt művelünk ilyet, esetleg egy életre megronthatjuk az Egyházzal, a papokkal – és végső soron Istennel való kapcsolatukat. Ahogyan alapszabály, hogy a házastársunkat sem szidjuk a gyerekek előtt, ugyanúgy kell, hogy vonatkozzon ez a papjainkra. Van építő kritika is, ezt kellene használnunk, de csak ritkán tes?- szük. Szeretetteljesen jelezhetjük a papnak, amikor valamin szerintünk fontos lenne változtatnia a közösség javára, esetleg a saját lelke javára is. Ha ezt úgy tesszük, hogy közben érzi, hogy értékeljük, valószínűleg nem lesz bántó a megjegyzésünk, sőt, még segítséget is jelenthet a papnak a kívülről jött visszajelzés. Az is lehet, hogy a beszélgetés során kiderül, mi volt az oka egy általunk eddig nem értett cselekedetének, és így mindjárt más fényben látjuk a dolgokat.

Az elismerő szavakról se feledkezzünk meg! Gondoljunk arra, men?- nyire fel tud dobni minket, ha valaki elismeréssel szól a munkánkról vagy egy-egy cselekedetünkről. Minden papnak más az erőssége, de biztos, hogy mindegyikükben találhatunk olyat, amit különösen jól csinál. Ha erről megerősítést kap, a munkája többi területén is lelkesebb lesz.

Beszélhetünk neki a családunk örömeiről, bánatairól, hogy ezzel is része legyen az életünknek – de ne árasszuk el panaszainkkal, vegyük észre, ha fáradt és egyedül szeretne lenni.

Végül pedig imádkozzunk érte – ahogy azt sok egyházközségben teszik is!

Popovicsné Palojtay Márta