Advent időszakáról

40

 AMIKOR SZENT MÁRTON NAPJÁN KEZDŐDÖTT AZ ADVENT

Az egyházi évben advent jelenti a liturgikus év kezdetét és a karácsonyi előkészületet is. Az “advent” profán eredetű keresztény kifejezés. A szó jelentése: első hivatalos megjelenés, hivatalba lépés, uralomra jutás. A keresztény értelemben vett “advent” kifejezés jelentése már az első századok keresztény irataiban is ez: Krisztus eljövetele az emberiséghez. Ugyanakkor a szónak már a kezdetektől kettős értelme volt: egyrészt jelentette Krisztus első eljövetelét, amikor emberi testben a világra született az Örök Ige; másrészt Krisztus dicsőséges második eljövetelét is jelentette, amikor Jézus eljön, hogy megítélje a világot. Összefoglalva, az advent “eljövetelt”, vagy “újraeljövetelt” jelent.

Adventnek, mint liturgikus időnek a története a IV-V. századra vezethető vissza, Galliába és Spanyolországba. Itt, mivel szorosabb összeköttetésben voltak a keleti egyházzal, január 6-án ünnepelték a karácsonyt, ami egyben keresztelési nap is volt. Ezért a december 17-én kezdődő időszak eredetileg az epifániai keresztségre való előkészület ideje volt. Majd a húsvétot megelőző szent időhöz hasonlóan karácsony elé is 40 napos előkészületi idő került. Ez az előkészületi idő november 11-én, Szent Márton napján vette kezdetét, és a neve Quadragesima Sancti Martini volt.

Rómában csak az V-VI. században jelentkeztek az adventi előkészület első jelei. Nagy Szent Gergely pápa már – a mai gyakorlatnak megfelelően – négy adventi vasárnapot írt elő. De sokáig még Rómában is kettős gyakorlat élt, azaz a pápai rendelet csak fokozatosan honosodott meg a nyugati egyházban. A két gyakorlat között nemcsak időbeli eltérések voltak. A rómaiak “adventen” inkább Krisztus első eljövetelét értették, míg a galliai advent inkább az eszka-tologikus eljövetelre figyelt. A római liturgia csak a XII. században vett át némi bűnbánati jelleget a gall adventből – ekkor vették ki a Glóriát (Dicsőség a magasságban….) az adventi liturgiából, illetve a bűnbánati lila színű miseruhát kezdték hordani. A klasszikus római advent nyomai ma már csak a harmadik adventi vasárnapon láthatók, vagyis az örvendezés vasárnapján. Az adventi bűnbánati idő mégis sokban eltér a nagyböjti szent időtől, hiszen a liturgiában megmarad az alleluja. a zsolozsmá-ban pedig a Te Deum.

Az adventi szent idő advent első vasárnapjának első esti dicséretével kezdődik és karácsony ünnepének első esti dicséretével ér véget.

 MIÉRT NINCS DICSŐSÉG A SZENTMISÉKBEN?

Az advent elsősorban a bensőséges várakozásnak és előkészületnek az ideje. Ezt a feszültséget érzékelteti a liturgia is: nem díszítik az oltárokat virágokkal, nem szól az orgona. ugyanakkor az alleluja jelen van mind a szentmisében, mind a zsolozsmá-ban. A Glória is csak azért nem szól az adventi vasárnapokon, hogy annál nagyobb ünnepélyességgel szólaljon meg karácsony éjszakáján.

Advent liturgikus ünneplése is két részre osztható. Az első rész december 16-ig tart, a második december 16-tól december 24-ig. Az első rész az eszkatologikus várakozás ideje, ezt fejezi ki az ilyenkor mondott prefáció is. A második rész a Jézus születésére való közvetlen előkészület ideje.

Az adventi időnek vannak sajátságos szentmiséi is. Ezeket a szentmiséket a hajnali órákban szoktuk végezni, és a “rorate” nevet viselik. Ezeket a szentmiséket mindig a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére mondjuk, a “Harmatozzatok, égi magasok…” kezdetű éneket énekelve a szentmise elején (rorate = harmatozzatok). A mi vidékünkön a keresztények, hála az Úrnak, szép számmal vesznek részt a rorate szentmiséken.

  “SZÁLLÁST KERES A SZENT CSALÁD”

Az adventi szent időhöz nagyon sok népi szokás és ájtatosság is kapcsolódik. Elterjedt szokás ilyenkor az adventi koszorú készítése. A koszorúra négy gyertyát helyeznek, és lila szalaggal díszítik. Minden vasárnap eggyel több gyertyát gyújtunk meg rajta, minden vasárnap nagyobb a világosság, mert egyre közelebb kerülünk az igazi Világossághoz. Jó, ha a családok is készítenek adventi koszorút, és vasárnap esténként közösen összegyűlnek a koszorú köré imádkozni. Egy másik, nagyon kedvelt adventi népszokás a “Szállást keres a Szent Család”. Ez a szokás is életben van nálunk, ez tulajdonképpen egy kilenced. Kilenc napon át a Szent Család megáldott képét vagy szobrát körbeviszik különböző családoknál s együtt imádkoznak. Nagyon kedvelt szokás a Luca-napi búzaültetés is. Ilyenkor búzát csíráztatnak, ami karácsony ünnepére szépen kikel. Szinte az egész világon szokás karácsonykor, vagy több helyen már karácsony előtt, a betlehem felállítása. Ehhez kapcsolódik a karácsonyfa, vagyis a fenyődíszítés is. A karácsonyfa-állítás szokása a XVII. században Németországban terjedt el először.

    TALÁLKOZÁS AZ ÉLŐ KRISZTUSSAL

Láthatjuk, mennyire gazdag ez a liturgikus idő. Nem szabad azonban elfelednünk karácsony ünnepének lényegét, ami nem más, mint hogy találkozzunk az élő Krisztussal. Ez a találkozás pedig a lélek mélyén jön létre. Nagyon fontosak a népi szokások, de sokkal fontosabb, hogy a lelkemet készítsem fel karácsony ünnepére. Ez pedig elsősorban a karácsonyi szent-gyónás által történik. Használjuk ki ezt az időt, hiszen az egyház arra szánja ezt az előkészületi időszakot, hogy valóban felkészülhessünk. Mert karácsony éjszakáján az Igének az én szívemben kell megszületnie. Adja Isten, hogy valóban megtapasztalhassuk valamennyien a hozzánk érkező Úr szeretetét!

Molnár János
ungvári plébániai kormányzó