JÉZUS – ÚT, IGAZSÁG, ÉLET

67

„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam (Jn 14,6).

November – halottak hónapja! Nem véletlenül nézünk Jézusra, aki az életünk útja, igazsága és értelme. Sok mindent ki lehetne itt emelni, ami által e misztériumnak mélységét megközelítjük. De inkább egy rövid történetet idézünk, ami talán segítséget nyújt Jézus tanítását jobban felfogni. Ez a kis mese H.G. Wells novellájából, A vakok országából való. Volt egyszer egy magas, átjárhatatlan hegyekkel körülzárt völgy: a Vakok országa. Valaha láttak az ott élő emberek, de komoly betegség miatt lassan világtalanokká lettek. Sajátos szokásokat és világképet alakítottak ki. Nagyon racionálisan szervezték meg kis világukat.

Történt egyszer, hogy egy baleset következtében egy látó fiatalember került közéjük, aki számukra „furcsa” szavakat kevert beszédébe. Sötétségről beszélt, amiben ő nem látott, és hiányolta a fényt. Beszélt a színekről, a naplemente és napkelte gyönyörűségéről. Olyan dolgokról beszélt, ami számukra értelmetlen volt: nem értették, mi a „sötétség” – „világosság”, mi az, hogy „látni valamit”, nem ismerték a „naplemente vagy napkelte” fogalmát, és a különböző színmegnevezések értelme mind felfoghatatlan volt számukra. Bolondnak ítélték őt. Hiába próbált a látó fiatalember egy teljesebb világról beszélni nekik, a vakok annyira megszokták saját világképüket, hogy végül a helyzet kibírhatatlanná vált, s a fiatalember otthagyta őket.

Könnyű lenne megsajnálni a vakokat, vagy azt mondani, hogy megérdemelték, hogy a fiatalember elhagyta őket; hisz nem fogadták őt be. Valóban, mi mást tehetett volna a látó ember, aki többről tudott tanúskodni, mint a vakok, tisztábban látta az utat, akinek a szavai világosabban írták le a létező világ szépségét? Ahelyett, hogy a vakokat sajnálnánk, talán most magunkra kellene nézni. Ez volt a mi helyzetünk Jézussal. Persze, azért vannak különbségek.

Jézus eljövetele a szeretet döntése alapján történt, nem véletlen beesés vak világunkba. Lehetne ránk is mondani, hogy mi is – mint vakok – kialakítottuk a saját világnézetünket, Jézus tanítása nem fér be a mi szűk gondolkodásunkba. Sajnos, tévesen ragaszkodunk véleményünkhöz, sokszor hamis értékrendünkhöz; nem látjuk egymás igazi értékét, az élet szépségét és méltóságát; nem találjuk meg a békéhez vezető utat, vagy a maradandó szeretet igazi jelét és módját. Ha vakok maradunk, akkor november hónapja – a halottak hónapja igen félelmetes lehet számunkra. Mit remélhetünk? Mibe kapaszkodhatunk? Miért is mennénk a temetőkbe? Miért is fohászkodnánk az elhunyt családtagokért, barátainkért? Sok mindennek nem lenne értelme, ha a mi világnézetünket tartjuk a legtökéletesebbnek.

De az örömhír számunkra éppen az, hogy nem kell a saját fejünk után menni. Nem nekünk kell véglegesen eldönteni, mi igaz és mi nem, mert Jézus, a megtestesült igaz Isten Fia, azért jött, hogy vak állapotunkból, a végtelen sötétségből kimentsen, és az Ő tágas, igaz, szabad látását nyújtsa a mi szűkös világunk helyett. Az igazán új ebben a tanításban, hogy Jézus birtokolja az igazságot, az életet, az utat: nem áll be a sorba mások mellé, akik hasonló módon azt állítják, hogy az ő bölcsességükből mi is meríthetünk. Ő az egyetlen, aki magára mutathat, és mutat is, mondván, hogy az ő személyében megtestesült az élet, az igazság és az út. Nemcsak a szavai által jutunk az Atyához, hanem Őáltala. Nemcsak mondja, hanem szentségekben, különösen az Eucharisztiában. Ennél többet ki adhatna, és ennél mi is lehetne több?

Jézusban vagyunk megkeresztelve, és ezáltal élünk Ő ÁLTALA, ŐVELE, ŐBENNE. Ez nem mese, hanem az örök valóság. Ebben bízhatunk, erre számíthatunk, ebbe kapaszkodhatunk. így valójában mondhatjuk: „Halál, hol van a győzelmed?” Nincs! Jézusban mi vagyunk a győztesek! Magunkat Jézusra kell bízni, és úgy élni, ahogyan ő tanított. Ha megengedjük, ,hogy Jézus legyen életünk vezére, akkor nem kapkodjuk el életünk perceit. Nem térünk le a biztos útról, és ha véletlenül le is térnénk, nem kell tétovázva néznünk egy idegen térképet, hanem mélységes szeretettel, bizalommal visszatérünk Jézushoz, aki tovább is kínálja magát, hogy Ő legyen az életünk éltetője, az Ő igazsága szerint ítélhessünk jóról és rosszról, és az ő példája legyen mindenben a mi biztos utunk.

Az Ővele való együttlétben továbbra is emlékezzünk meg mindazokról, akiknek sírját meglátogatjuk ebben a hónapban, és örüljünk nekik, mert ők már Isten ragyogó jóságát másként élik át, mint mi, akik csak ennek a reményében élünk.

fr. Imre

Gondolatok

Köszönjük Neked, Uram, hogy ő a miénk volt, és az is marad, mert aki él szerettei szívében, az nem hal meg, csak távol van.

Szent Ágoston

Szeretem a temetőket. Nem, mert valami befejeződik itt, de mert valami… valami elkezdődik.

Kosztolányi Dezső

A halottak igazi sírja nem a temetőben, hanem azoknak az élőknek a szívében van, akik nem gondolnak többé az eltávozottakra.

Alberto Moravia

Minél nagyobb a hitünk, annál kisebb különbséget teszünk élő és holt hozzátartozóink között.

Prohászka Ottokár