Célunk az örökkévalóság

98
Családos lelkigyakorlat Nagyszőlősön

Február elején Bán Jónás ferences atya lelkigyakorlatot tartott a beregszászi Mécs-közösség tagjainak Nagyszőlősön. Régóta vártuk ezt az alkalmat, mivel nincs sok alkalmunk, pici gyerekeinkkel lelkigyakorlaton részt venni.

Azt gondoltunk, hogy Jónás atya szépeket mond majd a családos életről, a házasságról, a szerelemről. Kicsit meghökkentünk, amikor kiderült, hogy a téma a halál, az elmúlás és az örök élet lesz. Az elején egy Presser Gábor dal hallgattunk meg, amely megadta a lelkigyakorlat alaphangulatát. Újra megfogalmazódott bennünk, hogy van egy mindent felülmúló célunk, amely felé szüntelenül törekednünk kell. A szenvedés elkerülhetetlen, nem lehet a szenvedés elkerülése az életünk célja. Egyedül az örökkévalóság lehet a cél. Mert ott vár ránk egy szerető, jóságos, gondoskodó Atya. Sőt, nem is vár, hanem eljön értünk, és velünk járja végig utunkat.

Igen, van egy célunk, de valóban azt akarjuk elérni? Valóban minden vágyunk az, hogy célba érjünk? Ha igen, eszközöket kell használnunk. Ezekről az eszközökről beszélgettünk a második napon. Elolvastuk a gazdag ifjú történetét, aki mindent megtett, amit előírt a törvény. De már a vagyonát nem akarta elhagyni. Valószínűleg az ő célja a szenvedés elkerülése volt. Vagyon nélkül lenézték volna, nem lett volna kényelmes az élete, nem lett volna hatalma. Ez mind szenvedést okozott volna számára, ezt nem akarta.

Mi is megvizsgáltuk a saját életünket: vajon mennyire ragaszkodunk anyagi dolgainkhoz? Jézus azt mondja, hogy a gazdagnak olyan nehéz bejutni a men.- nyek országába, mint a tevének átjutni a tű fokán. Rádöbbentünk arra is, hogy most kell döntenünk, hogy hogyan szeretnénk bejutni a mennyek országába: kön.- nyedén vagy úgy, mint a teve a tű fokán. A következő program egy film volt a nemrég boldoggá avatott Chiara Luce Badanóról. Az ő életében láthattuk, hogy nincs szükségünk világra szóló sikerek elérésére. Hiszen ő egy egyszerű olasz diáklány volt. Hogy mi volt az ő eszköze ahhoz, hogy eljusson az örökkévalóságba? Az, hogy feltétel nélkül elfogadta Isten akaratát, még azt is elfogadta, hogy 19 évesen kell meghalnia.

Lázár történetét olvasva az jutott eszünkbe, hogy az örökkévalóságba vezető úton szükségünk van megerősítésre, kisebb-nagyobb csodákra. Jézus azért támasztotta fel Lázárt, hogy akik látják, higgyenek Benne. Mi is gyakran elbizonytalanodunk, elveszítjük a cél felé vezető irányt, ilyenkor kell a kegyelem, kell egy csoda, ami erőt, hitet és új lendületet ad.

Vasárnap az emmauszi tanítványok története következett. Az ő életüknek is volt célja, voltak eszközeik a cél eléréséhez, láttak több csodát is, mégis Jézus halálakor elveszítették a reményt. Elveszítették életük célját. Ekkor jött Jézus, megkérdezte, hogy miről beszélnek, kifejtette az írásokat, betért hozzájuk, megtörte a kenyeret. A tanítványok felismerték Őt a megtört kenyérben; ekkor eltűnt, de erőt adott nekik, hogy tanúságot tegyenek Róla. Először féltek továbbmenni, mert már esteledett, de amikor felismerték Jézust, már eltűnt szívükből a félelem – rögtön útnak indultak a sötétben, hogy hírt adjanak a többieknek a feltámadt Jézussal történt találkozásukról.

Jézus azt tette az emmauszi tanítványokkal, amit velünk tesz a szentmisében: találkozik velünk, magyarázza a Szentírást, megtöri a kenyeret, és mi felismerjük Őt. Ebből a történetből újra megéreztük, mennyire fontos a szentmise célunk eléréséhez. Hiszen a Vele való találkozások éltetik bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet.

Úgy érzem, hogy tele tarsollyal jöttünk haza Nagyszőlősről. Van min elmélkedni, van mit átgondolni, van mit megélni. Egész életre szóló programot kaptunk.

Bundáné Fehér Rita