Drámapedagógia bábokkal

732
egy izgalmas hétvége Nagyszőlősön

Drámapedagógiáról pedagógusoknak – ez állt a plakáton, amely a találkozót hirdette. E sok mindent takaró fogalommal ismerkedtünk a Nagyszőlősön töltött hétvége folyamán január 14–16. között.

Leginkább a bábozás művészetébe avattak be minket. Az első estén ebből még nem sok derült ki. Játszottunk és ismerkedtünk – több kis csoportban érkeztünk a találkozóra legalább tíz településről –, s egy valódi, nagy hálót szőttünk, aminek a segítségével szemléltették és elmagyarázták nekünk a HÁLÓ mibenlétét.

Szombat reggel Lovas-Linner Lili néni, meghívott előadónk, a bábozásról beszélt nekünk, pontosabban szólva a bábjáték szerepéről és a bábkészítés gyakorlati tudnivalóiról. Ezután belevágtunk a nagy munkába. Sok segítséget kaptunk ahhoz, hogy elkészítsük saját ménesünket, libánkat, vagy akár Móricz Zsigmond Iciri-piciri meséjének figuráit. Délután Pernekiné Valentinyi Ildikó beavatott minket a kulisszatitkokba.

Elmondta, például, hogy a bábokat kifejezően, megfontoltan kell mozgatni, minden szereplőnek karaktere kell, hogy legyen, és hogy a báb karakterét leginkább annak hangjával és mozgásával tudjuk érzékeltetni. Kiemelten beszélt a bábok közötti stílusegységről és a díszlet ízléses, egyszerű, nem túldíszített, de annál inkább kreatív megvalósításáról. S az elmondottakat színes képekkel illusztrálta.

A nap következő momentuma mi más lehetett volna, mint egy bábtársulat előadása, ahol kicsit már kritikus szemmel figyelhettük a bábokat, azok mozgatását, karakterét és a díszletet is. Egyszóval talán így épült egésszé, így lett kerekké a szombati napunk. A nap végén azonban mindenki várta már, hogy újra a bábkészítő műhelyben legyen, és folytathassa bábkészletének gyarapítását.

Vasárnap szentmisén vettünk részt a nagyszőlősi római katolikus templomban. Ezután sorsolás következett; ugyanis lelkiismeretes előadóink ajándékról is gondoskodtak számunkra. Az ajándékokat Turcsányi Márta előadónk adta át nekünk. A fődíjat – egy kész bábszínházparavánt – az aknaszlatinai Szent Anna óvoda pedagógusai nyerték meg. A sorsolás után átbeszéltük a hétvége tanulságait, illetve a folytatás gyakorlati megvalósításának kérdéseire kerestünk választ. Úgy gondolom, igazán eredményesek voltunk. Megegyeztünk abban, hogy otthon együtt próbálunk mi magunk is bábokat készíteni. Március 19-én ismét találkozunk és tanulunk egymástól.

Köszönet illeti a Szülőföld Alapot, hogy pályázatunkat pozitív elbírálásban részesítette, és ezáltal lehetővé tette, hogy ez a találkozó létrejöhessen! Köszönet a nagyszőlősi lelkigyakorlatos háznak a szíves és gondos ellátásért! Köszönet előadóinknak, hogy vállalták a nagy utat és a kalandokat, hogy velünk töltsenek egy hétvégét és sok mindent megtanítsanak nekünk!

Egy résztvevő

 

 

Előző cikkMinistránsnak lenni megtisztelő feladat!
Következő cikkVáltozások a Szent István Líceum életében