Hírek

625

HÍREK-FELHÍVÁSOK

Egyházmegyei hittanverseny

Május 1-ÉN lesz az Egyházmegyei Hittanverseny döntője Munkácson. A résztvevők hitoktatójuktól kaphatnak bővebb tájékoztatást.

Munkácsi ifjúsági találkozók

Május 9-én kerül sor a székesegyházban a XIII. Munkácsi Ifjúsági Találkozóra, 8.30-as kezdettel. A magyar nyelvű találkozó meghívott előadója Lengyel Donát nevetleni plébániai kormányzó lesz. Ugyanezen a napon rendezik meg – már 10-ik alkalommal – az ukrán nyelvű ifjúsági találkozót. Ennek előadója Losák István rahói plébániai kormányzó lesz. Mindkét rendezvényre szeretettel várjuk a résztvevőket, elsősorban a fiatalokat, hitüket gyakorlókat és keresőket egyaránt. Értesítsük azokat is a lehetőségről, akik nem olvassák az Új Hajtást, vagy nem járnak templomba.

CURSILLÓS PROGRAMOK

Cursillo lesz nők számára Szinyákon május 29-Június 1. között, férfiak számára pedig június 5-8. között. Cursillo munkatársképző június 12-15. között lesz, melyre Cur-sillót végzettek jelentkezését várjuk.

Lelkigyakorlatok a nyáron

Margaritha Valappila nővér karizmatikus lelkigyakorlatot tart július 15-19. között. Az előadások nyelve német, de lesz magyar nyelvű tolmácsolás.

Szent Ferenc Kisnővérei lelkigyakorlatot tartanak 18 éven felüli fiatalok számára Szinyákon a lelkigyakorlatos házban július 10-13. között.

Roska Péter atya nyári lelkigyakorlatának időpontját később hirdetjük.

Magyar Sydney Egerben katolikus fiataloknak

Magyar Sydney néven 2008. július 17-20. között Magyar Katolikus Ifjúsági Napokat rendez Egerben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A rendezvény az ausztráliai Sydney-ben megrendezett világifjúsági találkozóval párhuzamosan zajlik, mivel a nagy távolság miatt kevesen juthatnak el oda. A szervezők a határon túli magyar fiatalokat is szeretettel várják. Lapunk jelenlegi számának 9. oldalán részletesen ismertetjük a kezdeményezést, valamint megtalálható a honlapcím is, melyen keresztül be lehet kapcsolódni a felkészülésbe.

A Cursillókra, a lelkigyakorlatokra és a Magyar Sydney-re jelentkezni és a részletekről érdeklődni a következő személyeknél lehet:
Megyesi Katalin (Egyházmegyei Ifjúsági és Szervezőiroda) Munkács, Mira u. 15, tel.: 8-2-31-54670
Váradi Natália (Ungvári Ifjúsági Iroda) Ungvár, Korzó u. 22. (a kegytárgybolt fölött), tel.: 8-2-22-34594).

HÁZAS HÉTVÉGE

Szeretnénk újraindítani az annak idején szépen működő, ma már csak néhány helyen élő Házas Hétvége mozgalmat. Amennyiben húsz – legalább öt éve házasságban élő – pár jelentkezne, akik szívesen részt vennének egy ilyen szellemiségű lelkigyakorlaton, akkor szeptember-október folyamán az előadó házaspárok szívesen eljönnek Magyarországról megtartani azt. Jelentkezni a plébánosnál, vagy az Egyházmegyei Szervezőirodában lehet, a fentebb megadott címen és telefonszámon.

Egyházmegyei Teológiai Tanfolyam

Ebben az évben fejeződik be az Egyházmegyei Teológiai Tanfolyam. Minden harmadik évben újraindítjuk ezt a tanfolyamot, mely segíti hitünk felnőtté válását, betekintést enged hitünk „titkaiba”, és segít, hogy közelebbről megismerjük Istent, aki életünk és boldogságunk forrása. Szeretettel várjuk mindazok jelentkezését a szeptemberben induló új csoportba, akik szeretnék elmélyíteni hitüket és hitbeli tudásukat.

Boldoggá avatás Lembergben

Marta Wiecka irgalmasnővér boldoggá avatási szentmiséjére egyházmegyénk zarándoklatot szervez. A részvételi feltételekről Tetjana Reshetarnál lehet érdeklődni a 8-097-217-5360-as telefonszámon.

A szentmise 2008. május 24-én lesz Lembergben, melyet Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkár vezet. Márta nővér életéről lapunk e számának 20. oldalán olvashatunk.

Püspöki kinevezés XVI. Benedek pápa Odessza-Szimferopol segédpüspökévé nevezte ki Herkulan Malczuk ferences szerzetest, aki sokáig az ukrajnai Szent Mihály rendtartomány provinciálisa volt. Püspökszentelésére május 3-án kerül sor Odesszában.

KÜLFÖLDI HÍREK

Tűzoltók szakították félbe a húsvéti szertartást Norwichban

A hagyományos húsvéti vigílián használt gyertyák és tömjén miatt beindult a norwichi anglikán székesegyház tűzjelzője. A történelmi épületet a szertartás kellős közepén kellett kiüríteni. A 400 fős gyülekezet gyertyákat gyújtott, Jézus feltámadására emlékezve, de a lángok okozta meleg és a füst beindította az automata riasztást – írja az Ekklesia honlap.

A hívőknek el kellett hagyniuk a székesegyházat, a helyszínre érkező tűzoltók mosolyogva mérték fel a helyzetet – mondta el Jan McFarlane tiszteletes. Az épületben nem esett kár, a szertartást pedig később a megszokott rendben folytatták.

A húsvéti szertartáson a norwichi püspök keresztelt és konfirmált is, ezért a székesegyházban kivételesen sok gyertya égett, és a tömjénezőt is többet használták – folytatta McFarlane. Sajnos ez már elég volt a tűzvédelmi rendszernek, amely nem tudta feldolgozni Jézus feltámadását – tette hozzá jókedvűen.

Magyar Kurír

Előző cikkNagyheti események egyházmegyénkben
Következő cikkSzent Pál apostol