JÉZUST LÁTNI MINDEN EMBERBEN

66

Kedves Olvasók! Nem tudom, mennyire érinti az Önök érdeklődését ez a kis cikk azokról az emberekről, akik itt élnek közöttünk. Majdnem olyanok mint mi, de mégis teljesen mások. Ok nehezebb keresztet hordoznak vállukon, ők a szelíd kis juhok az Úr szemében. De sokan másképp látják az egészet! Amikor egy szellemi fogyatékos vagy testi sérült embert látnak, mindjárt az szalad ki a szájukon: „Szegény, megverte őt az Isten, inkább venné magához, semhogy kínlódjon…” Milyen kár, hogy nem a lelki javakra, hanem a testi kínokra gondolnak ilyenkor!
A ma embere a földi javakra gondol elsősorban, és ezt magamon is észrevettem. „Ez a rohadt világ, ha nincs pénz, nincs élet!” Az viszont egyáltalán nem érdekli őket, hogy egyszer ők is meghalnak, és akkor kész, vége! Őket is sajnálni fogják majd egy ideig, mint ahogy ők sajnálkoznak „beteg” embertársaik felett. Csakhogy ezek a teljesen „más”, fogyatékos emberek lélekben sokkal gazdagabbak. Ok már itt a földön megtalálták kincsüket, Jézust. Nekik nem kell a pénz, de főképp arra nincs szükségük, hogy testi és lelki visszamaradottságuk miatt szegénynek szólítsák őket. Jézus mondta: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.”
Ha minél többen és többször olvasnák az evangéliumot, rájönnének, hogy mi is az: valóban boldognak lenni. Csak, sajnos, sokan nem akarnak erre rájönni. Ők szívesebben élvezik az élet örömeit, s olyan jelentéktelen célokat tűznek ki maguk elé, ami mind mulandó itt a földön. Ahelyett, hogy megpróbálnának segíteni egy szeretetre éhes embernek, aki talán már minden reményt elvesztett, csak azért, mert mi makacsul elhúzódunk tőle.
Én 1995-ben hallottam róluk először a nővéremtől. Eleinte egyáltalán nem érdekelt az egész. Egyszer azon kaptam magam, hogy én is csak sajnálattal nézek rájuk, bezárom a szívem előttük, éreztetem velük, hogy ők „mások”! S az ember észre sem veszi, már rég a lelkükben tapos. Elég egy megvető pillantás, egy elrántott kéz, hogy szörnyű fájdalmat okozz, amelyet letörölhetetlen pecsétként élete végéig hordozhat majd. Jó, ha figyelsz a lelkiismeret szavára, mert akkor rájössz, hogy mekkorát hibáztál.
Én a hibáimat azzal próbáltam kijavítani, hogy megkérdeztem, beléphetek-e a közösségbe. Mivel a főkezdeményezőn és csoportvezetőn kívül csak két segítő volt, szívesen befogadtak, mert örültek, hogy van még egy szív, mely segít szeretni.
Most nyolcan vagyunk.
Eleinte furcsán közeledtek hozzám a sérült gyerekek, de később megismertük egymást. Csakhogy ez nem ennyiből állt. Nem volt szabad éreztetnem velük, hogy ők mások, mint én. Mikor rájöttem erre, sokkal közelebb kerültem hozzájuk. Leszálltam a magas lóról. Sőt mi több, rájöttem, hogy nem is volt ez az egész olyan nehéz, csak a szívem ajtaját kellett megnyitnom. El kellett fogadnom őket olyanoknak, amilyenek, mert ők az első perctől kezdve befogadtak. Én meg rájöttem, mit jelent boldognak lenni.
Először is legyen elég az, amit kaptál eddig, ne kívánj többet vagy jobbat! Másodszor: tiszta szívedből köszönd meg mindennap azt, hogy Ő, az igaz és tiszta Szeretet megengedte, hogy egyáltalán megszülethess és élj. Harmadszor: próbáld meg Jézust látni minden egyes emberben, legyen az testileg vagy lelkileg sérült, utolsó koldus vagy legnagyobb ellenséged!
Meglátod, meg fog változni életed, és tudni fogsz Jézussal Istennek élni.

Szeretettel a técsői Hit és fény közösség egyik segítője: Erdei Mónika