Búcsúzunk Márta nénitől

64
Marta

Rendkívül nehéz küzdelem volt, nem is küzdelem, háború. Nagyon nehéz szavakba önteni azt a veszteséget is és kitölteni azokat a zárójeleket a sorokban, amit mindenki Márta nénije hagyott maga után.

„Csak Istennél csendesül el lelkem, Tőle kapok segítséget. Csak Ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.”
Ahogyan a gyermek-fájdalom a szülő karjaiban, úgy a lélek-fájdalom az Isten karjaiban enyhül meg, és megnyugszik a sebzett szív Isten vigasztaló szava, szeretete által. (62. zsoltár, 2,3).

Búcsúzunk és visszaemlékezünk
Az egész diáksereg egy emberként gyászol, de senki sem tud múlt időben beszélni róla. Felfoghatatlan.
Példakép marad mindannyiunk számára. Mi voltunk az ő „pulyácskái”, és azok is maradunk, bármennyi idő is teljen el.
Hisszük azt, hogy mostantól fentről figyel minket, a miértre pedig csupán azt a választ érezhetjük ideálisnak, hogy Istennek valami sokkal jobb terve van vele.

Kiemelném azt a higgadt és logikus gondolkodásmódot, amely minden helyzetre tudott megoldást. Meg kell említenem az együttműködési hajlandóságot, a bölcsességet, a nagyfokú segítőkészséget, a rendkívüli műveltséget, a kitartást és a szorgalmat, a becsületességet és a takarékosságot, valamint a nagyfokú humorérzéket. És azt, hogy ezeket nekünk is átadta. Önmagából adott mindannyiunknak, és mindenkiben ott marad, nem csak az emlék, hanem az az életöröm is, ami folyton körülvette.

Feldolgozni nem lehet, csak az biztathat minket, hogy ő már Isten óvó karjai közt pihen, hiszen „Íme, nem szunnyad és nem alszik az Izraelnek őrzője! Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől.” (121. zsoltár, 4-5)

Szívünkbe zártuk és ott is tartjuk őt, így, mindig csak mosolyogva.

Pliszka Tímea