Beszélgetés Kvascsuk András kispappal

70

Bizonyára sokan tudják, hogy egyházmegyés kispapjaink tavasszal, a papi hivatások világnapja alkalmából egy-egy atyával elmennek a vasárnapi misékre, és tanúbizonyságot tesznek meghívásukról. Egyik kispapunkat – Kvascsuk Andrást, aki az egri papi szemináriumban készül a szent szolgálatra – erről kérdeztem.

– Huszton születtem vallásos nagycsaládban. Kiskorom emlékei jutnak eszembe: ahogy örültem, amikor először áldoztam, vagy ahogy vártam az első ministrálást. Eleinte eljártam hittanra, aztán már nem érdekelt az egész. Kettős életet éltem; eljártam a templomba, mert úgy “illett”, de igazából nem kerestem az Istent, egyszerűen nem érdekelt. Elvoltam a haverjaimmal, az “igazi” világban. Ebben az időben föltettem magamnak egy kérdést, amely így hangzott: mely az az alap, amelyre fel akarom építeni az életem? Ekkor fordultam újra az Úrhoz, és elkötelezetten döntöttem a kereszténységem mellett. Újra elkezdtem járni hittanra, és kértem Jézust, hogy tárja fel a velem kapcsolatos tervét. A hivatásomat folyamatos fejlődés útján ismertem fel.

– Mi az, ami segített felismerni a hivatásodat?

– Mindenekelőtt az imádság. Segítettek a szüleim is, akik példamutatóan élték meg az evangélium üzenetét. Amikor pedig Nagyszőlősre mentem tanulni, sokat segítettek a ferencesek is. Különböző helyzetek, beszélgetések és élmények tapasztalatai alapján folyamatosan kristályosodott ki az a felismerés, hogy az Úrnak terve van velem.

– Volt-e valamilyen kötődés, vagy régi terv az életedben, ami akadályozta volna, hogy Istennek igent mondj?

– Gondolkodtam azon, hogy egyetemre megyek, jó esélyeim is voltak rá. A házasságot sem zártam ki mint lehetőséget. Úgy vélem, hogy minden fiatal, aki komolyan veszi Jézust, meg kell, hogy kérdezze tőle: melyik az az út, amelyre meghívást kapott. II. János Pál pápa egyszer így szólt hozzánk, fiatalokhoz: “Ne féljetek Jézus előtt kinyitni szíveteket!” Elgondolkodtam hát ezen. Egyre jobban éreztem, hogy papságra hív az Úr. Ez egyre jobban kizárt minden más elgondolást. Azt tapasztaltam: Krisztus azért hív, hogy továbbküldjön, hogy szolgálattal bízzon meg. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a hivatásom alaptapasztalata és lényege összetartozik a küldetéssel.

– Hogyan indultál el ezen az úton?

– Az Úr szépen egyengette az utamat. 18 évesen a ferences testvérekhez jelentkeztem, ahonnan 2005-ben jöttem el. Sok mindent tanultam tőlük, sok tapasztalattal gazdagodtam. Szép és hasznos időszak volt ez, amelyért hálás vagyok az Úrnak, és a testvéreknek egyaránt. Most IV. éves kispapként, Egerben készülök a papi szolgálatra, hogy visszatérve szolgálni tudjam Isten kárpátaljai népét.

– Milyen a szemináriumi felkészülés? Mi az, amit fontosnak tartasz megtanulni, elsajátítani ezekben az években?

– Fontos számomra a lelki érés, amiben segít a sok lelki program is. Fontosnak tartom a teológiai felkészültséget, hogy mielőtt másokat tanítok a hitre, tisztában legyek vele, hogy mit tanítok. Fontosnak tartom továbbá a pedagógiai felkészültséget is, hogy jól tudjam a hitet továbbadni. Fontos a lelki élettel párosult pszichológiai felkészültség is, hogy hozzáértőén tudjam vezetni az embereket, hogy az egyház társadalmi tanításának megfelelően, segítsek a híveinknek építeni “az élet kultúráját”. Fontosak a kispap barátaim is, akikkel meg tudom osztani nehézségeimet és örömeimet egyaránt.

– A modern világban megszokott és általánosan elfogadott az érvelés, a tények tudományos alátámasztása a közlésben. Ezért kérdezem, hogy a szellemi felkészülést, illetve a teológiát, mint tudomány elsajátítását, mennyire tartod fontosnak?

