Anyaság gyermekkel és gyermek nélkül

44
ujtas-2015-4-26

Régebben – mint minden ifjú ember – sokat gondolkodtam a boldogság titkán. Mitől lesz az ember boldog? Mivel Isten szeret minket és mindannyiunkat boldognak akar látni, rájöttem, hogy a boldogság csak valami olyan lehet, amiben valamennyien részesülhetünk. Különben Isten nem lenne igazságos és nem szeretne minket – de mivel sem igazságában, sem szeretetében nem kételkedem

(hogy is tehetném, azok után, hogy Fiát adta értünk, aki pedig életét adta az irántunk való őrült szeretetéből?), törni kezdtem a fejem, mi lehet a titok nyitja. A család, szerető házastárs, gyerekek, anyagi biztonság, utazás, saját ház, biztos megélhetés mind boldogság forrásai lehetnek – de ez nem jut ki mindenkinek, akinek pedig van, bármikor elveszítheti. Mi tehát az, ami a miénk lehet, és senki nem veheti el tőlünk?

Nem meglepő, hogy arra jöttem rá: maga Isten az, az Ő követése, parancsainak teljesítése – parancsaié, amiket éppen azért adott, hogy boldogok lehessünk már itt a földön. Ezért a legfőbb célunk, aminek minden mást alárendelünk, csak a mennyek országának elérése lehet, ahol majd örökre együtt lehetünk Vele. Ez lesz a sokat emlegetett örök boldogság. Minden más boldogság, amit Ő földi életünk során ad nekünk, ennek az egyetlen boldogságnak a visszfénye, s ezekből megérezhetjük az Ő jóságát és szeretetét. S abból is meg kell éreznünk ugyanezt a jóságot és szeretetet, ha Ő nem ad meg valamit, amire nagyon vágyunk. Ha nem is értem a miértjét, de az Ő szeretetében nem kételkedem, akkor hiszem, hogy valami módon ezzel is az én örök boldogságomat mozdítja elő.

Ugyanez vonatkozik az anyaságra is, melyre ezen a májusi vasárnapon különösen is ráirányul a figyelem. Boldog nap ez az édesanyáknak – de sokszor fájdalmas azoknak a nőknek, akiknek nem adatott meg az, hogy gyermeket hozzanak a világra. Isten úgy teremtett minket, nőket, hogy nem csak szívünk-lelkünk, hanem egész testünk, annak egész működése is folytonosan anyai hivatásunkra figyelmeztet bennünket. Sokan – sokszor maguk a nők is – úgy gondolják, hogy csak akkor lesz igazán nő valaki, ha anyává válik. Ez bizonyos értelemben valóban így is van – de lehet-e gyermek nélkül anyává válni? Ha Isten ilyen mélyen belénk teremtette az anyaság iránti vágyat, nem igazságtalan-e mégis Ő, ha nem kaphatja meg mindenki ezt a csodálatos ajándékot?

Nem, nem az. Ő soha nem igazságtalan. Mert az anyaságnak csak egy része – bár csodálatos része – az, hogy az asszony a testében hordozza és a világra hozza gyermekét. De anyává válni nem csak így lehet.

Jó pár évvel ezelőtt egy rorátén váratlanul megütötte a fülemet a szentmise kánonjának néhány szava: „őt előre hirdette a próféták szózata, és kimondhatatlan szeretettel hordozta a Szűzanya”. Azt a melegséget, ami elöntötte a szívemet, sosem felejtem el. „Kimondhatatlan szeretettel hordozta”. Akinek megadatik az a megtiszteltetés, hogy gyermeket hordozhat a méhében, hordozza ugyanezzel a szeretettel. Abban azonban valamennyi nő részesedhet, hogy mint Mária is, aki minden ember anyja lett, kiterjessze ezt minden emberre. Talán ebben rejlik anyaságunk titka: hogy lelkünkben hordozzuk a világ és a ránk bízottak ezer gondját, fájdalmát, örömét, hogy aggódjunk és imádkozzunk értük – és mindezt kimondhatatlan szeretettel tegyük.

Nincs kizárva tehát senki az anyaságból. Erről a szerzetesnővérek is sokat mesélhetnének. Ki merné pl. Teréz anyáról azt állítani, hogy nem voltak gyermekei? Hiszen tudjuk, érezzük, hogy az a rengeteg ember, akivel törődött, mind az ő gyermeke volt.

De mi is szerethetjük tanítványainkat, mások gyermekeit, a szomszédban lakókat, felkarolhatunk rászoruló gyermekeket, akiknek ezzel szó szerint életet és jövőt adhatunk, s akikre nem lenne időnk, energiánk, ha lennének sajátjaink; sőt, lehetnek felnőtt vagy idős „gyermekeink” is – mindenkinek más feladatot ad az Úr Isten, csak oda kell figyelni az útmutatására. Persze a saját gyermeket ez nem pótolja – de nincs is szó pótlékról, mert az anyává válásnak ezek a módjai szintén tökéletesek a maguk nemében. Így is továbbadhatjuk az életet, amire mindenki vágyik. Ha belegondolunk, az édesanyák is ugyanezt teszik: ugyanígy nevelik, tanítják gyermekeiket, gondoskodnak róluk – újra és újra életet adnak nekik. Ha mindent ezzel a „kimondhatatlan szeretettel” teszünk, az anyaság bármely útján boldogok lehetünk és kiteljesedhetünk. Tanítónk ebben Mária, aki mindezt tökéletesen megvalósította, s tanít minket a Szentlélek is, aki elvezette őt erre a tökéletességre. Most, ebben a hónapban különö- sen is figyeljünk szavukra.

Pápai Zsuzsanna