Beszélgetés Bán Zsolt Jónás ferences atyával

140

Ezúttal Bán Zsolt Jónás atyát, a magyarországi ferences rendtartomány papját mutatjuk be olvasóinknak. Jónás atya 1999-től 2004-ig szolgált Kárpátalján, s idén ismét Kárpátaljára helyezték elöljárói. Augusztus végétől újra a nagyszőlősi ferences rendház lakója.

– Általában minden ember életében meghatározó a gyermekkor. Mesélne erről az időszakról?

– Gyermekkorom legszebb élményei közé tartoztak a közös családi kirándulások. Nővéremmel ketten vagyunk testvérek – neki hét gyermeke van. Épp nemrég beszélgettünk vele arról, hogy gyermekkori játékaink közül, melyeket ajándékba kaptunk, alig egy-kettőre emlékszünk, viszont azok az élmények, amiket a közös kirándulásokon átéltünk, ma is élnek bennünk. Főleg édesapámmal kirándultunk, és a környező erdőket általa ismertük meg. Nagyszüleink nagyon messze éltek tőlünk, ezért ritkábban láthattuk őket, de ezek mindig többnapos látogatások voltak.

– A vallásosság ezekben az években mennyire volt jelen életében?

– Rendszeresen ministráltam. Szüleim közül édesanyám járt rendszeresen templomba; édesapám is eleljött, de – ahogyan itt Kárpátalján mondják – többnyire akkor, amikor “a kosarat kell vinni”. Aki nagy hatással volt rám és nővéremre is, egy angolkisasszony, Konstantin Benedikta volt. Ez a nővér a falunkba kerülve ügyesen összefogta az ifjúságot. Az ő hiteles élete mindannyiunk számára meghatározó volt.

– Hogyan alakult az élete a továbbiakban?

– A középiskolák befejezése után egy barátom (Hermann Áron ferences atya), aki előttem lépett be a ferences rendbe, adott egy könyvet – Eloi Leclerc: Egy szegény ember bölcsessége. Nem kezdtem el olvasni, félretettem. Egy kislánynak udvaroltam akkoriban, akivel egy idő után véget ért a kapcsolat. Mivel ennek következtében sok szabadidőm lett -mert ugye, amikor az ember udvarol, nem sok ideje van másra -, elkezdtem gondolkodni, mivel töltsem el ezt az időt. Eszembe jutott a könyv, amit a barátomtól kaptam. Elolvastam. Talán ez volt az első lépés a fe-rencesség felé. Nem sokkal később jelentkeztem a rendbe, és mint ferences jelölt vonultam be katonának.

– Mi volt az első benyomása, amikor belépett a ferences rendházba?

– Talán ott láttam először összeszedetten együtt imádkozó férfiakat. Ez fontos élmény volt számomra hivatásválasztás szempontjából. Szerintem nagyon meghatározó egy gyermek életében, hogy lát-e felnőttet imádkozni.

– A felkészülés éveiben mi volt, ami nehézséget okozott?

– Amikor elfogyott a kezdeti lelkesedés, és megszokottá váltak az először még újszerű dolgok. Ekkorra már láttam mások hibáit, a magam gyengeségeit és azon töprengtem, hogy miért vagyok még itt. Később kezdtem megérteni, hogy a hivatás nem egyszeri esemény, hanem egy állandóan formálódó párbeszéd.

– Bizonyára nagyon meghatározó volt életében, amikor az örökfogadalmát letette. Hogyan élte meg ezt az eseményt?

– 1993 őszén, huszonnégy évesen tettem le az örökfogadalmat. Érdekes, hogy nem volt bennem annyira nagy lelkesedés. Három egyszerű (ideiglenes) fogadalmas év előzte meg az örökfogadalmat; ekkor azt gondoltam: nem érzem azt, hogy ne ezt akarnám tenni, nem érzem, hogy nem itt volna a helyem, szeretek itt lenni, miért ne tenném le az örökfogadalmat? Lehetett volna még hat éven keresztül minden évben csak egyszerű fogadalmat tennem, de nem éreztem ennek a szükségét. Viszont nagy élmény volt a diakónusszentelésem. A szertartás alatt úgy éreztem, hogy valami most megsemmisült bennem, valami lezárult, valami véglegessé vált. A papszentelés talán már ennek a természetes következménye, egy továbblépés volt.

– Elöljárója felkérésére jött, vagy saját kérésére helyezték hozzánk, Kárpátaljára?

– 1999-ben és idén is én magam kértem, hogy jöhessek. 1999-ben picit kíváncsian és ismeretlenül, idén már tudtam, hová jövök és körülbelül azt is, hogy mi vár rám. Nagy örömmel jöttem.

– Mik voltak első tapasztalatai nálunk?

– Sokkal mélyebben van a hagyományos vallásosságnak a gyökere, mint Magyarországon, ami nagyon jó dolog, de önmagában kevés. Személyes döntés kell ahhoz, hogy a Jó Isten mellett döntsek, és mellette maradjak. Választanom kell: akarom-e követni, akár nehézségek árán is, vagy nem.
Úgy látom, hogy a szláv emberekkel való együttlét jó hatással van az itteni emberekre. A szláv emberek vallásossága más, mint a nyugat-európaiaké. Míg Nyugat-Európában és Magyarországon a férfiak kevésbé járnak templomba, addig a szláv területeken, így Kárpátalján is a férfiak jelenléte a templomban sokkal természetesebb. Tehát a kultúrák együttlétéből kihámozhatjuk a pozitívumot magunk számára, és ezt kamatoztathatjuk. Úgy látom, egyházközségeink megmaradása, jövője emberi szinten nagyrészt a férfiak vallásosságától függ. Egészen máshogy nőnek fel a gyerekek azokban a családokban, ahol a családfő komolyan vallásos.

– A ferences rend 2009-ben ünnepli fennállásának 800 éves évfordulóját. Ennek kapcsán kérdezem, mi a ferences lelkület lényege, sajátossága?

– Ahogyan Szent Ferenc megírta regulájában: a testvérek éljenek szegénységben, engedelmességben és tisztaságban. Ahogyan egy fának is a gyökereiben rejlik a jövője, ugyanúgy a rend fennmaradásának is a gyökerekhez való ragaszkodás a feltétele. Azaz, hogy tudunk-e Ferenchez hasonlóan mi is Krisztus-követőkké válni.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs