Chiara Lubich: Jézus az élet

57

2. rész

A szívünkben egy soha nem tapasztalt örömöt éreztünk, megvolt a fényünk, hogy lássuk az élet értelmét, egy olyan fényt, amilyen még nem volt. Olyan tűz és olyan erő volt bennünk, amilyet még sohasem tapasztaltunk. Előtte gyengék voltunk, és most erősekké váltunk. „Isten közöttünk” adta ezt az erőt.
De pontosan azért, mert Jézus volt ott közöttünk, mert Isten volt ott közöttünk, ezért velünk volt az, amit Jézus egységnek nevez. Megvalósítottuk azt. Az egységben egy rendkívüli jelenség van, amit tapasztaltunk, és én mindannyiótoknak ezt kívánom –
megtapasztalni Jézus jelenlétét közöttünk. Mert ő maga azt mondja, hogy ahol ketten vagy hárman együtt vannak az én nevemben, én ott vagyok közöttük.
De ti, kedves fiatalok, tudjátok azt, hogy Jézussal minden lehetséges.
Sokszor mentünk az óvóhelyekre éjjel-nappal, és nem vihettünk magunkkal semmi más dolgot, csak egy kis könyvet, az Evangéliumot. Kinyitottuk és gyertyafénynél olvastuk. Hallgattuk azokat az Igéket, amelyeket már sokszor hallottunk. Nem tudom hogyan, de egy új fény világította meg ezeket az Igéket, és így újaknak, egyedülállóknak, egyetemeseknek tűntek. Mindenki számára élhetőnek. Az egyik első, amely így megvilágosodott – emlékszem -, ez volt: „Bármit tesztek egynek a legkisebb testvéreim közül, azt nekem teszitek”.
Gyerünk, ki az óvóhelyről, és gyakorlattá váltani, azonnal! A legkisebb, bármelyik testvérünk, akivel találkozunk, maga Jézus -„nekem tetted”. És mi megtettünk mindent, hogy segítsünk ezeken a legkisebbeken.
Egy másik dolog: akkor a háborúban sok volt a sebesült, és mi velük foglalkoztunk.
Egy másik Ige, ami megvilágosodott: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”. Akkor megértettük azt is, hogy nem csak a szegényeket, rokkantakat, betegeket kell szeretnünk, de minden felebarátot, aki mellettünk van.
Úgy kellett őket szeretnünk, mint saját magunkat. Akkor gyerünk, éljük az Evangéliumot! Ahhoz, hogy szerethessünk, kellett valami, amit adhatunk. De az Evangélium azt mondta nekünk, hogy adjatok és adnak nektek. Akartok sok mindent? Adjatok! Ne kérjetek, hanem adjatok! Mi odaadtuk azt a keveset, amink volt, és sok minden érkezett. Emlékszem, hogy a házunk, a ház folyosója tele volt zsákokkal, csomagokkal, ládákkal és bőröndökkel. Gyerünk, ajándékozni a szegényeknek, akik akkor elég sokan voltak, és mindazoknak, akik szükséget szenvedtek. Minél többet adtunk, annál több érkezett.
Egy csoda volt, úgy tűnt nekünk, mintha a csodában élnénk.
Jézusnak ezek az ígéretei: „Adjatok és adnak nektek” vagy „Keressétek elsősorban Isten országát, keressétek először Istent, tegyétek, amit Isten akar, és a többit megkapjátok”. Érkezett, érkezett, minden érkezett… Ezek az ígéretek megvalósultak. Ismétlem, úgy tűnt, mintha a csodában élnénk.
Egy kis példa, ami hasznos lehet nektek, fiataloknak:
Találkoztunk egy szegénnyel, aki azt mondta, hogy szükségem volna egy negyvenkettes cipőre. Elmentünk a templomba, és ezt mondtuk Jézusnak: „Jézus, neked – a szegényben – szükséged van egy pár negyvenkettes férficipőre, tehát adj nekünk egyet.” Kilépünk a templomból, és találkozunk egy asszonnyal, aki ezt kérdezi: „Nincs szükségetek egy negyvenkettes cipőre? „Értitek, hogy az Úr létezik?”
Mi tudtuk, hogy az Evangélium igaz, de ott láttuk is, és ez elragadó volt. Sok-sok embert vonzott. Először csak lányokat, azután jöttek a fiúk, és nem sokkal később, alig két hónap múlva, már ötszázan voltunk. Egyedül az Evangélium vonzotta ezeket. Azok az örök Igék, melyeket régen ismertünk, és amelyek mégis most újak voltak. Egy csoda volt.

(Folytatjuk)