Hazai hírek, felhívások

Július 29-én a Vereckei-hágónál tartották lelkinapjukat az alsó- és felsőungi esperesség egyházközségeinek hívei. A lelkinap előadója Majnek Antal püspök volt, aki előadása után szentmisét...

A Szent Család alakulásának ünnepei

Pár nap választja el egymástól ezt a két ünnepet, melyeknek evangéliumaiban megjelenik az egész majdani Szent Család. Még nincsenek együtt, Isten titokzatos módon most...

Szent László-est Beregszászban

A kárpátaljai Szent László-év egyik fontos eseménye volt a június 27-én, Szent László napján a beregszászi Szent Kereszt templomban megtartott ünnepi szentmise, majd az...

„Az életem kegyelem” – Egy testi fogyatékossággal élő pap vallomása

Fogyatékkal élő emberek az egyház szabályozása szerint nem lehetnek papok. Az egyház azonban kivételt tehet; ez történt az olasz Rosario esetében is, aki hálás...

Az életről tanulunk

A Család és Élet Egyesület szeretettel meghív egy hétvégére, amin megtanulhatod, mit lehet tenni azért, hogy a kisbabák megszülethessenek. A hétvégét május 12-14. között tartjuk...

Mozaikok a világegyházból

KARÁCSONY A PÁLMAFÁK ALATT Marie Degenhardtnak 2016-ban igazán különleges volt a karácsonya, ugyanis önkéntesként Dél-Indiában, Salem közelében teljesít szolgálatot a helyi Don Bosco Gondozóközpontban a...

„Kis Csíksomlyó” Aklihegyen

Pünkösdhétfőn Aklihegyen, a falucska fölötti hegytetőn, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a máramarosi hegyekre, második alkalommal került sor szentmisére. A helybéli híveken kívül a szomszéd falvakból...

Isten jele egy elgyötört pap számára

Vasárnap boldogan ébredtem, tudván, hogy misézni megyek a plébániára. Szinte kiugrottam az ágyból türelmetlenségemben, hogy készülődhessek és induljak az Úrral és népével találkozni. A...

Kettős ünnep Nagybakosban

Kettős ünnepre gyűltek össze a hívek július elsején a nagybakosi római katolikus templom udvarán. A nagyszabású rendezvény keretében megemlékeztek Szent László magyar királyról, akinek...

Adventi ének- és szavalóverseny Rahón

Az adventi ének- és szavalóverseny évek óta jeles eseménye Rahón az adventi időszaknak. Immár 5. alkalommal gyűlt össze december 17-én, szombaton a Rahói járás...

„Ugyanazt a Szent Lászlót ünnepeljük” – Interjú Német László nagybecskereki püspökkel

Egyházmegyei jelentőségű ünnepre került sor július 1-jén Nagybakoson. Ezen a napon emlékeztünk meg Szent Lászlóról, akinek idén emlékévét ünnepeljük. Azért éppen itt került sor...

Égi Édesanyánk keze

2017 a Boldogságos Szűz Mária fatimai jelenéseinek 100. jubileuma. Szentatyánk, Ferenc pápa kezdeményezésére ebben az esztendőben kinyitjuk szívünket-lelkünket égi Édesanyánknak, hogy szentséges Fiának hívására...

Magyarok Nagyasszonya – könyörögj érettünk ma is!

Máriát számtalan módon szólíthatjuk meg (pl. a loretói litániában is felsoroljuk ezeket), s számtalan ünnepe van – így szeretett égi Édesanyánkat minél többször megünnepelhetjük,...

A Szentlélek kis hangjai

Azt hiszem, a kérdés végső soron az, hogy hiszünk vagy nem hiszünk. Ha hiszünk, akkor komolyan vesszük, amit az Úr Jézus mondott, hogy elküldi...

Házasságban élni jó! A Házasság Hete Beregszászban

Az elköteleződést ünnepelve idén huszonegy ország csatlakozott a február 12. és 19. között zajló Házasság Hetéhez. Kárpátalja-szerte több településen is készültek: sok színes programot...

„Együttérző szívvel vagyok itt” – Interjú Tamás József gyulafehérvári segédpüspökkel

Tamás József Madéfalván született 1944. november 12-én. Általános iskolai tanulmányait is ebben a községben folytatta, majd a gyulafehérvári római katolikus líceumban tanult. 1962-ben kezdte...

Felvétel ungvári felsőoktatási kollégiumainkba

AZ UNGVÁRI SZENT GELLÉRT RÓMAI KATOLIKUS SZAKKOLLÉGIUM szeretettel várja olyan ungvári egyetemen/főiskolán tanuló fiúk és lányok jelentkezését, akik szívesen élnének keresztény értékű közösségben, aktívan...

Császlóci hittanosok Márton-napi kézműveskedése

Szent Márton, egyházmegyénk védőszentje a középkor legnépszerűbb szentje volt. Jóságáról még életében legendák keringtek; püspökké akarták szentelni erényei és fáradhatatlan hittérítő munkája miatt. A...

Májusi gondolatok

Májusban, mikor a tavasz mellé végre a meleg is megérkezik, fényben fürdik az egész világ. Ezt a fényt tükrözi vissza egyházunk is a húsvét...

Tizenöt éves a Munkácsi Egyházmegye. Interjú Majnek Antal püspökkel

Tizenöt esztendő múlt el azóta, hogy II. János Pál pápa 2002. március 27-én a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság területén megalapította a Munkácsi Latin Szertartású Egyházmegyét....

Legolvasottabb

Új cikkek