Fergeteges nyár a csapi egyházközségben

62
Csap1

A csapi egyházközségben fergetegesre sikerült a nyári szünidő, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

Kezdődött június 14-én, mikoris a csapi ifjúság azon tagjai, akik aktívan kiveszik részüket a helyi közösség életéből, jutalomkiránduláson vettek részt. Eredetileg Sátoraljaújhelyre készültünk, de a lassú határátkelés miatt csak Nyíregyházáig jutottunk. Persze egy kicsit csalódottak voltunk, de miután Péter atya megígérte, hogy elvisz minket Sátoraljaújhelyre is, visszajött a jókedvünk. Nyíregyházán elmentünk a székesegyházba, ahol egy kis lelki program volt, majd ebéd után bowlingoztunk és moziban is voltunk.

Június 30-án aztán sikerült eljutnunk Sátoraljaújhelyre is. Ott kalandparkban voltunk, ahol boboztunk és kalandtúrán vettünk részt. Késő este fáradtan, de feltöltődve értünk haza.

Mivel influenzajárvány miatt elmaradt a farsangi bál, így július 22-én rendeztünk egy jótékonysági batyus Anna bált az egyházközség gyermekeinek javára. A bál helyszíne a 2. sz. Széchenyi István középiskola tornaterme volt. A Jácint táncegyüttes nyitótánca után Thurzó Péter atya köszöntötte a jelenlévőket. Ezután Szent Anna életéről hallhattunk összefoglalót. A jelenlévő Annákat Péter atya külön áldásban részesítette és egy-egy szál rózsát nyújtott át nekik, a kis Annáknak pedig még egy-egy lufival is kedveskedett.

Énekelt az ifjúsági kórus, a Dzabkó házaspár és kislányuk néptáncokkal szórakoztatta a közönséget. Élő zenére lehetőség volt hajnalig ropni a táncot.

Csap2Istennek hála, nagyon szép volt a Szent Anna napi búcsúnk is. A szentmise szónoka Mándy Zoltán Pál atya volt, aki az Egri Főegyházmegyéből érkezett hozzánk. Tanításában szerető kapcsolatra buzdított a családokban a nagyszülők, gyermekek és unokák között, példaként állítva elénk Szent Annát és Joakimot, Szűz Máriát, Szent Józsefet és Jézust. Az evangéliumot Szabó Attila görögkatolikus atya, aki most is hívei kíséretében tisztelt meg bennünket, ukrán nyelven is hirdette.

Július 25-én kezdődött a „nagy” hittantábor Bustyaházán, melyen 30-an vettünk részt. A tábor vezetői most is jobbnál jobb programokkal készültek. Volt bibliai gyermekszínház, méta, ügyességi versenyek, éjszakai túra, számháború és még sok más. A programok közt volt az angyalkás játék is. Minden reggel tornával és reggeli imával kezdtük a napot, minden nap volt gitáros ifjúsági mise, a nap pedig hálaadással és egymásért felajánlott imával zárult.

Augusztus 8-án papi találkozót tartottak egyházközségünkben. Nagyon felemelő élmény volt együtt dicsérni és dicsőíteni az Urat egyházmegyénk papjaival, élükön Püspök ayával. A szentmise alatt a csapi ifjúsági kórus énekelt.

Mivel az irgalmasság évében vagyunk, augusztus 13-án Péter atya a csapi és a többi reá bízott egyházközségek tagjaival Sárospatakra, Árpád-házi Szent Erzsébet szülővárosába utazott, hogy tisztelegjenek a talán legnagyobb, irgalmasságot gyakorló magyar szent előtt.

Augusztus 16-án kezdődött a napközis tábor. Ez azért volt érdekes, mert az ifihittanosok segítettek a kicsikre felügyelni; csapatokra voltak osztva, minden csapat élére egy ifi került. Jó volt látni a nagyok gondoskodó szeretetét és a kicsik engedelmességét.

Végül augusztus 22-én Péter atya vezetésével hatnapos kerékpártúrára került sor. Itt a csapi hittanosokhoz ráti gyerekek is csatlakoztak. Ez a tábor is fergetegesre sikerült.

A táborok végeztével gitáros szentségimádást tartottunk, ahol megköszöntük az Úrnak ezt a szép nyarat.

Hálát adunk Istennek Péter atyáért, aki sohasem fogy ki a jobbnál jobb ötletekből, a hitoktatónkért, a táborok vezetőiért, a szervezőkért, a szakácsokért, akik kényeztettek a finom ételekkel, és azokért is, akik ezeket a programokat finanszírozták. Isten áldjon meg mindenkit, aki segített abban, hogy ilyen szép és gondtalan nyarunk legyen!

A csapi ifjúsági hittanosok nevében
Dzsurinec Alexandra és Misák Bernadett

[imagesizer path=”images/stories/images16/07/csap” width=”150″ class=”imgsizer”]