Interjú a ráti Pásztornyicki házaspárral

6

Április 27-én nyitották meg a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon negyedik épületét, melybe Pásztornyicki Mihály és felesége, Diána költözött nevelőszülőként négy saját és hat befogadott gyermekükkel. Ismerjük meg őket közelebbről!

Ráti születésűek vagytok mindketten?
Mihály: Én Lemberg megyében születtem, de Gálocsban nőttem fel, és végül Rátra nősültem, több éve itt élek. Korábban egy pékségben dolgoztam. Nemrégiben kénytelen voltam otthagyni a munkámat, mert nagyon sok energiámat vette el. Nem volt már időm arra, hogy a gyerekekkel is töltsek időt. Most a gyermekotthon területén szakközépiskola épül, itt kezdtem el dolgozni. Közel vagyok: ha feleségem, gyermekeim hívnának, oda tudok menni segíteni bármiben, amiben kell.
Diána: Ráton születtem, itt nőttem fel. Jelenleg nem dolgozom, itthon vagyok a kisgyerekekkel. Én is pékségben dolgoztam, kenyérformázó voltam.

Hogyan, kinek a felkérésére kerültetek ide a gyermekotthonba mint nevelőszülők?
Diána: Bíró Marika kérdezte meg, lenne-e hozzá kedvünk. Néhány évvel ezelőtt kislányunk súlyos betegségben szenvedett, több műtéten esett át, és akkor nagyon sok segítséget kaptunk mind Marika nénitől, mind másoktól. Nagyon hálásak voltunk a Jóistennek és mindenkinek, aki segített, hogy kislányunk életben maradjon. Így hát úgy éreztük, hogy hálából el kell vállalnunk ezt a feladatot. Így tudjuk viszonozni a sok jót.

Nehéz volt meghozni ezt a döntést?
Diána: Nem, egyáltalán nem.
Mihály: Tulajdonképpen vágytunk a nagyobb családra.

A befogadott gyermekek nélkül is nagycsalád voltatok. Már a kezdeteknél eldöntöttétek, hogy több gyermeket szeretnétek?
Diána: Vágytunk is a nagycsaládra, de közrejátszott az is, hogy házasságunk legelején sok nehézséggel találkoztunk, már ami a gyermekvállalást illeti. Az első terhességem vetéléssel ért véget. A második gyermekünk, egy kisfiú, születése után meghalt. El voltunk keseredve. A folytatás végül jól alakult: négy gyermekünk született. Nem tudtunk nem örülni az újabb és újabb gyermekáldásnak.

Két hete éltek az újonnan felépült házban. Hogyan fogadták a gyermekek a költözést?
Diána: Kicsit furcsa, mert a régi házunkban mind együtt voltunk. Itt több szoba van, nagyobb a tér, de örülnek a változásnak és az új testvéreknek is. Új élet vár ránk.
Mihály: Egy kicsit nyugodtabb itt olyan szempontból, hogy ott jószágot is tartottunk, több volt a feladat. Itt talán több idő jut a gyerekekre.

Hogyan képzelitek el a következő éveket?
Diána: Legnagyobb tervünk és feladatunk, hogy a gyermekeink megfelelő oktatásban részesüljenek. Ha majd kikerülnek innen, akkor legyen belőlük valaki, meg tudjanak állni a saját lábukon, képesek legyenek családot alapítani.

Milyen a kapcsolat a saját és a befogadott gyerekek között?
Diána: Nem sok idejük volt még, hogy jól ismerjék egymást, de eddig jó a viszonyuk. Elfogadták egymást. Úgy élnek, mintha édestestvérek lennének.
Mihály: A legidősebb befogadott gyerekünknek, a tizenkét évesnek eddig az volt a feladata, hogy eltartsa a többi testvérét (a befogadott gyermekeink testvérek). Ő etette a többieket, ő főzött. Számára most nagy változást jelent ez a családtípusú gyermekotthon. Igyekszem neki megmagyarázni, hogy most már enyém a felelősség, én leveszem a válláról. Biztatom arra, hogy menjen játszani, focizzon, biciklizzen.

Megkönnyíti-e a gyermekotthonban való élet a hitre nevelés folyamatát, mivel itt vallásos környezetben lehetnek?
Mihály: Eddig is vallásos nevelésben részesítettük a gyerekeket. Gondolom, hogy mindenképpen jó hatással lesz a környezet a családunk hitének fejlődésére.

Bundáné Fehér Rita

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here