Az adventi készület

35

Nemsokára elővesszük a karácsonyfadíszeket, ellenőrizzük, rendben vannak-e. Elkezdünk ajándékokat vásárolni, kigondoljuk a karácsonyesti menüt, a gyerekek elkezdik tanulni a pásztorjátékot, amit szenteste előadnak majd a templomban. Azt szeretnénk, ha minden együtt lenne a karácsonyeste bensőséges hangulatához, az együtt-ünnepléshez. Nagyon fontos ez, hiszen a gyermekeknek is életre szóló élmény egy szép, szeretetteli karácsonyeste. Amikor az ajándékokon gondolkodunk, ebben már az is benne van, ami a legfontosabb: szeretnénk szeretetünket kifejezni az illetőnek, kigondolni, minek örülne a legjobban.

Vajon végig tudjuk-e vinni az egész adventi, karácsonyi időszakon ezt a legfontosabbat: a figyelmes, az odafigyelő szeretetet? Így jutunk-e majd el a karácsonyfa alá? Vajon kinek mi a legfontosabb? Lehet, hogy a gyermeknek a szép ajándéknál fontosabb, hogy a szülei megnézzék, hogyan szerepel a pásztorjátékban. A sokfogásos vacsoránál fontosabb lehet neki, és más családtagoknak az, hogy együtt legyen a család, együtt játsszanak és beszélgessenek, amit a sok főzéstől, házimunkától kimerült anya esetleg már nem tudna megtenni. És a karácsony lényege évről évre ugyanaz marad, még ha esetleg el is feledkezünk róla: az Isten emberré lett és kisbabaként közénk született, hogy megmentsen minket és boldogok lehessünk, mert annyira szeretett minket. Ez a lényeg, és ennek nem szabad elvesznie, mert akkor a karácsony is elillan, és a ragyogó karácsonyfa alatt sem fogjuk megtalálni. Az Isten szeretetét viszonoznunk kell – és ez a kell nem kínos kötelesség, hanem boldogító lehetőség, amelyben megtaláljuk a boldogságunkat, úgy ahogy soha másképp nem találnánk meg. Gyermekkorunkban sokan kisruhát hajtogattunk a Jézuskának, vagy szénát gyűjtöttünk a jászolba, hogy ne fázzon, mikor karácsonykor megszületik, s a szénaszálak és a kis ruha hajtásai a mi jócselekedeteink. Önmegtagadásaink voltak. Felnőttként is ugyanez a készület lényege. Talán már nem gyűjtögetünk szénát, nem hajtogatunk ruhácskát, de odafigyeléssel, szeretet-cselekedetekkel, önmegtagadással, imával, a rorátéra járás fáradalmainak vállalásával (vagy éppen elhagyásával, ha azt kívánja meg a családi béke vagy a gyerekek ellátása), végül a karácsonyi gyónással előkészítjük, kitakarítjuk szívünket, hogy aztán fenntartás nélkül, bizalommal és gyengédséggel fogadjuk be az Isteni Gyermeket. Akkor velünk marad, és karácsony után is megőrzi azt a békét, amit csak ő tud hozni, de amit csak mi tudunk tőle elfogadni.

Fogadjuk el Jézustól ezt az ajándékot, amit annyira szeretne mindegyikünknek odaadni. Figyeljünk rá, és akkor meglátjuk Őt!

Pápai Zsuzsanna