A Szentháromság az életemben

86

Ki a Szentháromság? Ezen már két évezred nagy gondolkodói is sokat töprengtek anélkül, hogy igazán felfogták, megértették volna. Gyerekeimtől már sok érdekes meghatározást hallottam a Szentháromságra nézve, bár a legkülönösebbre mégis a Szentcsaládra vonatkozó sikerült, amit egyik lányom úgy határozott meg, hogy tagjai Jézus, Mária, Szent József és a barmok. De sokszor elgondolkodom komolyabban is azon, milyen szerepet játszanak az én egyszerű életemben a Szentháromság személyei.

 

Az Atya

Az én mennyei Édesapám. Nekem a földi Édesapámmal is szerencsém volt, felnézhettem rá, bízhattam benne. De mindannyiunk Apukája senkinek nem okoz csalódást, aki tényleg rábízza magát. Sokszor úgy képzelem el magam, főleg, amikor valami nehéz, hogy az én Atyám tenyerén fekszem kicsi gyerekként, és semmi bajom nem eshet. Amikor valaminek nekikezdek, odahívom Őt, és megkérem, hogy vegye gondjaiba ezt a dolgot, neki adom. Szervezze, intézze Ő – sokkal jobban tudja, mint én. Ugyanígy neki adom a számomra fontos embereket is.

Érzem, hogy azt kéri: bízzak benne. Feltételek nélkül adjam át neki az életem irányítását, ne akarjam egyik területen sem megtartani magamnak a kontrollt. Ne akarjak mindig mindent előre látni. Emlékszem, ahogy az egyik kislányunk gondolkodás nélkül leugrott a lépcső tetejéről az apja ölébe. Nem volt semmi félelem a szemében. Szeretném én is ezzel a bátorsággal megugrani életem nagy ugrásait – tudva, hogy az Atya nem hagyja, hogy leessek!

A Fiú

„Aki engem látott, látta az Atyát is” – mondja Jézus Fülöpnek. A Fiú tehát hordozza az Atya minden tulajdonságát – hiszen egy vele. Mégis, „Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát” és egy lett közülünk. Aki által az egész világ lett, aláveti magát nemcsak a természet törvényeinek, hanem a teremtményeknek is, akik gonoszul bánnak vele. Mindig megérint, ha erre gondolok. Mekkora alázat! Csak az igazán nagy méltóság képes ekkora önkéntes megaláztatásra. Én men?- nyit viselek el abból, ha lekicsinyelnek, ha semmibe vesznek?

Fájdalmas, milyen keveset! Csak leborulni tudok ez elé a Jézus elé, aki értem nem csak az isteni, hanem végül még az emberi méltóságát is teljesen feladta. Azért, hogy az én bűneimért kifizesse az árat, hogy eleget tegyen a hibáimért, mulasztásaimért is az igazságosság követelménye szerint. Hogy én élhessek, és ne nyomjanak agyon a bűneim következményei, hanem örömteli és bőséges életem legyen.

Köszönöm Jézusnak, hogy ehhez olyan tanítást adott, amihez ha ragaszkodom, akkor elvezet ehhez az örömhöz. Köszönöm, hogy nem csak beszélt róla, hanem elém is élte, amit mondott. Köszönöm, hogy meggyógyít a lelkem bajaiból, és sokszor a testiekből is. Hogy mindig együtt van, sőt együtt szenved velem, ha valami miatt megengedi ezt az Atyám. Hogy ha megkérem, Ő szeret bennem olyankor is, amikor én magam képtelen vagyok valakit szeretni.

A Szentlélek

Ő a nagy ígéret számomra. Akit Jézus szavai szerint mindenképpen megad a Mennyei Atya azoknak, akik kérik tőle. (Lk 11,13) Nélküle „kihűlne” az életem. Ő a Tűz, aki mozgat, energiát ad és melegséget. Ő az, akit megkérdezek, ha nem tudom, mit hogyan csináljak, sőt akkor is, ha azt hiszem, hogy tudom. Minden reggel meghívhatom a napomba és hiszem, hogy ha hallgatok a halk sugallataira, akkor nagyon nem ronthatom el a dolgaimat.

A Szentlélek ráadásul nagyon szeret ajándékozni, és én szeretek ajándékokat kapni! „Csak nyisd ki szád, és én betöltöm!” (Zsolt 80,11). Nehogy olyan legyek, mint a kisgyerek, aki szorosra zárja a száját, nehogy az anyja egy falatot is bele tudjon kanalazni! Hiszen Isten mindegyikünknek meg szeretné adni a bölcsesség és az értelem, a tanács és az erősség, a tudomány, a jámborság és az Úr félelmének lelkét. Nemcsak a nagy szenteknek, akiknek szobra van a templomban, hanem nekünk is – csak legyünk nyitottak a befogadására! Ők hárman – egy. Ezt tudom a fejemmel, de fel nem foghatom. Csak annyit értek belőle, hogy az Ő egymás iránti szeretetük teszi őket eggyé. Ahogy ők bennem vannak és működnek, nem válik szét, melyikük mit tesz – mindig Isten az. Ha valakit igazán szeretek, teljesen mindegy, melyikünknek sikerül valami, az ő öröme az enyém is, az enyém az övé, hiszen egy vagyunk. Nincs bennem féltékenység. Ugyanígy a másik fájdalma bennem is fáj, mert ő része az életemnek. Ez legteljesebben a házasságban valósul meg, amit Szent II. János Pál pápa párhuzamba is állít a Szentháromság belső életével – de igaz minden szeretetkapcsolatra. Adjuk hát át az életünk, hogy működjön bennünk mindennap az Atya, a Fiú és a Szentlélek nagy, egyesült szeretete!

Popovicsné Palojtay Márta