Hazai hírek, felhívások

744

Március 25-én, virágvasárnap került sor Korláthelmecen a hagyományos szabadtéri keresztútra. Az azt követő szentmise főcelebránsa Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes, székesfehérvári plébános volt.

Március 28-án, nagyszerdán az olajszentelési szentmisén Majnek Antal megyéspüspök és az egyházmegye papjai a közösen bemutatott szentmisén megújították papi ígéreteiket, valamint megáldották a szentségek feladásához szükséges olajokat. A szentmise szónoka Kocsis Fülöp, a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája volt; a szentmisén Milan Šášik munkácsi görögkatolikus püspök is koncelebrált.

Április 5-én Milton Zonta SDS, a szalvatoriánus rend generálisa (általános főnöke) látogatást tett Majnek Antal megyéspüspöknél. Egyházmegyénkben Szolyván működnek szalvatoriánus atyák.

Felhívások

Április 27-én kerül sor Ráton a Szent Mihály Gyermekotthon negyedik házának megáldására.

Április 28-án tartják az ungvári Szent György plébániatemplom búcsúját. Az ünnepi szentmise 9 órakor kezdődik, főcelebránsa Majnek Antal lesz, az ünnepi beszédet Nagy Károly, a budapesti Rózsafüzér Királynője templom plébánosa tartja.

Május 1-jén került sor Szombathelyen Brenner János rábakethelyi vértanú káplán boldoggá avatására.

Május 9-én kerül sor az egyházmegyei ifjúsági találkozókra. A magyar nyelvűt Munkácson, a Szent István Líceumban tartják (Nedeczei u. 20.), vezetője Janig Péter atya lesz. Kezdés: 8 órakor (regisztrációval). A találkozó mottója: „Az igazság szabaddá tesz titeket”.
Az ukrán nyelvű találkozó Pósaházán lesz a Szent József nővérek rendházában (Pósaháza, Sevcsenkó u. 9.), Vitalij Krivickij kijevi megyéspüspök vezetésével. Kezdés: 8 órakor (az időpontok közép-európai idő szerint értendők). Mottó: „Ne félj, Mária, kegyelmet találtál Istennél”.

Május 11-13. között Majnek Antal püspök lelkigyakorlatot tart felnőtteknek Szinyákon, a lelkigyakorlatos házban. Jelentkezni Megyesi Lászlónál (tel.: 06665229411, email: melaci7@gmail.com) vagy Boldizsár Lászlónál (tel.: 066-901-7027, email: macilaci.1996@gmail.com) lehet.

Június 1-jén kerül sor Turjaremetén a Csodáséremről Nevezett Máriás Nővérek házának átépítés utáni megáldására.

Június 8-án, Jézus Szíve ünnepén adják át a ráti gyermekotthon rehabilitációs központját, mely a gyermekotthonban nevelkedő gyermekek és a Kárpátalján élő valamennyi hátrányos helyzetű, rehabilitációra szoruló gyermekeket fogadni fogja. A gyermekotthon magyarországi barátai június 4-8. között adománygyűjtő futást tartanak Budapesttől Rátig.

LELKIGYAKORLAT ALKOHOLPROBLÉMÁKKAL KÜZDŐKNEK
A Magyar Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkigyakorlatot tart Nagyszőlősön 2018. május 3-6. között magyar nyelvű, alkoholproblémával küszködő emberek számára. Hozzátartozókat is szívesen várunk. A részvétel ingyenes.
Kérjük a részt venni óhajtókat, hogy május 2-áig jelezzék részvételi szándékukat. Érdeklődni és jelentkezni Béres Istvánnál a 098-745-0770-es, vagy Lukács Sándornál a 068-555-4438-as telefonszámon lehet.

ROSKA PÉTER ATYA LELKIGYAKORLATA
Roska Péter atya augusztus 17-19. között tartja szokásos nyári lelkigyakorlatát a radvánci Szent Gellért Kollégiumban, az egykor ott szolgáló domonkos nővérekkel együtt. Péter atya meghívására vasárnap, augusztus 19-én reggel újmisét tart a radvánci kápolnában Petrovics László beregszászi származású jezsuita atya.

Előző cikk„Rád bízzuk az élők ügyét”
Következő cikkA torinói lepel – A fájdalmak férfia 3D-ben