Honnan ismerte Szent Pál apostol Jézust?

95

Most, Szent Pál apostol évében Szentatyánk szándéka szerint igyekszem egyre inkább megismerni a népek apostolát és megismertetni az ő életét, személyiségét másokkal is.

Minél jobban belemélyedek életének, tetteinek, lelkületének tanulmányozásába, annál nagyobb tisztelet és csodálat ébred bennem irányába. Ezzel együtt támadnak fel a kérdések is bennem, melyeknek egy részére, úgy érzem, szívem mélyén megszületett a válasz. Nem vagyok Szent Pál teológiájának szakértője, de ez nem is baj – amit megértettem példájából, tanításából, az előrevisz engem, és azokat is, akiknek ezt át tudom adni.

Az első kérdés rögtön: honnan ismerte Szent Pál az Úr Jézust, amikor sosem találkozott vele földi életében, nem hallotta tanítását? Az apostolokkal sem töltött sok időt együtt: mindössze tizenöt napot volt Péternél Jeruzsálemben, aki áldását adta apostoli működésére.

Honnan tudta mégis Jézus evangéliumát hirdetni, nagy bizonyossággal felismerni a tévtanításokat, és honnan volt ereje annyit fáradni, szenvedni érte?

Ezt kutattam az elmúlt év közepe óta, és egyre bizonyosabban kezdtem érezni, mi lehet a megoldás. Az, hogy Pálban az Úr Jézus Lelke élt. Úgy, ahogy ő fejezte ki: “Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Abban a három évben, amit megtérése után az arábiai pusztában töltött, biztos, hogy pontról pontra átelmélkedte az ószövetségi Szentírásnak (melynek tudósa volt) minden mondatát, minden Jézusra vonatkozó jövendölését, és helyére került minden a mozaikképben: Jézus a Megváltó, akire évezredek óta vártak.

De mindez nem lett volna még elég. Jézus maga nyilatkoztatta ki magát neki, tanításának lényegét, az ő Lelkét. Ha megfigyeljük, Pál sosem említi Jézus tetteit, példabeszédeit, nem is nagyon ismerhette azokat. Mégis teljes bizonyossággal áll ki ő, a farizeus amellett, hogy a pogányságból megtért keresztényeknek ne kelljen zsidóvá válniuk és a zsidó törvényeket is betartaniuk.

Ő, aki büszke harcosként indult Damaszkuszba, a bosszú érzése nélkül, szeretettel és alázattal viseli a Jézusért kapott nagyon sok bántalmazást.

Farizeus létére (akik a törvényeket pontosan ismerték és nagyon fontosnak tartották) a pogányok közé megy az örömhírt hirdetni. És végül a legfontosabb: ő, aki “gyűlölettől lihegve” indult a keresztények ellen, pontosan megérti Jézus tanításának lényegét: a szeretet parancsát, és ehhez tartja magát egész életében.

Pál a galatákhoz írt levelében ír arról, hogyan ismerte meg Jézust: “az általam hirdetett evangélium nem embertől való. Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából.” (Gal 1,12-13).

Az egyház történelmében nem egyszer fordult elő, hogy egyszerű, akár írni-olvasni nem tudó emberek olyan mélyen ismerték meg az Istent, és úgy sugározták magukból az ő tanítását és az ő Lelkét, hogy sokan felkeresték őket tanácsért, nem egyszer hittudósok is.

Ez is azt mutatja, hogy a tudás, az Istenről szóló ismeret csak akkor ér valamit, ha azt átjárja a szeretet.

Szeretet nélkül a tudás veszélyes. Hiszen a sátán és a többi gonosz lélek is ismeri az Istent, sokkal jobban, mint mi, és mégis gyűlölik.

Szent Pál apostol kemény természet volt, de Isten, aki jól ismerte őt, tudta, hogy miért választja ki. Szent Pál, amikor megismerte az igazságot, elfogadta és meghajolt előtte, pedig szinte mindent fel kellett adnia érte, amit addig megtanult.

Amikor azonban megértette, hogy Jézus a Messiás, rögtön az volt az első kérdése: “Mit akarsz, Uram, hogy tegyek?” Ez minden megtérő ember első és legfontosabb kérdése, a felnőtt imádkozás kezdete.

Szent Pál azzal a kemény kitartással, amit addig rosszra használt fel, most Jézus szolgálatában viszi el az evangéliumot egészen az akkor ismert világ határáig. Nem csügged el, pedig sokszor vehetné el kedvét a sok ellenállás, emberi butaság, ellenségeskedés, fogság, verés, amit éppen zsidó honfitársaitól kap. Közben megtanulja, hogy ne szépen megalkotott beszédekkel szerezzen Jézusnak híveket, mint Athénban, hanem bízza magát Krisztusra: “mostantól nem akarok tudni másról köztetek, mint a megfeszített Krisztusról” (vö: 1Kor 2,2), és “Krisztus gyengesége erősebb az embernél – ami a világ szemében ostobaság… – 1Kor 1,25!).

Mire útjának végére ér, az apostol testileg is, lelkileg is hasonlóvá válik Krisztushoz. “Krisztus jegyeit viselem testemen” (Gal 6,17)- mondja ő maga is. Ezek a jegyek valószínűleg annak a rengeteg verésnek a megmaradó sebei, amit Krisztus ügyének hirdetése közben kapott. Ő, akinek Krisztus maga nyilatkoztatta ki önmagát, annyira megismerte és megszerette az Urat, hogy sem a fáradság, sem a szenvedés nem tartotta vissza, és a hívekben is felgyújtotta az ő Krisztus iránti szeretetének tüzét. Ugyanazt a kegyelmi adományt kívánja mindenkinek, amit ő is megkapott: “Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben.

Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.”

Ez a mi életünk célja is. Figyeljünk Pál apostol példájára és tanítására és éljünk úgy, hogy az Isten nekünk is megadhassa ezt a kegyelmet, és ezzel őt sugározhassuk és hirdethessük a körülöttünk levőknek!

Majnek Antal püspök