Kárpátaljai családok találkozója

„Isten terve a kiengesztelődés, a szeretet és az egység a családban és a világban. ”

November 5-én nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Családok Találkozója, melynek ez alkalommal a nagyszőlősi plébánia adott otthont. Előadóként érkezett a találkozóra Mészáros Domonkos OP ungvári plébános, illetve Budapestről Dabóczi Kálmán és a Ménesi házaspár, Balázs és Kriszta — mindannyian a MÉCS Családközösségek tevékeny tagjai. A bevezetőket kiscsoportos beszélgetésekben dolgozták fel a résztvevők, miközben a nagy létszámú gyerekseregnek a szervezők biztosítottak külön programot. Az összejövetelt meghitt hangulatú szentmise zárta. A következőkben az elhangzottakból adunk ízelítőt.

A világban tapasztalható rossz, boldogtalanság, erőszak mind visszavezethető arra, hogy az emberek „törleszteni” akarnak az őket ért szeretetlenségért. Az az ember boldog, aki olyan szeretetet kap, ami felvállalja őt, ahová mindig visszatérhet, ahol békére és (érzelmi) biztonságra lelhet.

A szeretet komoly áldozatok, döntések, próbatételek nélkül nem valósulhat meg, nem mutathat fel értéket. Valójában nem emberi cselekvés, hanem az isteni energia felszabadítása.

Isten imádása, az Ő békéjének elfogadása vezet ahhoz, hogy megjelenik szívünkben a belső lendület, ami elvezet a többi emberhez is.

Az őszinte, meghitt kapcsolat megéléséhez meg kell küzdenünk rossz hajlamainkkal. Ezek egyike az önzésünk. Ez abban nyilvánul meg, hogy körbevesszük magunkat, hogy senki és semmi ne juthasson be a körön belüli énünkhöz. így megvédjük ugyan magunkat, de ez a fal egyben korlátot is jelent, ami nem enged felszabadultnak lenni, az ilyen embernek általában nincs jó hangulata.

A másik olyan hajlamunk, ami korlátozza bennünk a szeretetet – a gőg. Ez a szó azt a vágyunkat jelenti, hogy uralkodjunk a másikon, hogy manipulálni próbáljuk őt. A manipulálással az a baj, hogy ha sikerül a másikkal elhitetni, amit el akarunk hitetni vele, akkor ezt a látszatot, ezt az álarcot kénytelenek vagyunk ettől kezdve fenntartani, attól való félelmünkben, nehogy kiderüljön, milyenek is vagyunk valójában.

Sokszor félünk kinyílni még a házastársunk előtt is – nehogy kiderüljenek a gyengeségeink. Ha azonban azt mondja valaki a feleségének: „Nem vagyok ideális férj, ne haragudj” – ennek felszabadító ereje van: „Annyira féltem a tökéletességedtől, hogy féltem elmondani, hogy én sem vagyok tökéletes feleség.” így lehullanak az álarcok, többé már nem szükséges nagy erőfeszítések árán, képmutatással fenntartani a látszatot. Megnyílik az út az örömhöz, a kölcsönös segítséghez, mert beismertük, hogy szükségünk van egymás szeretetére.

Ha azonban ragaszkodunk a magyarázkodáshoz, nem jutunk el odáig, hogy felismerjük hibáinkat és azt, hogy egyedül képtelenek vagyunk megoldani a helyzetünket. Mi hiányzik ilyenkor? Az önmagunkkal
való szembenézés. Ha viszont bevalljuk hiányosságainkat, ez párbeszédet eredményez, melynek gyümölcse a kiengesztelődés, egység, öröm, béke.

Különösen férfiakkal szemben komoly elvárás, hogy keménynek, erősnek mutassák magukat, olyannak, aki meg tudja oldani a problémáit. A nehéz helyzetekben azonban az szolgálja inkább a család egységét, ha a férj őszintén megosztja feleségével a gondját, érzéseivel együtt. Ilyenkor a feleség részéről nem „okos tanácsokra” van szükség („miért nem csinálod ezt vagy azt…” kezdetű kérdések), hanem az viszi előre a kapcsolatot, ha ő maga is elfogadja férje helyzetét, és ezzel megerősíti őt.

