Ítélkezések hálójában

79
pok

„Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!” (Mt 7,1) Jézus különösen keményen szól azokhoz, akik elítélik embertársaikat hibáik, bűneik miatt.

A házasságtörő asszonynak, a jobb latornak megbocsátja bűneit, a vámos házába elmegy vendégségbe. Sok bűnösben felismeri a megtérésre való hajlandóságot. Az emberi ítélkezéssel szemben viszont szigorú: aki elítéli felebarátját, azt az Isten is ugyanúgy elítéli.

Miért is annyira veszélyes az ítélkezés?

Elsősorban talán azért, mert teljes ellentétben áll az alá- zattal. Az alázat pedig elsődleges feltétele annak, hogy Istent Atyánknak, Teremtőnknek ismerjük el. Aki elítéli felebarátját, valamilyen szinten felsőbbrendűnek, jobbnak tartja magát. Ez pedig azért veszélyes, mert ha nem veszi észre saját hibáit, az újabb és újabb bűnökre indíthatja.

Az ítélkezés a felebarátaink ellen elkövetett bűneink nagy többségének forrása. Leggyakrabban gondolatban követjük el a bűnt. Olyan gyorsan, hogy észre sem vesszük. Gondolataink jönnek-mennek, néha nem is figyelünk rájuk, de ha csak egy napon keresztül megpróbáljuk elcsípni azokat, akkor rá- döbbenhetünk, hány személyt ítéltünk el huszonnégy óra alatt…

Ilyen és hasonló gondolatokkal találkozhatunk nap mint nap.

„Milyen kövér!”
„Már megint részeg!”
„Hogy lehet ilyen naiv!?”
„De ügyetlen!” stb.

A Medjugorjéban lévő Cenacolo közösségben, ahol szenvedélybetegek élnek együtt és rendszerint meg is gyógyulnak szenvedélyeikből, heti rendszerességgel szerveznek olyan alkalmakat (dividere – megosztás), amikor mindenki teljes őszinteséggel elmondja, hogy az elmúlt időszakban kit ítélt el gondolatban és miért, majd bocsánatot kér az érintettől. Ezek az őszinte megosztások meghozzák gyümölcseiket: a fiúk közelebb kerülnek egymáshoz és Istenhez őszinteségük és kiengesztelődésük által, alázatosabbá válnak, hiszen tudatosul bennük az elkövetett ítélkezés bűne. A gondolatot előbb-utóbb tett követi, ami még inkább sú- lyosbítja a vétket. Előfordul, hogy embertársunkat lenézve szóvá tesszük a hibáját. Máskor nem szólunk, inkább kerüljük a bűnöst, nehogy bármilyen kapcsolatban legyünk vele. Megint más alkalommal megszóljuk, másoknak elmondjuk, hogy milyen tökéletlen az általunk elítélt személy.

Természetesen gyakori, hogy az, akit elítélünk, valóban nagy hibát követ el. De ítélkezésünk mégsem jogos, mivel nem ismerhetjük eléggé az illető tetteinek körülményeit, motiváció- ját, okát. Még akkor sem mondhatjuk, hogy teljes mértékben ismerjük az adott személyt, ha közeli rokon vagy ismerős.

Hányszor előfordul, hogy még egy házastárs sem képes beleélni magát a férje/felesége helyzetébe! Másrészt különbözőek vagyunk: más a vérmérsékletünk, a szokásaink, a kultúránk, a környezetünk, más az ízlésünk.

Másképpen reagálunk dolgokra, tényekre. Nem tudjuk, hogy éppen ki mennyire fáradt, vagy megbántották-e, esetleg nagyobb problémája van. Ezek a tényezők mind tompíthatják a mások iránti érzékenységüket, talán épp emiatt nem annyira figyelmesek, türelmesek.

Nem tudhatjuk, hogy egy-egy ember Istennel való kapcsolata éppen hol tart. Lehet, hogy akit elítélünk, az kedvesebb Isten előtt. Ennek jó példája a vámosról és a farizeusról szóló példabeszéd. A farizeus teljesen biztos volt abban, hogy ő megelőzte a vámost a mennyország felé vezető úton. Pedig Isten nem azt nézi, hogy hány „kilométerre” vagyunk még Tőle, hanem, hogy Felé haladunk-e vagy sem. Ha ítélkezünk, akkor eltérünk a Szeretet felé vezető iránytól.

Legyünk tehát résen, „virrasszunk” saját gondolataink fö- lött. Ne engedjük, hogy akadályozzanak bennünket mások elfogadásában. Ha mégis megítéltünk valakit, igyekezzünk a hibája mellett legalább három jó tulajdonságára is emlékeztetni magunkat, tudatosítani azokat. Ha megtehetjük, kérjünk bocsánatot tőle azért, hogy elítéltük. Imádkozzunk azért az emberért, akit tökéletlennek találtunk. És végül kérjük Menynyei Atyánkat, nyissa meg szemünket, hogy megláthassuk embertársainkban a jót, a szépet, és ne feledjük, hogy Isten szeretetből teremtette őket.

Bundáné Fehér Rita