Az üzletember

(Máté, a vámos)

I.

Nézd, én üzletember vagyok. Pontosan könyvelek, ezért mindennek ismernem kell az értékét. A vámnál ez egyébként alapvető követelmény. Mellettem nem lehet csak úgy elmenni, én rögtön kiszúrom, ha valaki ideges, szorong vagy veszekszik, vagy éppen túlságosan nyugodt – mert valószínűleg takargat valamit. Ülök a vámnál és ránézésre megmondom, ki milyen ember, ki menynyit ér.

II.

Nézd, én üzletember vagyok. Pénz nélkül nincs élet. Pénz nélkül koszos kis senki vagy. Pénz nélkül nincs barátság – de én pénzzel bárkit megveszek. Én tudom, kinek mi az ára. Megfizetem. De meg is fizettetem. Ezért ülök itt a vámnál. Nem az urakért, bár nekik is szedem a vámot. Nem őket szolgálom, hanem magamat. Azt mondjátok, csalok? Igen! Megfizettem ezért a lehetőségért, és most megfizettetem másokkal, amit kifizettem. Ilyen az élet!

III.

Nézd, én üzletember vagyok, és mindig azt nézem, mennyi az ár. Megéri-e még nekem? Ér annyit? Hasznom van belőle? Van-e kifutása a dolognak, hoz-e kamatot? Ha nem, akkor csak elfecsérelt pénz, idő – nem kell. Én keresem az értékes dolgokat. Láttad a gyűjteményemet? Láttad a körülöttem lévő embereket? Igen, szinte szenvedélyem megszerezni, magamhoz ragadni azt, ami értékes. Értékes kapcsolatok, értékes nők, értékes tárgyak – és hidd el, minél több ilyen van körülötted, annál értékesebb leszel te is. Ha érted, mire gondolok…

IV.

Nézd, én üzletember vagyok, messziről kiszagolom a jó üzletet. Szinte csontjaimban érzem, vágyódom rá, töprengek, szervezkedek – és végül megcsinálom. Olykor azt hiszem, engem már csak ez éltet. Amit megszerzek…

V.

Nézd, én üzletember vagyok. Bár ismerem minden értékét, ha már megszereztem, nem érdekel tovább. Eltűnt belőle az izgalom, a kockázat.  Már az enyém. Akikkel mulatok, azok is mind a zsebemben vannak. Benne kotorásznak. Ismerem őket, tudom, hogy a pénzemért szeretnek – unom őket. Piti gazemberek, akik velem takargatják bűneiket. Mert ha nekem lehet, hát nekik még inkább… ha tudnák! Lehet, hogy utaznom kellene. Valami újat találni! Valamit, ami megragad, ami felcsigáz… de mindenütt ugyanazok a kisszerű emberek, nevetséges üzletek. Izgalom már csak a vadászatban van. Megszerezni azt, ami a másiknak van… igen, ez talán még érdekel. Elirigylem tőlük? Nem. Csak keresem azt, ami megőrzi értékét. Keresem azt, amit nem unok meg. Ami életet ad…

VI.

Nézd, én üzletember vagyok, megtanultam várni. A kapkodás rossz vért szül és leviszi az árat. A nagy üzlethez türelem kell. A nagy üzlet az rátalál az emberre. Ülök, mint vadász a lesen, és várom a zsákmányt. Aztán ha meglátom, akár otthagyok mindent, követem és megszerzem. Igen, ez a vadászat öröme. És tudom, bele van írva a csontjaimba, hogy az igazi nagyvad még csak ezután következik. Érzem a fokozódó izgalmat a szívemben. Várok és készen állok, figyelem a jeleket, hogy amikor jön, lecsapjak rá. Még nem tudom, mi lesz az. Egy ország, egy kincs, egy ember? Nem tudom. De amikor megragad – megragadom! – érezni fogom, hogy ő az! A nagy zsákmány, amit nem követ megszokás, amit nem lehet megunni… igen, rám fog találni, szinte meg fog szólítani, én pedig óvatosan becserkészem, aztán lecsapok rá…

VII.

„Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Erre az otthagyott mindent, fölkelt és követte őt. Máté ezután nagy lakomát készített neki a házában. Nagy sereg vámos és még sokan mások is ültek velük az asztalnál. A farizeusok és írástudók felháborodva kérdezték tanítványait: „Miért esztek és isztok vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Julius P.S.