Az én nyolcvan esztendőm

70

Nádor Albert ferences atya 80 éves

A Szentírás szerint életünk hetven év, ha jól megy, lehet esetleg nyolcvan is. De életünk egy állandó jelenben folyik. Mit jelentenek az évtizedek? Még nagyobb Isten felé fordulást, még nagyobb hálát mindenért a Mindenhatónak. Emlékeim szerint az első, amiről a környezetemből tudomást szereztem, egy szorongó érzés, amit Trianon okozott. Szülővárosom, Nagykanizsa nagyon érezte Muraköz elcsatolását. Jött az iskola. Tanító bácsink sokat beszélt az első világháborús élményeiről. A vérünkben volt, valaminek jönnie kell. Azután jött a gimnázium. Piarista atyáinktól nagyon sok ragadt rám. Óh, de közben jött 1941. április elseje. Keddi nap volt. Kopogtatnak reggel az ablakon, nem kell iskolába jönni, mert a német katonák részére minden iskolát lefoglaltak. Áprilisi tréfa. Nem az volt. A következő vasárnap kezdődött a német hadjárat az akkori Jugoszlávia ellen. Voltak légiriadók, de más nem. A következő nagy esemény 1945. januárja volt. Az utcákon plakátok jelentek meg és tudatták, február 4-én minden “férfi” a 29-es évfolyamig bezáróan köteles bevonulni. Még aznap este megtöltöttünk jó hatszázan egy hosszú vonatszerelvényt és irány: Németország. Néhány nap múlva német katonaruhába bújtattak minket egy rövid beszéd kíséretében: “a háború üzemanyaga az ember és mi azért jöttünk, hogy ez a hatalmas gépezet tovább tudjon működni”. Azután légitámadások. Volt rohamsisak a fejünkön, puska a kezünkben, lőttünk is, de csak a gyakorlótéren. Aztán az egyik menetelésen megleptek minket az amerikaiak. Isten segítségével, ép bőrrel átvészeltük ezt az időt. Azon esztendő szeptember végén hazakerültem. Ismét iskolapad. Csaknem naponta mentem egy közeli faluba tejet s ehhez hasonlót hozni. Minden séta egy hetvenperces elmélkedés volt. Egy ilyen elmélkedés gyümölcse volt az én elhatározásom: ferences szerzetes pap leszek. És ez elkezdődött. Búcsúszentlászló, Szombathely és a harmadik év után nem volt tovább. De igen, egy dunántúli üzemben voltam segédmunkás, majd traktoros. Meghatódva gondolok vissza az ott eltöltött esztendeimre. Melós társaim szája nem, de jóakaratuk, őszinteségük igen. ’56 végén disszidáltam, a bajor ferencesekhez kerültem. Papszentelés, az első lépések, megismertem a hildesheimi és a kölni egyházmegyéket, majd jött a peresztrojka, és hazajöttem. Kértem magam Kárpátaljára, ahol 15 éve ugyanazt teszem, mint Németországban. A magyar és a német hívők lelkésze vagyok. Összefoglalás: hála és hála a Jóistennek, hogy meghívott és hogy szolgálhattam néki.

Nádor Albert OFM

Albert atya december 9-én tölti be 80. életévét. Isten éltesse sokáig, vezesse őt mindvégig az Ő útján, és adjon neki minél tovább erőt, egészséget és szeretetet ahhoz, hogy segítsen a rábízottaknak is ezen az úton járni! Isten tartsa meg köztünk, Kárpátalján minél tovább!