HOGY IS VAN EZ?

81

Több magyarországi és külföldi katolikus újságban megszólítják az olvasót. Úgy éreztük, most jött el annak az ideje, hogy az ÚJ HAJTÁS is nyitottabb legyen! Kérjük a kedves olvasókat, hogy hitbeli problémáikkal keressenek meg minket, próbálunk mindenre válaszolni. Az első kérdés mindjárt aktuális és sokszor előforduló esetet takar.

Egy nagymama mondta el a következőket:
Megkereszteltettük az unokámat, de min mentünk addig keresztül, senkinek nem kívánom! Elgyalogoltam a templomba. Akkor kiderült, hogy a nagymamával ez ügyben nem áll szóba a plébános atya. Csak a szülőkkel akart beszélni. Legyen neki igaza, elmentem a fiammal. Most kezdődött a „kálváriánk”. Kiderült, hogy a fiatalok nem esküdtek templomban. Hangoztatta, hogy jó lenne pótolni. A plébános atyát az is érdekelte, hogy az idősebb 10 éves testvérke jár-e hittanra ? Persze, hogy nem, hiszen úgyis túlzsúfolt minden napja, de meg kellett ígérni, hogy beíratják az órákra. Különben nem hitte el, hogy a picit vallásoson, Istennek tetsző módon fogják nevelni. Amikor pedig megtudta, hogy a keresztanyának kiszemelt barátnő nincs megkeresztelve, nem írta be, csak keresztelési tanúnak. Mindez még nem elég: keresztelési megbeszélésre is el kellett menni. Még egy tortúra, a munkából alig látunk ki, sütni, főzni kell otthon. Minek egy keresztelés körül ekkora felhajtást csapni? Bezzeg régebben nem volt ilyen bonyodalom. Miért kell a szegény nagymamát és szülőt így „megkínozni”? Inkább örülnének, hogy megkereszteljük a gyereket!

HOGY IS VAN EZ?

A Kedves Nagymama talán azért lett mérges, mert nem sikerült unokáját simán – a szülők „zaklatása” nélkül – megkereszteltetnie. Sokan a keresztelés szentségét üres formaságnak látják, amin át kell esni, és amin igyekszik minél hamarabb túl lenni.
Pedig a keresztelésben az Úrjézus ajándékaként az a kis emberke egészen átalakul, ez a szentség meghatározza egész életét, nevelését, gondolkodásmódját a világról, sőt halálát és az örök életét. Sok mindenről lehetne itt még beszélni, csak a legfontosabbat emelném ki: egy megkeresztelt kis gyerek Krisztus testének, Isten népének tagja, Új teremtmény, Isten gyermeke, a mennyország örököse lesz. Az Egyházunk ezt így fogalmazza meg : A KERESZTSÉG A HIT SZENTSÉGE. A szertartást a szülők hitére és ígéretére támaszkodva – hogy Istennek tetszően nevelik a gyermeket – szabad elvégezni, ezért nem elég, ha a nagymama vagy a nagypapa jön el. Nincs fontosabb, minthogy a szülőkben újra fellobbanjon az igazi cselekvő hit.
„…a keresztelendő gyermek szüleit megfelelően meg kell tanítani ennek a szentségnek a jelentésére, és a vele járó kötelezettségekre. A plébános gondoskodjék arról, hogy a szülőket lelkipásztori buzdításokkal, sőt közös imádsággal is kellően felkészítse…” (851. Kánon)

A keresztelés szertartása az egész egyházközség közös ünnepe, és nem a sekrestyében történő zugliturgia (persze indokolt esetben ott is történhet), ezért fontos, hogy minél többen, rokonok és hívők ott legyenek a keresztelésen.
A plébános azért kéri az egyházi esküvő rendezését, mert hol van ott Istennek elkötelezett élet – család, ahol nem kötnek egyházi házasságot, pedig módjukban áll?
És ha a nagyobbik testvérke nem jár hittanra, akkor hogyan fog járni a kisebb?
A szertartáson mindig tevékenyen kell részt venni. Ha nem akarják ott csak a szájukat tátani, akkor a keresztelési megbeszéléseken azt is meg kell tanulniuk, mit mondjanak, mikor mit tegyenek! Tudniuk kell, mi az, ami ott történik, hogy abba be tudjanak kapcsolódni!
A plébános lelkiismereti kötelessége lelkipásztori szeretettel törődni a rábízottak sorsával, nem futószalag módjára keresztelni.
Miután válaszoltunk a Nagymama kérdéseire, most nézzük át, mit tanít még Egyházunk a keresztségről!
„A kereszteléssel Isten saját gyermekévé fogadott el, és ezt nem vonja vissza. Ezzel felvételt nyertünk Jézus tanítványai közösségébe (Christianus = Krisztushoz tartozó). Tehát döntő pillanat az ember életében: itt válik Krisztus testének tagjává, itt szentelődik a Szentlélek élő templomává, itt ragadja ki Isten a „sötétség hatalmából, és helyezi át szeretett Fia országába” (Kol. 1,13). Itt mond ellen az ember az ördögnek és kísértéseinek, itt vallja meg hitét az üdvözítő Istenben. Itt fogadja be az egyházközösség új tagját az Úr asztalához meghívott testvérként.” (Nemeshegyi Péter SJ)
A keresztségben Isten egyszer és mindenkorra lefoglalt magának, megadja a Krisztushoz való hasonlatosságot, és segít, hogy szabadon vállaljuk a keresztény hivatást. Azzal, hogy megkeresztelkedtünk, napról napra meg kell halnunk a bűnnek, s el kell köteleznünk magunkat osztatlan szívvel Isten akaratának.

N.Imre