Fiatalok az Egyházban

73

   Kárpátaljai Keresztény Ifjúsági Tréning

„Fiatalok az egyházban” címmel kárpátaljai ifjúsági tréninget rendezett október 15-17. között, a Háló Egyesület a Szülőföld Alap támogatásával.
A tréningnek a Beregszászi Magyar Gimnázium adott otthont; a fiatalok Kárpátalja különböző részeiről érkeztek, és határainkon túlról is.
Az tréning ismerkedéssel indult, amit Gogola István gimnáziumi tanár és pszichológus szervezett. Az egymással való megismerkedés után megismerhettük magát a Hálót is, mint szervezetet, és annak munkáját Kálló József bogozó (hálós szervező) előadásában. Az ismerkedést követően táncházra és ezzel párhuzamosan teaházra került sor, melynek során a társaságnak alkalma nyílt a frissen kötött ismeretségeket elmélyíteni. A játékos, zenés, ismerkedős péntek estét egy tartalmas, komoly munkával teli szombat követte. A nap közös reggeli imával indult, majd Orosz István atya két előadását hallhattuk a hétvége témájáról. Mindkét előadást kiscsoportos beszélgetés követte, ahol megvitathattuk az előadás kapcsán támadt gondolatainkat, megoszthattuk egymással élményeinket.
A szombat délutánt ki-ki a saját belátása szerint tölthette filmnézéssel, sporttal, vagy egyszerű pihenéssel és beszélgetéssel. Délután négytől meghallgathattuk két kárpátaljai szervezet, a KRISZ (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet) és a „Kezünkben a Jövő Alapítvány” bemutatkozását; ez utóbbi árva gyermekek családba helyezését segíti.
A vacsorát követően kezdetét vette a lelki est. Rövid ráhangolódás után a kiscsoportok fáklyás menetben vonultak az épület körül kialakított „állomások” mentén.
Minden állomásnál egy szervező és egy rövid, tanulságos történet várta a résztvevőket. A nagyterembe visszatérve folyatódott a lelki est, énekkel, további történetekkel és gyónási lehetőséggel.
Három atya (Trescsula László, Pogány István és Bán Jónás) várta a gyónni vágyókat különböző termekben. Vasárnap reggeli után fórumbeszélgetésre került sor, ahol a résztvevők megoszthatták egymással hétvégi élményeiket.
Ezt követően a program a beregszászi római katolikus templomban tartott szentmisével zárult.
Igazi hiánypótló eseményként beszélhetünk erről az októberi hétvégéről, hisz a Háló szervezetének még nem volt Kárpátalján ifjúsági találkozója. Ennél is fontosabb azonban, hogy újabb példát láthattunk arra, hogy az ifjúságot építő, lelki közösségekbe lehet bevonni, és a magyarság öntudatának erősítését és a fiatalok értékrendjének kialakítását keresztény szellemben lehet igazán eredményesen végezni.
Köszönjük a Szülőföld Alap támogatását!

Egy résztvevő