Jónás, és aki megszabadult az alkoholtól – Levél az ismeretlen ismerősnek

65

Kedves sorstársaim! Én alkoholista vagyok. Az alábbiakban egy ószövetségi történethez szeretném hasonlítani a mi hozzáállásunkat az élet dolgaihoz. Hiszen ezek a mondanivalók sajnos a mi életünkben is jelen vannak.

 

Életünkben sok meghívást kapunk: keresztelőre, bankettra, esküvőre vagy akár tanintézetbe a sikeres vizsgáink után. Van, amelyiket elfogadjuk, van, amelyiket nem, különböző okok miatt: nincs rá időm, nem illik a terveim közé, vagy egyáltalán nem érdekel a dolog.

Januárban én is kaptam egy számomra kedves meghívást (már 17. alkalommal) a Kárpátaljai Alkoholistamentő Szolgálat jóvoltából, melyet főtisztelendő Majnek Antal püspökünk támogat. Nagy szeretettel olvastam István barátom meghívó szavait, még a könny is kicsordult a szememből, mikor arra gondoltam, hogy napokon belül találkozunk sorstársaimmal, és vélhetőleg új embereket ismerek meg. De nem volt ez mindig így. Abban az időben, amikor még javában szerettem a szeszes italt, másként gondolkoztam. Úgy, mint Jónás könyvében olvashatjuk: mikor meghívást kap Istentől, hogy menjen el Ninivébe és tudassa velük, hogy gonoszságuk felhatolt eléje.

De ő letagadja magát és elutazik Tarzuszba. Én is letagadtam magamat, különösen, mikor másnapos voltam. Mindenkit hibáztattam, csak épp magamat nem. De mikor beláttam, hogy ez már nem mehet így tovább, és elfogadtam a segítséget, elmúlott a gyötrelem.

Jónásék a Tarzusba vezető hajóúton nagy viharba kerültek. Mi is sokszor kerültünk viharba, sőt mi csináltuk a legnagyobb viharokat a családunkban és a környezetünkben.

Nem engedtünk a magunk igazából. Ugye ismerős a helyzet? Bár mindenki másképp éli meg a helyzetet, van, aki mindenkire haragszik. Van, aki a legkedvesebb embereit vádolja (anyját, apját, jóbarátait), van, aki azon töpreng, hogy miért pont vele történik ez. Van, aki le szeretne mondani az alkoholról, de nem tesz semmit annak érdekében. Van, aki rábízza magát a sorsra, mondván, majd lesz valahogy. És van, aki komolyan gondolja, megérti a helyzetét, és tesz róla, hogy megszabaduljon az alkohol rabságából.

Most, kedves sorstársaim, választhattok, hogy melyik fajtához tartoztok! Minél erősebben érik meg benned az elhatározás a gyógyulás készségére, annál nyitottabb leszel a segítség elfogadására, különösen, ha engeded, hogy Isten hívása megérintse szívedet és lelkedet. Tudod, barátom, annyi sokan gondolják, hogy ők már elveszett emberek, rajtuk már az Isten sem segít. De aki kimondta Isten nevét, már közel van az igazsághoz, tudniillik Isten a szabadító, Őáltala történik minden, az eszközei pedig a jóakaratú emberek, akik segíteni szeretnének sorstársaikon. És ha már be tudod vallani magadnak, hogy egyedül nem megy, jelentkezz a lelkigyakorlatunkra, mi szeretettel várunk, mert Isten szeret téged, úgy, ahogy vagy. De jobban szereti, ha megváltozol, és képes vagy tisztán látni, dönteni és embertársaid előtt emberré lenni.

Igaz, ára van a lemondásnak, de ha vannak, akik fogják a kezedet és irányítanak, akkor könnyebb a lemondás, a megszabadulás a rabságból, a viharok elől.

A hajó utasai sorsot húztak, ki miatt érte őket a veszedelem. Jónásra esett a sors. Be is dobták a tengerbe. Akkoriban, mikor dobált az alkohol, értem is sorsot húztak.

Édesanyám és nagymamám sokat kérték az Istent, hogy változtasson a sorsomon, de én még nem voltam nyitott a változásra. De Isten meghallotta az imákat és megszabadított az alkohol rabságából. A mama (így hívtam) sajnos már két éve eltávozott Istenhez, és a napokban anyuka is, de megtapasztalták józanságomat, ami számukra nagy örömöt okozott. Nagymamám mondogatta is betegágyán: jó az Isten, meghallgatta imáimat. Barátom, bizonyára érted is imádkoznak hozzátartozóid, ne okozz nekik csalódást!