– Elengedhetetlennek tartom. Szent Péter szépen kifejezi a szellemi felkészülés szükségét: “Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek.” Ezzel nemcsak önmagamnak tartozom, de tartozom a híveknek, sőt a nemhívőknek is. Meggyőződésem, hogy az evangelizációhoz szükséges a jó szellemi felkészültség is. Azonban a pap mindenekelőtt az imádság embere kell, hogy legyen, ahogy Assisi Szent Ferenc mondta: “hogy a tudomány ki ne oltsa az imádság lelkületét”.

– Milyen terveid, elhatározásaid vannak a jövőben? Lehet-e egyáltalán tervezni vagy elhatározni valamit, amikor az Istené a főszerep?

– Egyik célom az, hogy felelősségteljesen felkészüljek a papi szolgálatra. Egy további lényeges terv: Jézushoz vezetni az embereket, mindazokat, akiket majd rám fog bízni az Úr. Úgy gondolom, ha kispapként és majd papként is az Úrnak tárom fel a szándékaimat, terveimet, megkérdezem Tőle, hogy mit szól hozzá, és meg is hallgatom, akkor ott nem lehet baj. Lényeges dolog, hogy ezután megbeszéljük a fontos terveinket egy számunkra “lelki tekintéllyel” bíró emberrel is, pl. a lelkivezetővel. Ez azért fontos, mert ő segít eldönteni, hogy a szándékaink, a terveink, Isten szándéka szerint valók-e vagy sem.

– Hogyan viszonyulnak a kortársaid-barátaid, ismerőseid-a választott hivatásodhoz? Tudod-e már most közvetíteni az Istent, az Evangéliumot feléjük és más emberekfelé?

– A barátaim megértik, hogy igent mondtam Jézusnak, és sokan imáikkal is támogatnak ebben. Vannak viszont olyan ismerőseim, akik értetlenül állnak hozzá választásomhoz. A velem beszélgető emberek gyakran rájönnek arra, hogy kispap vagyok. Törekszem rá, hogy megéljem az evangéliumot – hiszen ez a legjobb tanúságtétel. De érzem, hogy saját erőmből nem tudom megélni, csak Jézus segítségével sikerülhet.

– Vannak fiatalok, akik azért nem vállalják a papi, szerzetesi hivatást, mert nem tartják magukat méltónak hozzá. Te mit gondolsz erről?

– Ahhoz, hogy Isten hívására válaszoljunk, nem szükséges, hogy tökéletesek legyünk. A gyengeségeink és korlátaink nem jelentenek akadályt. Szent Pál is tapasztalta ezt, emiatt írta: “Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém” Krisztus mindnyájunkat meghív egy olyan életre, amely eléri a teljes boldogságot, melynek értelmét és beteljesedését Ő maga adja. “Nem a cselekedeteink alapján, hanem az Ő kegyelme és terve szerint.” Jézus két bizonyosságot ad az embernek: az egyik az, hogy mindegyikünk végtelenül szeretett lény, a másik, hogy ezt a szeretetet képes továbbadni. A fiatalokat II. János Pál szavaival buzdítanám: “Ne félj Jézus előtt kinyitni szívedet!”

– Korunkban igen bátornak és következetesnek kell lenni, ha hiteles keresztényként akarunk élni. Te honnan meríted ehhez az erőt, lelki segítséget?

– Elsősorban a Jézussal való személyes kapcsolatból. A szentségimádás nagy erőforrás. Fontosnak tartom a lelkivezetést is. Továbbá nagyon fontosnak tartom a Szentírás olvasását és megélését, sok erőt merítek az Úr Igéjéből. Vannak alkalmak, amelyeken több kispap barátommal megosztjuk a tapasztalatainkat, hogyan éltük meg az Úr Igéjét. Segítenek a kispap barátaim és olyan papok, akikben megbízok, ők visszajelzéseikkel támogatnak és megerősítenek. Erőt merítek azok imáiból is, akik imádkoznak értem és a papi hivatásokért, és mellettem állnak – köszönöm ezt nekik, és továbbra is kérem imáikat, hogy minél jobban hasonlítsak Mesteremhez, akinek hivatásomat köszönhetem.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs