Fra Filippo Lippi

6

A reneszánsz egyik legjelesebb képviselője a firenzei festészetben. Élete kezdetét igencsak a Gondviselés egyengeti. Kétévesen árván marad, s nagynénje nyolcévesen a karmelitákra bízza nevelését, 15 évesen be is lép a rendbe. Amint azonban folyamatosan felfedezi festői elhivatottságát, hátat fordít a rendnek, életét saját kezébe veszi, mely ettől kezdve viharossá válik. Hitvilága azonban művészetében elkíséri.

Lippi Masaccio méltó tanítványa, és hozzá hasonlóan hamar megtalálja saját alkotóútját és eredeti stílusát. Firenzén kívül dolgozott még Padovában, Perugiában, Pistoiában, Spoletóben és Sienában is.

A Szent István és Keresztelő Szent János életéből vett sorozatokon kívül egész életében újabb és újabb változatokat keresett a Mária gyermekével témában. Kompozícióiban a festő a női szépségideált kereste és próbálta megragadni. Ily módon utat tört Leonardo da Vinci és Raffaello számára, akiknél már maga a női alak válik a szépség szimbólumává.

A Gyermek imádása 1455-ben készült, s ma a firenzei Uffizi múzeumban van. Ebben a művében Lippi visszatér a késő gótikus hagyományhoz, valószínűleg félve elriasztani szerzetes megrendelőit az újszerű megjelenítéssel. Az előtérben Mária és József hódolnak a Gyermeknek. A jelenetet nagy nyugalom és derű lengi körül. Ugyanakkor a háttér igen összetett s már a jövőt vetíti előre. Jobb oldalon feltűnnek valamiféle romok, ahonnan felbukkan a vezeklő Mária Magdolna alakja. Bal oldalon Szent Jeromos feszületet tart a kezében, melyen mintha vér folyna végig. Az égen látható angyalok Istent dicsőítő lobogót fognak. A realitást mellőző, majdhogynem mesebeli tájkép erősíti a jelenet misztikus jellegét. Lippi nagy gonddal festi meg még a virágok és a fák legapróbb részleteit is. Húsz évvel később tanítványa, Sandro Botticelli híres Primavera festményén valami hasonlót látunk.

A kör alakú Madonna Gyermekével és jelenetek Szent Anna életéből külön megrendelésre készült. Az előtérben a klasszikusan megragadott szent pár látható. Máriában finom, sápadt arcú, dús hajú firenzei hölgyet látunk. Öltözéke nagyon élethűen tükrözi a korabeli firenzei nők mindennapos viseletét. A háttérben egy igen realisztikus lakóház belsejében ábrázolt jelenetben több síkon több esemény van besűrítve. Mária mögött látjuk édesanyját, Annát és a Szűz Mária körül segédkező asszonyokat, a jövő-menő vendégeket, kilátunk az utcára is, ahonnan szolgálók jönnek gyümölcskosarakkal fejükön. Beljebb, a jobb oldalon, sajátos építészeti díszletek között Anna üdvözli Joachimot. Lippi művészetében minden bibliai ősi jelenet firenzei történetté válik anélkül, hogy nemességén csorba esne.

A firenzei Uffizi képtár féltett kincse Filippo Lippi csodálatos műve, a Madonna Gyermekével, mellyel iskolát teremtett. Joggal mondható, hogy e mű a női szépség valódi dicshimnusza. A festő szokatlan gyengédséggel festette meg az egész embercsoportot, amely már Donatello és Luca della Robbia szobraira emlékeztet. A háttérben megcsodálható a “festmény a festményben”, a nyugalmat árasztó táj, mely már Leonardo tájképeinek előhírnöke. Csodálatosak az öltözékek részletei is: Mária ruhájának zöld árnyalata, a fátyla és az előtérben lévő angyal viselete bámulatos pontossággal van ábrázolva, és felér Raffaello és Leonardo mesterségbeli tudásával. E művének van egy másik változata is, ahol a Szűz ugyanebben a beállításban egyedül áll és áhítatos imádságba merül. A kitűnő rajztudású Lippi mindkét művében remekelt. A festészetben Filippo Lippi vezette be a világias, bájos Madonnaábrázolást, megformázva az akkori gyönyörű firenzei nő ideálját. Nem véletlenül váltott ki különösen nagy megütközést Savonarolából, aki a 15. század végén lesújt a firenzeiekre művészetük világiassága és pogánysága miatt.

Lippinél igen újszerű a Szűz Mária megkoronázásának ábrázolása is. Máriát maga az Atya koronázza meg s nem Jézus. Mária nem az oldalán ül, hanem térdel. A jelenet ilyen bemutatása teljesen szokatlan volt az addigi reneszánsz művészetben. Mi több, Lippi nem a földöntúli, mennyei légkört ábrázolja, hanem realisztikus, majdnem teátrális jelenetet épít. Minden egyes alak önmagában is portré lehetne. A 15. században a portréfestészet önálló műfajként fejlődött tovább, s a korábbiaktól eltérően tele volt mozgással. Lippi nagymértékben hozzájárult a portréfestészet újszerűsítéséhez. A megkoronázás jelenetében Lippi valószínűleg önmagát festette meg a karmelita szerzetes alakjában, aki a kompozíció bal oldalán, kezével támasztva fejét, kifelé néz a képből.

Firenze, ahol Lippi alkotott, főszerepet játszott abban az esztétikai forradalomban, amely maga a reneszánsz volt. Bár Lippi nem tartozott a legkiválóbb művészek közé, a maga módján hozzájárult az olasz festészet fejlődéséhez. Eredeti színvilága, tökéletes rajztudása és rafinált stílusa kortársai elismerésével találkozott.

Összeállította: Riskó Mariann
Fra Filippo Lippi: A Gyermek imádása