Hivatások

57
cimlapkep ignac guelph

Május 11-én tartja a katolikus egyház a Hivatások Világnapját. Ennek kapcsán kérdeztünk meg különböző életállapotú embereket, hogy mit gondolnak a hivatásról általában, hogyan keresték, keresik saját hivatásukat és miként próbálják jól megélni azt. A válaszokból rövid összeállítást olvashatnak az alábbiakban.

 

Számomra a hivatás összetett fogalom, amely leginkább a küldetés szóval azonosul és jelentése Isten megbízatását foglalja magában. Hiszek abban, hogy mindenki feladatot, feladatokat kap élete során, és ezek határozzák meg a személyiségünk fejlődését és a világhoz való viszonyunkat.
Azt gondolom, hogy a hivatás gyakorolása is állandó küzdelem, megpróbáltatás és állandó kétség, hogy valóban jól csinálom-e, hogy nem kellene-e másképpen.
Saját tapasztalatból tudom, hogy eddig nem akadt még olyan feladat az utamba, ami ne segített volna tovább. Lehet, hogy nem rögtön, és lehet, hogy nem közvetlenül, mégis mindig úgy érzem (általában utólag…), hogy semmi sem történik hiába. Anyaként megtaláltam a hivatásomat. Nem biztos, hogy jól csinálom, de szeretném tökéletesíteni, és ebben a hivatásban sokkal többet kapok, mint adok…
Ami a munkát illeti, azt gondolom, hogy jelen pillanatban ott vagyok, ahol lennem kell, és azt teszem, amit tennem kell. Vannak elképzeléseim, vannak ötleteim és folyamatosan keresem ezek mellé a helyes és jó módszereket. De hogy ez hivatás lenne? Nem hiszem. (Legalábbis nem a szó klasszikus értelmében.) Csak megpróbálom kihozni a feladatokból és önmagamból a maximumot.

Kudlotyák Krisztina,
a Pro Cultura Subcarpathica civilszervezet vezetője, édesanya

***

Isten elülteti, elrejti bennünk a hivatásunkat, nekünk pedig rá kell találnunk, fel kell fedeznünk magunkban. A megtalálásig tartó út igazi kaland.
Én úgy gondolom, hogy megtaláltam a hivatásomat, mert a tanítást, oktatást, nevelést élvezem is, az újabb és újabb kihívások és problémamegoldások szórakoztatnak is. Hogy jól csinálom-e, erről inkább a mások véleménye ad képet számomra, mert a magamról alkotott vélemény elfogult is lehet. Hogy valaki jó pedagógus lesz-e vagy sem, véleményem szerint az első iskolai gyakorlaton eldől. Jó pedagógusnak születni kell, kell hozzá egy alapvető rátermettség, amit fejleszteni lehet.
Ha valaki nem is tudja, hogy mi szeretne lenni, azt gyakran tudja, hogy mi nem szeretne lenni. A kényszerpályát igyekezzünk elkerülni. Legyünk szabadok. A szabadság az én értelmezésem szerint nem azt jelenti, hogy mindent megtehetünk, amit akarunk, hanem azt, hogy nem kell megtennünk azt, amit nem akarunk.
Furcsának tűnhet a párhuzam, de aki lelkileg kiegyensúlyozott, nagyobb eséllyel találja meg a hivatását. A bűn, a káros szenvedélyek soha nem segítik az embert döntéseiben. Ha pl. hittanórát tartottam, vagy közösséget vezettem, vagyis felelősen emberekkel foglalkoztam, igyekeztem mindig a megszentelő kegyelem állapotában lenni. Ha nem így volt, azt az óra, a foglalkozás is megsínylette. A hivatás megtalálását segíti, ha találunk egy életcélt, egy eszményképet, amihez tartjuk magunkat. Legyenek elveink, ne sodródjunk az árral.

Bárdos István tanár, hitoktató,
négygyermekes családapa

***

Mindenképpen Isten jelöli ki számunkra a hivatásunkat, és segít, hogy észrevegyük, és mi is azt válasszuk. Lehet valamit szakmailag jól csinálni, de mégsem lelni benne örömet; aki az egész életét aláveti, annak több esélye van arra, hogy a hivatásának éljen. Persze lehet valakinek egyszerre több hivatása: lehet kiváló orvos, édesapa, muzsikus és egyházközségi tag, de ebben az esetben nagyon kell tudnia rangsorolni (nem állandó a rangsor, hanem amit a pillanat kíván, a nagyobb szeretet jegyében).
Úgy érzem, én megtaláltam hivatásomat, bár nyilvánvalóan nem azonnal és nem biztos még, hogy teljesen, bár az idő előrehaladtával az esélye csökken, de életünk utolsó pillanatáig kaphatunk, rátalálhatunk új feladatokra.
Én általában elfogadtam a lehetőségeimet és a korlátaimat, ugyanakkor néha volt bátorságom hirtelen igent mondani változásokra, feladatokra.
Ahhoz, hogy a helyünkön legyünk, a realitásokban kell megtalálni a célokat. De mindig tennünk kell valamit, ami többre, jobbra, előrébb visz.
A nagymamaság olyan ajándék számomra, hogy amit anyaként túlaggódtam, túlbonyolítottam, azt most élvezettel, a rám nehezedő teljes felelősség terhe nélkül élvezhetem.

Ágnes, nagyszülő

Mielőtt a hivatásról beszélnénk, fontos tudni, hogy mit jelent maga a szó: „hivatás”. Benne van a hívás, azaz valami külső meghívásra való válaszunk. Ebből már következik, hogy nem mi választjuk, hanem csak felismerjük és igent vagy nemet mondunk arra a hivatásra, melyre teremtve vagyunk.
Három szintjét különböztetjük meg a hivatásnak – és életbevágóan fontos (a boldogságunk múlik rajta), hogy a prioritásukat betartsuk. A legelső szinten a minden ember számára azonos hivatás áll: az üdvösség. A második, szorosabb jelentése a szónak az Egyházban, Krisztus Testében való hivatásunk: lehetünk házasok, papok vagy szerzetesek. S ezen belül kapjuk meg a körülhatároltabb, „ránk szabott” hivatást.
Úgy gondolom, hogy minden hivatás ajándék is egyben, különösen az alapvető hivatásunk. Ha arra igent tudunk mondani, a többi már szinte magától alakul, rábízhatjuk a Jóistenre.
Ha valaki a második szinten elakadt, nagyon tudom javasolni, hogy menjen el egy hivatástisztázó lelkigyakorlatra a nyáron – a neten több rend is hirdet ilyet.
Szívből kívánom, hogy mindenki megtalálja a hivatását. Ha valaki őszintén keresi az igazi boldogságot, hiszem, hogy meg is találja.

Pigler Mónika Míra
domonkosrendi szerzetesnővér