Felhívás időseknek és betegeknek

628

Kedves Idős és Beteg Testvéreim!

Azzal a kéréssel fordulok Hozzátok, hogy legyetek segítségünkre egy nagyon fontos ügyben. Már eddig is nagy öröm volt számomra, hogy számíthatott az egyház imáitokra, önmegtagadásaitokra. Tudok róla, hogy sokan kitartóan imádkoznak azokért az ügyekért, amikért imát kértem.

Szeretnénk elindítani az egyházmegyében az életvédő munkát, hogy konkrét segítséget nyújthassunk azoknak az édesanyáknak, akik félnek magzatuk világrahozatalától, és ezért abortuszon gondolkodnak.

Szeretnénk segíteni azoknak is, akik korábban már átmentek abortuszon, és ettől szenvednek. Isten ki akarja árasztani rájuk az Ő irgalmát, és meg akarja gyógyítani őket. Rajtuk kívül gondolunk a fiatalokra is, akik talán megmenekülnek ettől a bűntől és a vele járó szenvedéstől, ha időben, még az iskolában hallanak valakitől arról, milyen a magzati élet és mivel jár az abortusz.

Ezt a rendkívül fontos munkát világszerte sok hívő végzi tevékenyen vagy imádságos támogatóként. Mindenhonnan arról a tapasztalatról hallottunk, hogy a Sátán erősen támadja ezt a munkát, mivel az Életről, Isten alkotásáról van szó. A gonosz nem akarja, hogy életek és lelkek meneküljenek meg, és minden módon terjeszti világunkban „a halál kultúráját”, ahogy II. János Pál pápa fogalmazott. Az életvédő csoportok arról számoltak be, hogy működésük ott hatékony és sikeres, ahol munkájuk mögött nagyon komoly imaháttér rejlik.

Egyházmegyénkben minden évben sokan imádkoznak 9 hónapon keresztül, hogy egy gyermek megszülethessen. Hisszük, hogy ezek az imák meghallgatásra találnak. Most arra kérünk Titeket, beteg és idős testvérek, hogy kezdjetek el komolyan imádkozni azért is, hogy ez az életvédő munka Isten akarata szerint megvalósulhasson Kárpátalján.

Ti vagytok azok, akiknek ebben a rohanó világban marad gondolata, ideje másokra is. Ti már tudjátok, milyen a szenvedés, és szenvedéseteket Krisztuséval egyesítve nagy kegyelmeket közvetíthettek számunkra, az egyházmegyénk számára.

Ahogy Teréz anya munkája mögött is számos beteg felajánlott szenvedése állt, úgy hisszük, hogy a Ti imátok és felajánlott szenvedésetek lehet a háttere, alapja a mi megkezdett életvédő munkánknak.

Hogy mi is érezzük ezt a támogatást, örülnénk neki, ha az alábbi lapon értesítenétek minket arról, hogy számíthatunk Rátok. (A püspökségre kellene visszaküldeni, lehet a plébános atyán keresztül is.) Nagy szükségünk van minden imára és felajánlásra.

Én pedig kérem Rátok Isten bőséges áldását és szenvedéseitekben a Szentlélek vigaszát. Szeretettel:

Majnek Antal püspök

Előző cikkA Szentatya nagyböjti üzenete
Következő cikkBöjte Csaba ferences szerzetes írása