Jónást bedobták a tengerbe, az Úr pedig egy nagy halat rendelt oda, hogy elnyelje. Én is úgymond a hal gyomrában voltam, hánykolódtam, egyik kocsmából a másikba, bűzlöttem, mint a hal. Sokszor kértem az Istent, bár nem jártam templomba, csak kétszer évente, hogy szabadítson meg ebből a helyzetből. Ahogy Jónást kiköpte a hal a szárazföldre, úgy nekem is irgalmazott az Úr, és küldött egy meghívót a lelkigyakorlatra, amiért a mai napig hálás vagyok Neki. Jónás eljut Ninivébe, hogy hirdesse az Úr szavát: „Még negyven nap, és a város elpusztul”. Mikor túlittam magamat, sokszor elfogott a félelem, és kérdeztem magamban Istent: „Vajon mennyi maradt az életemből, hogy így éljek tovább?” Mint ahogy Ninive királya és népe szőrruhába öltözött és hamuba ült, gondolván, hátha megbocsát nekik az Úr, én is kerestem az utat, mely közelebb visz Hozzá. Isten felkarolt engem, és küldött egy meghívót, ahol felismertem, hogy Istennel érdemes élni, mert Ő végtelenül szeret engemet. Rendeztem házasságomat és a szentségekhez járultam.

Nagy szomorúság töltötte el Jónást, haragra gerjedt, és kérte az Urat: „Vedd el az életemet tőlem, mert jobb nekem a halál.” Erre az Úr: „Azt hiszed, hogy jogos a te haragod?” De sokszor haragudtam Istenre, hogy tétlenül nézi kínlódásomat, de hányszor kívántam halálomat, mert nem láttam kiutat a betegségemből! Igen, az alkoholizmus betegség. Még ha nem is tolerálják az orvosok, benne van a betegségek sorában; olyan, mint a tüdőgyulladás, az influenza vagy bármely betegség, ami halálhoz vezethet, ha nem gyógyítják időben.

Jónás a város szélén egy ricinusbokor árnyékában talál pihenőhelyet, de Isten elhervasztja a bokrot, mire Jónás haragra gerjed. Erre az Úr ezt mondja neki: „Te haragszol a bokor miatt, amit nem is te neveltél, és én ne irgalmazzak a városnak?” Istenem, de sokszor megbántottalak a gőgösségemmel, a butaságommal, a káromkodásaimmal; azzal hogy eltávolodtam Tőled, és még sorolhatnám vétkeimet! De te, Uram, irgalmas voltál, és többek között megszabadítottál függőségeimtől és megmutattad a helyes utat, ami az üdvösségem eléréséhez vezet. Az Úr neve legyen áldott mindörökre!

Kedves ismeretlen ismerős! Ha eljutottál arra az elhatározásra, hogy szeretnél megszabadulni függőségedtől, jelentkezz a lent megadott telefonszámon. Nagy szeretettel várunk a lelkigyakorlaton. Ha nekem sikerült, neked is sikerülhet a szabadulás Isten segítségével. Ez év áprilisában volt négy éve, hogy megszabadultam az alkohol rabságából, négy éve lesz augusztusban, hogy megszabadultam a dohányzás rabságából.

Megmondom az igazat, nem hittem benne, hogy sikerülni fog, különösen a dohányzásról való lemondás. Köhögtem, mint egy tüdőbajos, szememből jöttek a könnyek, számból a nyál, nem beszélve a dohány büdös szagáról.

Amikor a lelkigyakorlaton voltunk, ami csütörtöktől vasárnapig tart, szombat este megérett bennem az elhatározás, hogy többet nem. Másnap reggel a szokásos kávéhoz nem gyújtottam rá. Nem hittem el, hogy ellenálltam a kísértésnek; igaz, kerültem a cigisek társaságát. Tudod, mi adott nekem erőt?

Hogy az emberek szorítottak nekem, hogy sikerüljön. Istentől olyan kegyelmet kaptam, hogy hét nap után már nem érdekelt, ha mások füstöltek mellettem. Az alkoholról tudatosan mondtam le, már a családban is problémák alakultak ki, s már féltem, hogy problémám lehet a munkahelyemen is. Na meg tudtam, hogy így könnyebb lesz leszokni a cigiről is, mert ha megittam akár egy fél decit is, már két-három cigi látta a kárát.

Igaz, sokan gúnyolódtak és nem hittek bennem; mondták, hogy aki megtanul biciklizni, az nem felejti el. Meg más hasonlatokat idéztek. De Isten erős akaratot, kitartást és új barátokat, testvéreket küldött, akik szerettek és vigyáztak rám, és vigyáztunk egymásra. Telefonkapcsolatban vagyunk egymással, és ha valakinek kísértésre való alkalma van, előbb felhívja legkedvesebb sorstársát. Így alakulhatott ki az az örömteli helyzet, hogy fennállásunk óta már 19-en szabadultak meg az alkohol fogságából. Istennek legyen hála!

Évente négyszer tartunk lelkigyakoratot Nagyszőlősön, legközelebb július 31-augusztus 3. között. Jelentkezni Béres Istvánnál lehet a következő telefonszámon: 098-745-0770, vagy nálam: Lukács Sándor (tel.: 068-555-4438).

Találkozzunk július végén! Lukács Sándor, Csap