Kezdőlap 2014 2014. 5. szám XIX évfolyam

2014. 5. szám XIX évfolyam

Az evangélium öröme

Ukrán nyelvű ifjúsági találkozó Hagyományosan egy szép tavaszi napon, május 9-én tartották meg a kárpátaljai fiatalok 16. egyházmegyei találkozóját Munkácson. A nap tele volt...

Zarándoklat Rómába a pápák szentté avatására

2014. április 24-30. között 40 fős kárpátaljai zarándokcsoport indult útnak az örök városba, hogy részt vegyen XXIII. János és II. János Pál pápák szentté...

Anyák napja Nevetlenfaluban

Május első vasárnapja az édesanyák ünnepe. Ezen a délelőttön a nevetlenfalui római katolikus templomban a 11 órakor kezdődő szentmise keretében tartottuk meg a szokásos...

Musica & Caritas

Jótékonységi koncert a székesegyházban Hagyományossá vált egyházmegyénkben, hogy minden év májusában jótékonysági koncertet rendeznek székesegyházunkban. Az alábbiakban a rendezvény elindítója, s azóta is szervezője,...

„Nem-ek és igenek” – Ifjúsági Találkozó Munkácson

2014. május 10-én a Kárpátaljai Szent Márton Egyesület, valamint a Háló Kárpátaljai Megyei Katolikus Egyesület szervezésében ifjúsági találkozóra került sor a munkácsi székesegyházban és...

Merjünk többet imádkozni!

Gyakran halljuk: „Nincs időm imádkozni, mert sok a munkám, mert nagy a család, mert nem érek, rá, mert, mert, mert…”. Szent Pál írja: „Szüntelenül...

Templombúcsú Rahóban

A rahói Nepomuki Szent János egyházközség hívei templomuk 189. búcsúját ünnepelték 2014. május 10-én, melynek örömében osztoztak a szomszédos egyházközségek és a testvértelepülések, Budapest-Belváros...

Lelkigyakorlat volt Vinnicában is

Egyházmegyénk életvédő csoportja (Család és Élet Egyesület) munkatársai a kanossziánus nővérek meghívására ezúttal Vinnicában tartottak lelkigyakorlatot abortuszon átesett nők számára. Így számoltak be az...

Elsőáldozás elé

Mire az Új Hajtásnak e száma megjelenik, éppen elkezdődnek egyházmegyénkben az elsőáldozások. A gyerekek szépen felkészültek, áhítattal várják az Úr Jézussal való találkozást. Most...

Teljesen Istent szolgálni

Beszélgetés Pataki Emil állandó diakónussal Sokak ismerik egyházmegyénkben Pataki Emil állandó diakónust, aki családosként, tanárként hosszú évtizedekig hűségesen segítette a lelkipásztorok munkáját a Felső-Tisza-vidéken....

Szolgáló szeretet – holland barátainkról

Mindig nagyon vágytam arra, hogy megosszam élményeimet a holland barátaimmal eltöltött időszakról. Az egész 14 évvel ezelőtt kezdődött, mikor a World Servants szervezet munkatársakat...
Kep

Pünkösd

Krisztus feltámadása után eltelik hétszer hét nap. Az ötvenedik napon eljön a Jézus által ígért Szentlélek a nap harmadik órájában, s eltölti az apostolokat,...

Csecsemő az Élet-Ablakban

Április 7-én, hétfőn este 9 óra körül megszólalt a Munkácsi Megyei Gyermekkórház ablakában a riasztóberendezés. A riasztó a tavaly novemberben a Család és Élet...

Hazai hírek, felhívások

Hírek Püspöki beiktatás Luckban Május 17-én iktatták be hivatalába Vitalij Szkomarovszkijt, a Lucki Egyházmegye új megyéspüspökét, aki eddig a Kijev- Zsitomiri Egyházmegye segédpüspöke volt....

Szent Maria Bernarda Bütler

90 éve, 1924-ben halt meg a svájci származású példaértékű asszony, „igazi erős nő..., sokak lelki vezetője, jeles ferences és misszionárius, aki Egyházának és a...

Imaoldal

Jöjj, Szentlélek, újítsd meg életünket! S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent,...

Hogyan működik bennünk a Szentlélek?

Rejtélyesnek, megfoghatatlannak tűnik az, hogyan működik a Szentlélek. Jézus a szélhez hasonlítja a Lélek eleven, dinamikus, mégis feltűnésmentes működését: „A szél ott fúj, ahol...

A Szentháromság az életemben

Ki a Szentháromság? Ezen már két évezred nagy gondolkodói is sokat töprengtek anélkül, hogy igazán felfogták, megértették volna. Gyerekeimtől már sok érdekes meghatározást hallottam...
- Támogatónk -

Legolvasottabb

Új cikkek