Fra Angelico, a szerzetes művész

72

„Ezt a tiszteletre méltó szerzetest soha sem dicsérték kellően alázatos megnyilatkozásaiért, jó cselekedeteiért, egyszerű, áhítatos képeiért; a szentek pedig, akiket megfestett, sokkal inkább kinéznek szenteknek, mint akiket bármilyen más festő festett” – írja Fra Giovanni da Fiesoléról, avagy ismertebb nevén Fra Angelicóról az ismert olasz életrajzíró, Vásári.

A Firenze melletti Fiesoléban született Guido di Pietro gyermekkorától kezdve elhivatottságot érzett a szerzetesi élet valamint a festészet iránt. Előbb a festők céhénél tanulta az ecsetkezelést, majd különös vonzalmat érezve a domonkosok szabályzata iránt, amely „jótékonykodást, alázatot és feltétlen szegénységet”
parancsolt, belépett a Domonkosrendi szerzetesek közé, ahol a Fra Giovanni nevet vette fel, végül mégis a Fra Angelico néven vált ismertté. Teremtőjétől kapott talentumokkal, a festészet segítségével és rendje apostoli küldetésének értelmében akarta az Evangélium hirdetését szolgálni. Angelico testvér művészete és Istenre való figyelése elválaszthatatlan egymástól. Szívesen hirdette, hogy mindenki, aki Krisztussal kapcsolatos dologgal foglalkozik, közel kell, hogy legyen Hozzá. Fra Angelico kiváló követője, Michelangelo ezt vallja: „Ez a tiszteletre méltó ember szívből festett. Ecsetjével képes volt kifejezni áhítatát és mély hitét, amit én képtelen vagyok elérni, mivel nem érzek a szívemben ilyen hajlamokat.”
Áhítata és lelkiismeretessége miatt Fra Angelico a firenzei San Marco-kolostorban fontos feladatokat kapott. A kolostor belsejét úgy alakították ki, hogy minden szerzetesnek legyen külön cellája, hogy az alváson kívül megfelelő körülményeket biztosítsanak az imádkozáshoz, tanuláshoz, magányos meditációhoz. Angelico testvér kapta a feladatot, hogy a közös helyiségeken kívül minden cella falára is freskót fessen, amely előtt szerzetestársai majd elmélkedhetnek. Akkor ez még szokatlan eljárásnak számított a kolostorokban. Az áhítatos és buzgó művész teljesítménye csodálatos volt: 12 év alatt negyven cellát díszített fel freskóival. Ezeken Krisztus életét szemléltette, három nagy témakörbe sűrítve: születés, kínszenvedés, halál, illetve feltámadás.

A szerzetes-művész azt akarta elérni, hogy a néző felfedezze Krisztus csodálatos mélységeit, és szabadulást adjon e világ dolgainak biztonságától.”

Az Angyali üdvözletben Fra Angelico egy oszlopokból alkotott teraszon helyezi el Máriát és az őt köszöntő angyalt. Az esemény bonyolultsága nagy kihívást jelentett a művész számára, hiszen egy falrészen egyszerre kellett bemutatnia az egy pillanat alatt lejátszódó gazdag jelentéstartalmú tényt: az angyal közli a hírt, Mária beleegyezése, a Megváltó fogantatása, a Szűz az Isten Anyja lész… A zseniális Fra Angelico hallatlan művészi érzékkel ábrázolta a kereszténység alapjait képező csodát. Megható a szent jelenet egyszerű szépsége, meghittsége. A kerítéssel elzárt és az elveszett paradicsomot idéző kert üres, ami külön témát szolgáltatott szerzetestársai meditációihoz. A nyitott ajtó a háttérben
Mária tisztaságát és az üdvösségtörténetben kiemelt szerepét jelképezi, hiszen közvetítésével újra megnyílt a mennyek kapuja. A két alak áhítattal összevont karja, a tisztelettel meghaj-ló isteni küldött és a meglepett, de az Ige előtt meghajtó Mária esetén a kölcsönös alázatot hangsúlyozza. A visszafogott, lágy színek is a jelenet békés harmóniáját szolgálják.

A Jézus születését ábrázoló jelenetben Fra Angelico nyilvánvalóan felhasználta a 14. századból származó svédországi Szt. Brigitta látomását: „…hirtelen, egyetlen pillanat alatt hozta világra fiát, akiből elmondhatatlan fényesség áradt, ami a Naphoz sem hasonlítható, nemhogy a gyertyához, amivel József világított… Azonnal megláttam a dicső gyermeket, aki ruhátlanul és fénylőén ott feküdt a földön. Teste teljesen makulátlan volt. Hallottam az angyalok bájos énekét is. Amikor a Szűz érezte, hogy már megszületett a gyermek, lehajtotta fejét, imára kulcsolta kezét és nagy áhítattal imádta fiát.
Ekkor az addig távol lévő József is belépett, és térdre borulva imádta a gyermeket.” Fra Angelico ezért helyezi *a gyermek Jézust a földre (s nem jászolba), amint természetfeletti fényt áraszt magából, amely megvilágítja az egész istállót, Mária és József arcát, öltözetét. Mária imára kulcsolt kezei mélységes áhítatot és imádást, József mellén összefont karja az alázatos és teljes odaadást fejezi ki.

Fra Angelico kétségkívül szerzetesművész. Minden műve szelíd ragyogást és szilárd hitet áraszt. Rendjén kívül számos firenzei templomtól is kapott megrendeléseket. A mélységes hitű művész mindig arra törekedett, hogy a szent eseményeket és cselekményeket minél természetesebben állítsa a nézők elé. Legtöbbször Szent Tamás szavai szolgáltak számára útmutatóul: Jézus Krisztus megjelent, hogy testének titkával emlékeztesse az embereket a lélek dolgaira.

 Összeállította: Riskó Mariann