Karitászosok lelkigyakorlata

82

Kalkuttai Teréz anya ezen mély gondolata lett a mottója a Karitász lelkigyakorlatnak, amelyre idén augusztus l-jén a nagyszőlősi plébánián került sor. Az alapvető cél, amelyet mi, szervezők tűztünk ki magunk elé, az imaélet fontosságának kiemelése volt Karitászaink szolgálatában. Teréz anya nem véletlenül figyelmeztette nővéreit, hogy a szegények szolgálata mély, rendszeres imaélet nélkül könnyen csupán szociális munkává egyszerűsödhet, s így kiüresedik, tartalmát, alapját veszti. Komolyan véve a figyelmeztetést hívtuk meg a lelkigyakorlatunkra Nemeshegyi Péter jezsuita atyát, aki most szívesen vállalta, hogy hitének töretlen frissességével és derűjével segítsen és megerősítsen minket is egyéni imaéletünkben ugyanúgy, mint szeretetszolgálatunk tudatosabb vállalásában.
Kis Szent Teréz példáját követve Péter atya a lelkünk gyakori fellendülésére biztatott az égiek felé. Istent, mint szeretetközösséget mutatta be, kiemelve benne a Szentlélek alázatát, aki soha nem magához, hanem az Atyához és Jézushoz vonzza az emberi lelkeket, ott működve minden őszintén imádkozó ember szívében. Fontos kiemelés volt ez számunkra, hiszen a szolgálatunk során sok különféle vallású, meggyőződésű emberrel találkozunk. Fontos és alázatra intő az a felismerés, hogy Isten a sokféleségben leli örömét, és ebből teremti meg a harmóniát. Külön-külön minden embernek azt mondja: „Jó, hogy vagy, akarom, hogy legyél!” Ezt mondja az idős embernek, a testi fogyatékosnak, a munkanélkülinek, sőt, nekünk is, egyenként. Isten számára minden ember cél és nem eszköz, szeretettel alkotta, nevén szólítja. Micsoda hatalmas bátorítás ez mindannyiunk számára! S ha ezt el merjük hinni, nem csak Péter atyának, de Istennek is, akkor valódi mély hittel és örömmel visszük tovább az Örömhírt a sok örömtelen és kétségbeesett rászoruló közé. „Menjetek, és hirdessétek az evangéliumot…!” – hangzott el felénk is a jól ismert jézusi küldetés. Nem szabad, hogy süket fülekre találjon e felhívás. Akit az isteni hívó szó kötelezett el ebben a szolgálatban, az teljes szívvel követi azt, és örömmel végzi a rá eső feladatot nap mint nap. „Tetteinkkel tegyünk tanúságot Isten jóságáról, bocsánatáról, kegyelméről. Ez a mi feladatunk” – mondta Péter atya, derűs egyszerűséggel egy vonalba állítva saját apostoli szolgálatát a miénkkel. S hogy miként válhatunk mi, a szeretetszolgálat névtelen munkásai apostolokká, mikor válik bennünk láthatóvá Krisztus? Ha előbb mi vesszük őt észre mindazokban, akiket Ő küld felénk nap nap után. S hogy fogékony maradjon erre a lelkünk, szívünk tekintetét újra és újra Jézushoz kell emelnünk. E nélkül valóban könnyen elnehezedik a lelkünk e világ gondjaiban, a mostani különösen terhes jelenünkben. E krisztusi szavakkal figyelmeztetett, ugyanakkor mégis biztatott az előadó, hogy mi is tudjunk biztatni. „Mert Isten maga a jóság – ez volt Péter atya vissza-visszatérő gondolata -, aki atyai szeretettel gondját viseli minden teremtményének, aki ruhát ad még a mező liliomainak is.
Közel hetvenen hallgattuk örömmel és mély hálával Péter atya szeretettől és jóságtól sugárzó szavait. Kárpátalja különböző plébániáiról jöttünk össze, sokan régi ismerősként, de talán még többen voltunk, akik először láttuk egymást. A találkozó második, nem titkolt célja volt épp ezért e nagy hiány orvoslása. Tudatosan fogalmaztuk meg a meghívóban, hogy ha a szeretet-szolgálatunkkal Krisztust szolgáljuk, akkor az egymás közötti kapcsolatépítéssel az egyházat építjük. Magyarországon a ma már közel nyolc éve működő HÁLÓ- mozgalom pont ebben látja feladatát, hogy a kisközösségek személyes, baráti kapcsolatteremtésén keresztül erősítse az együvé tartozás gondolatát, és ily módon belülről építse az egyházat. E nagyon fontos kezdeményezésnek egy-két éve lett folytatása Kárpátalján is, és most a Karitászaink között is e bizonyos hálót szerettük volna továbbszőni. Úgy érzem, Péter atya ebben is segítségünkre volt. Közösségteremtő volt az a mély, mégis könnyed és derűs előadásmód, amellyel az egész lelkigyakorlatot vezette. Akit mélyen magával ragadott közvetlen, szeretetteljes stílusa, az önként ráhangolódott a meleg, testvéri beszélgetésre a délutáni kiscsoportokban s a közös étkezések során is. Hiszem azt, hogy e lelkigyakorlat során mindannyian felismertük és megéltük az összetartozás örömét, a hamisítatlan szeretet áradását, s hogy a közös misében sokan mondtunk őszinte hálát az Úrnak az e napon kapott mély lelki ajándékokért. Búcsúzáskor sokan megjegyezték, milyen régi vágyuk teljesült e lelkigyakorlat által. így aztán kivétel nélkül mindannyian a következő hasonló találkozó reményében és várásában váltunk el egymástól.

Riskó Marianna Nagyszőlős

Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendő, mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindig enyhet ad, A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

Reményik Sándor