Elsőáldozás Beregszászban

821

Június 24-én vasárnap, délelőtt 10 órakor a beregszászi római katolikus templomban azt a tizenkilenc elsőáldozót ünnepelte a helyi hitközösség, akik életükben először járultak szentáldozáshoz. Két év rendszeres előkészítő foglalkozás után Keresztelő Szent János születésének ünnepén a gyerekek meggyónhattak, és magukhoz vehették Jézus Krisztus testét és vérét. Az elsőáldozás szentmise keretein belül történt, amelyet Német Sándor atya celebrált, aki egyébként két éven át készítette a gyerekeket erre a jeles eseményre. Az atya szentbeszédében kiemelte a szülők szerepét a nevelésben mint alapot, amelyre egyaránt építhet az egyház és az iskola.

Az eseményen jelen voltak a gyerekek szülei és rokonai, akik meghatódva nézték fehér ruhába öltözött csemetéiket. A szentmise után az elsőáldozók szüleikkel együtt az ilyenkor szokásos agapén vettek részt, ahol Bohán Béla plébános egy-egy rózsafüzérrel és emléklappal ajándékozta meg őket.

B.Sz.

Előző cikkBallagás az aknaszlatinai Szent Anna-óvodában
Következő cikkHírek