A feleségtől általában azt várják el, hogy biztosítsa az otthon melegét, békéjét. A férj gyakran bele sem gondol, mekkora teher nyugszik az otthon lévő asszony vállán. Kálmán, az egyik előadó elmondta, mennyire sokat jelentett neki, amikor munka-nélküliként otthon maradva láthatta felesége mindennapi tevékenységét. „Bátran mondhatom, hogy nincs olyan tevékenység, nincs az a vezető menedzseri állás, ami akkora stresszt, annyira megterhelő munkát jelentene, mint három kisgyerekkel otthon lenni. Amikor Verát félpercenként rángatják el a gyerekek az éppen folytatott tevékenységétől, amikor mindenki folyton akar tőle valamit, és még elvárom, hogy kiegyensúlyozott legyen és szép rendben tartsa a háztartást is – ez óhatatlanul feszültséghez, súrlódásokhoz vezet, amit csak őszinte megbeszéléssel, egymásnak újra és újra megbocsátással lehet feloldani.”

Egy kis Önismeret — a boldogság alapfeltétele

A boldogság pillanatait akkor érezzük, amikor megtapasztaljuk az

összetartozást, az egységet, ami Isten szentháromságos életét jellemzi. Az O képmását tükrözzük ilyenkor visz-sza. A harmóniát éljük át – ami nem az egyformaságot jelenti, mint ahogy a zenekarban sem mindenki ugyanazt a szólamot játssza, mégis, így
együtt szólal meg valami olyan szépség, ami külön-külön sohasem hangozhatna el.

A harmóniához azonban szükséges a helyes önismeret. Képzeljünk el egy mérleghintát – vajon hol helyezkedünk el rajta? A tetején – azaz magamat másoknál okosabbnak, ügyesebbnek, jobbnak tartom? Vagy az alján – azaz úgy látom, mások többet érnek? A jó önismerettel rendelkező ember a mérleghinta közepén helyezkedik el. Látja a saját jó és rossz tulajdonságait, kapott képességeit (vagy azok hiányát) elfogadja és megtanul ezekkel élni. Másokra méltóságban, egyenlőként tekint.

Azoknak, akik magukat a mérleghinta alján látják, jó hír, hogy Isten nem teremt selejtet. Éppen ilyennek képzelt el engem, amilyen vagyok,
külső-belső tulajdonságaimat Tőle kaptam. (A bűneim persze ronthatnak a képen.) Tenyerébe írta a nevem. Mindegyikünknek szánt egy olyan feladatot, amit senki más nem végezhet el. Egy óriási puzzle (kirakós kép) egy-egy darabkája vagyunk mindannyian – van, aki a kép középpontjában és van, aki csak egy kocka a háttérből, de ha hiányozna, egy lyuk lenne a helyén. A kép csak vele egész. Nincs fontos és kevésbé fontos hivatás. Szükség van egy Teréz anyára is, de ugyanolyan nélkülözhetetlen az az asszony is, aki évek óta ápolja jó lélekkel idős édesanyját. Isten előtt egyformán nagy mind-kettő.értéke.

Hivatásunkat a magunk erejéből nem tudjuk megvalósítani, ezzel sokszor fájdalmasan szembesülünk. Amikor azonban felismerjük ezt a „betegségünket”, akkor Jézus meg tud minket gyógyítani.

A család feladata, hogy megfelelő közeg legyen az egyének kibontakozásához, ahol biztonságban, szeretve érezheti magát minden családtag, mert elfogadják őt olyannak, amilyen. (Itt jegyzendő meg, hogy a házasság nem nevelőintézet. Nem a másik megváltoztatására, hanem az elfogadására kell törekedni.)

A család ne zárkózzon be! Minden családnak van egy különleges karizmája, valami olyan adottsága, amellyel másokat szolgálhat. Induljunk el a többi ember felé!

 Popovicsné Palojtay Márta

A FIRES (magyarul MÉCS Napok) programokat Gábriel Calvo spanyol pap indította útnak 1961-ben. Magyarországon 1999-ben indultak el a programok. A MÉCS Napok célja, hogy minden család számára lehetővé tegyék, hogy a családi körben rátaláljanak önmagukra, és felismerjék: minden családban Isten tüze parázslik, melynek fénye megvilágíthatja és megváltoztathatja a társadalmat és a történelmet…. Ez a tűz az otthonainkban lobban lángra.