Gyökösi Endre: A reménység

70

“Krisztus tibennetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek” (Kol 1,28)

A német teológus, Ernst Haas a “Reménység teológiája” című művében summázta Auschwit/ben szerzett tapasztalatait. Mint a halál-tábor lakója, napról-napra láthatta, hogyan halnak meg azok, akik reményüket vesztették. Mások gyakran gyengébbek és betegek tovább éltek, csak azért, mert nem adták fel a reményt. A keresztények reménysége a feltámadt Jézus Krisztus. Őreá nézzünk reménységgel, és az Ő ígéreteire!

“Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.” (1 Pét 1, 1-5)

Így ír levelében Péter, a nagy halászmester. Hozzám azért áll nagyon-nagyon közel ez a Péter, mert egyszer fönt, egyszer lent van, egyszer lelkesedik, aztán megriad, tagad. Lobog, mint a láng, kihuny, mint a fény, de végtől-végig halálosan és haláláig, míg fejjel lefelé keresztre nem feszítik – szereti Jézus Krisztust.

S erre az ingatagnak látszó emberre mondja Jézus, hogy Kőszikla. Azért szeretem Pétert, mert arra bátorít, hogy én is merhetek tanítvány lenni: mert Isten nem angyalokra, nem arkangyalokra, nem emberfeletti lényekre, hanem ilyenféle halászmesterekre, kis bojtárokra meg emberekre, akik MÉGIS merik vállalni a tanítványságot – építi az Ő egyházát, jövendőjét.

Mi a summája Péter levelének? Szenvedés és reménység. Pontosabban: ha szenvedtek is, ne veszítsétek el reménységeteket. Miért ez a főmondanivaló? Mert már elkezdődik a nagy üldözések kora. Nemsokára lobog Róma, jön Néró és megnyílik a Circus Maximus, a Nagycirkusz kapuja, hogy tízezrek és tízezrek haljanak meg oroszlánok fogai között. Az előszele már itt van, és Péter arra készíti fel a szétszórtságban élő gyülekezetet: jön szenvedés, de el ne veszítsétek a reménységeteket. Nem tudjuk, mi következik még, de a reménységbe kapaszkodjatok.

Úgy érzem, ez az üzenet nagyon aktuális, nagyon idevaló. Nemrégen egy külföldi lapban olvastam, hogy a világ lakossága kollektív szorongásban él. Fölkaptam a fejemet erre a kifejezésre, mert igaz, találó. A kollektív szorongásban élő világban szólal meg Péter ismét: jöhet bármi, de a reménységeteket ne veszítsétek el!

Persze, megkérdezheted, mi az a remény? A hitről szinte állandóan hallunk papunktól, hát még az agapéról, a szeretetről – de a reménységről ritkábban.

Nos, hogy jobban megértsük, mi a remény, előbb értsük meg, mi van, ha nincs reményünk? Dante jól megírta, röviden. A pokol kapuján ez áll: “Aki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” A reménytelenség maga a pokol! Ha valaki azt kérdezné, mi a legsúlyosabb depresszió, mondjam meg egy szóval, akkor azt mondom, hogy a belső pokol = a teljes reménytelenség.

Sokan sok dologban reménykednek. A mi reménységünk viszont nem valami, hanem VALAKI, mert ez a reménység él. Ez nem illúzió, ez nem gondolat, nem egy fixa idea, nem a “majd lesz valahogy” hozzáállás! Ebből az éltető, élő reménységből élt már a zsoltáros is. “Én azonban mindig reménykedem, és mindennap gyarapítóm dicséretedet.” – Kiben reménykedik? “Szám hirdeti igazságosságodat, naphosszat segítségedet. Eljövök az Úr erejében, és csak a te tetteidet dicsőítem.” (Zsolt 71, 14-16).

Pál apostol pedig így buzdít: “Krisztus tibennetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek” (Kol 1,28). Ki Pál reménysége? Az élő Krisztus tibennetek.

Megvallom, hogy sokszor elvesztettem volna reménységemet, ha itt belül az a Valaki – Aki itt van, mert elfogadtam egyszer – nem erősítené szüntelen MÉGIS az én reménységemet.

Annyiszor mondtam: MÉGIS-szeretet, MÉGIS-hit, most hadd merjem a reménység elé tenni: MÉGIS-reménység. Mert Istentől való, Istenre támaszkodó, Krisztus élteti. A mi reménységünk nem VALAMI, hanem VALAKI, a velünk járó, bennünk élő, sőt általunk másokat is reménységre biztató élő Krisztus!

“Ezen ujjongjatok, noha most egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között” – így folytatja levelét Péter. Azon ujjongjatok, hogy nekünk élő reménységünk van. Hadd fejezzem be azzal, hogy nemrég egyik kedves hívő testvéremtől megkérdeztem, mert nagyon foglalkoztatott:

– Mondja már meg. mi a reménysége? Ő spontán, szívből ezt felelte:

– Egy ótestamentumi Ige jut az eszembe a jó asszony dicséretéből: “Nevessetek a holnapra!” (Péld 31,25)

No, erről van szó.

Az élő reménység nevet a holnapra, mert Istene van, mert élő Krisztusa van. Tudom, hogy neked is van, és ezért nevetve nézhetsz a holnap elé. Tedd is meg!