Kettős ünnep Nagybakosban

614
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kettős ünnepre gyűltek össze a hívek július elsején a nagybakosi római katolikus templom udvarán. A nagyszabású rendezvény keretében megemlékeztek Szent László magyar királyról, akinek trónra lépése 940. és szentté avatása 825. évfordulója alkalmából 2017-re emlékévet hirdetett a magyar kormány.

Ezenkívül nem kevésbé fontos az egyházközség életében, hogy idén van templomuk felszentelésének huszadik évfordulója is. A jubileumi búcsúra Kárpátalja számos településéről érkeztek hívek, hiszen a nagybakosi templom Kárpátalja egyetlen Szent László-temploma.

A búcsús szentmisét Német László nagybecskereki püspök mutatta be Molnár János beregszászi esperesplébánossal, Jaczkó József kaszonyi plébánossal (a bakosi hívek lelkipásztorával), Szűcs Béla barkaszói görögkatolikus lelkésszel és a püspök atyát kísérő görögkatolikus lelkésszel együtt. Német László szentbeszédében hangsúlyozta, hogy magyar királyunk elsősorban a vezetők, a politikusok, a köztisztviselők példaképe, hiszen ő is az ország irányítójaként vált szentté. Megmutatta, hogy vezető pozícióban is lehet alázattal Istenhez fordulni, tőle kérni az erőt, a bölcsességet és a bátorságot.

A szertartás után Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Viktor Mikulin, Kárpátalja helyettes kormányzója, Nagybakos szülötte, Torzsa István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, Jávorszki István, a Vitézi Lovagrend képviselője, Mező Miklós református lelkész, valamint Szanyi János, a helyi KMKSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

Végül Jaczkó József megköszönte a vendégeknek a részvételt, és azt, hogy együtt ünnepelhettek, a téglási énekkarnak pedig a szép éneket, mellyel szebbé tették a szentmisét. A rendezvényt agapé, továbbá az Eszenyi Ritmus Néptánccsoport és a bátyui nyugdíjasklub énekkarának előadása zárta.

Január óta több rendezvényt szerveztek Kárpátalján a szentéletű uralkodó tiszteletére: farsangi bált, hittantábort, rajzversenyt, bábelőadást, irodalmi-zenés estet, zarándoklatot. Októberben nagyszabású Szent László-konferenciára kerül sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, decemberben pedig Nagyszőlősön zárják le ünnepélyesen az emlékévet.

Bunda Fehér Rita

Július 1-jén került sor Nagybakosban egyházmegyénk egyetlen Szent Lászlóról elnevezett templomának búcsújára, melyet az idei Szent László évben egyházmegyei eseményként rendeztek meg. Egyházközségünkből tizenketten vettünk részt rajta. A búcsús szentmise főcelebránsa Német László nagybecskereki püspök volt.
A délelőtt folyamán ömlött az eső és hideg volt, ami bizonyos megpróbáltatást jelentett a szabadtéri szentmise közben. Visszafelé mégis egyetértettünk abban, hogy megérte vállalni az utazást és a nehézségeket.

egy munkácsi zarándok

Előző cikkPapszentelés július első napján
Következő cikkImaoldal