Gyerekek a gyerekekért!

52
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

„Gyerekek a gyerekekért!” jelszóval jótékonysági ajándékgyűjtést indított a császlóci hittanosok ifjúsági csoportja. Az akcióval a Perecsenyi Bentlakásos Iskola árva és hátrányos helyzetű kis lakói részére gyűjtöttek játékokat, édességet, írószereket, tisztálkodási szereket és ruhákat. A gyűjtés már hetekkel karácsony előtt megkezdődött. A cél az volt, hogy a fiatalok megtapasztalhassák az ajándékozás örömét, a felebaráti szeretet mibenlétét, és hogy a hittanosok egy közös cél érdekében összefogjanak, ami nem volt más, mint az árva gyerekek arcára mosolyt varázsolni. A rászoruló gyerekek örültek a felajánlott ajándékoknak, akik adnak, azok pedig megélhették az önzetlen segítség örömét.

Hittanosaim a gyűjtés során egy másik akcióval is csatlakoztak az ünnephez. Karácsony előtt, idén már második alkalommal, mézeskalácsot sütöttünk, amelynek egy részét szenteste adományozták az éjféli mise végén a jelenlévő híveknek, a másik részét pedig a perecsenyi kis árváknak szánták.

A jótékonysági akció folyamán 300 mézeskalácsot és 70 édességcsomagot készítettünk el, és több zsáknyi játék, ruha, valamint tanszer gyűlt össze.

Hittanosaimmal december 28-án, Aprószentek ünnepén indultunk útra, hogy a perecsenyi árvaház gyermekei között szétosszuk a csomagokat. Az adománygyűjtő akciónak nagy sikere volt. A fiatalok átérezték ennek társadalmi és keresztény fontosságát. Szívesen és lelkesen végezték a kiadott részfeladatokat. Nagyon büszke vagyok hittanosaimra, akik ezen cselekedeteikkel példát mutattak a kicsiknek és felnőtteknek egyaránt.

Ezúton szeretném megköszönni hittanosaimnak és mindazoknak, akik hasonló lelkesedéssel és segítő szándékkal vettek részt ebben az adománygyűjtő akcióban, hogy közösen örömet szerezhettünk olyan gyerekeknek, akik éhezik a szülői szeretetet, az otthon békéjét és melegét.

„Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.” (Szent Pál levele a galatákhoz 6, 9-10)

Mihalovicsné Tóth Krisztina,
császlóci hitoktató