Hivatások

93

A papi és házastársi hivatásban sok a hasonlóság. Legfőbb hasonlóságuk, hogy mindketten a szeretetre vannak hivatva. Íme néhány párhuzam a két hivatás kialakulásáról és megéléséről.

Pap: Gyerekkoromban el-el képzeltem, hogy mi lesz, ha majd én állok az oltár előtt és én változtatom át a kenyeret és a bort, én gyóntatok, én prédikálok. De jó is lesz így élni!
Házas: Gyerekkoromban gyakran elképzeltem, hogy majd nekem is lesz feleségem, gyermekeim: én gondoskodok majd róluk, én leszek majd a családfő, én leszek majd a feleségem szerelme, gyerekeim majd büszkén mondogatják: „az én apukám a legerősebb a világon!” De jó is lesz így élni!

Pap: Később komolyabban érdekelni kezdett a papság. Pap szeretnék lenni vagy mégsem? Döntenem kell már végre. Akarom-e látványosan, hivatásszerűen élni a kereszténységet? Akarom-e, úgy, mint Cirenei Simon, látványosan segíteni Jézust, mindenki előtt tanúságot téve? Vállalom-e, hogy lemondok a családi életről? Vállalom-e, hogy engedelmes leszek egy püspöknek? Vállalom-e, hogy időnként más és más településre kell talán költöznöm, oda, ahova küldenek? Nagy dilemma ez, sokat kell imádkoznom, hogy jól döntsek, mert sok ilyenkor a kísértés.
Házas: Beleszerettem egy lányba, már egy ideje együtt járunk. Nagyon szeretem, és ő is szeret. El kéne venni feleségül? De tényleg így lesz mindig? És ha elmúlik a szerelem, mit csináljak? És ha egy másik lányba szeretek bele? És ha ő már nem fog szeretni? Inkább csak összeköltözünk, és majd ha esetleg jön a baba, akkor összeházasodunk. De ez nem Isten akarata. És hol lakjunk? Szüleimnél nincs hely, az ő szüleinél nem akarok, az albérlet drága. Nincs még elég keresetem. Nagy dilemma, Istenem, segíts, hogy helyesen döntsek!

Pap: Pappá szenteltek. Köszönöm, Istenem, hogy meghívtál. Íme itt vagyok, Uram, hogy megtegyem a Te akaratodat. Meglátod, majd még büszke lehetsz rám. Nagyon szeretlek, Istenem!
Házas: Ma összeházasodtunk! Olyan gyönyörű volt az esküvő! Olyan szép volt a mennyasszony! És ő most már a feleségem! Köszönöm, Istenem, hogy nekem adtad őt. Meglátod, szép család leszünk, sok gyereket nevelünk majd és mi fogjuk szeretni egymást a legjobban a világon, mert Te is velünk élsz majd!

Pap: Istenem, én Téged választottalak, de most elbizonytalanodtam. Nem látlak, nem hallak. Hol vagy? Nem tudom, miért választottam ezt a hivatást, úgy érzem, nem is ismerlek. Sötétség van a lelkemben: igyekszem lelkiismeretem szerint végezni a feladataimat, de semmi kedvem hozzá. Magányos vagyok. A paptársaim sem figyelnek rám. Annyira vágyom egy meleg családra, ahol nagy gyerekzsivaj van, ahol esti mesét olvashatok esténként a gyerekeknek, jókat beszélgethetnénk a feleségemmel. „A mélyből kiáltok, Uram, Hozzád!”
Házas: Istenem, nem bírom tovább! Legszívesebben elmenekülnék itthonról! Hogyan vehettem feleségül egy ilyen önző nőt? Lehetetlen vele élni! Mindig csak a maga érdekét keresi! Hogyan lehettem ennyire vak! Pedig azt hittem, hogy teljesen más, mint az anyja. Nem tudom már szeretni, nem tudok neki megbocsátani. Akkor hogyan éljünk együtt? Megáldottál minket, Istenünk, hol van az áldásnak a hatása? Kérlek, segíts meg bennünket, Istenem!

Pap: Mindent megértettem, Istenem. Te vagy az Örök Szeretet. Te vagy az Életem. És még a hallgatásodnak is hatalmas szerepe van az életemben. Köszönöm, hogy Te vagy a Mindenem. Még a szenvedést, a sötétséget is köszönöm, amit megengedtél, mert így tudtam még több erényt szerezni, így engedtél még közelebb magadhoz. Most már nem kérdezek, csak csendesen belesimulok a Te Szent Akaratodba. Nincs más vágyam, csak szeretni, és ebben a szeretetben Veled egyesülni.
Házas: Most már megértettem, hogy mi a házasság. Hála a feleségemnek, rájöttem, mennyire gőgös vagyok. Lassan megértem, mi is az alázat. Eddig teljesen téves elképzelésem volt az alázatról. Istenem, köszönöm, hogy megengedted nekünk a nézeteltéréseket. Súrlódások árán megtanultuk elfogadni egymást. Most már nem akarom megváltoztatni a feleségemet. Úgy érzem, újra szeretni tudom őt, de ez nem olyan szeretet, mint esküvőnk napján. Akkor még nem ismertem hibáit, így könnyű volt szeretni. Most már hibáival együtt szeretem. Köszönöm, Istenem, hogy sose hagytál el bennünket, és erőt adtál nekünk, hogy újra kezdjük az életünket Tebenned.

Hivatásom szerint élni azt jelenti, hogy újra és újra visszatérek Istenhez, vele élem a mindennapjaimat és mindig megkérdezem Tőle, hogy jó úton vagyok-e? Hivatásom szerint élni azt jelenti, hogy nap mint nap megkérdezem Istentől, hogy ma szerettem-e eléggé? Hivatásom szerint élni azt jelenti, hogy igent mondok a számomra sötét és szenvedéssel teli időszakokra is, hogy Isten valami még szebbet tudjon kihozni ebből a helyzetből. És végül, hivatásom szerint élni azt jelenti, hogy nem általánosságban kell élni a papságot vagy a házasságot, mert mindkét hivatás órákból, percekből áll. Egy papnak nem kell 24 órában prédikálnia, gyóntatnia. Bármilyen fontos egy papi hivatás, néha akad más jellegű feladat is. Tudni kell „kilépni” a hivatásból. Például, ha sok hó esett, és nincs, aki ellapátolja a templomnál, a plébánia előtt a havat, akkor a pap ne háborodjon fel és ne essen kétségbe, hanem abban az órában neki hómunkási feladata van, mert így teljesíti a szeretet parancsát. Vagy például egy családapa vasárnap nem szeretne felolvasni a szentmisén, és azt mondja: „én nem vagyok pap”, pedig Isten világiakat is hív, hogy aktívan vegyenek részt az Egyház életében. Abban az órában neki lektori feladata van. Minden percben igyekezzünk megélni a szeretetet, így lesz teljes és Istennek tetsző a mi hivatásunk.

Bundáné Fehér Rita