Kezdetben teremtette

Kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet…”

Fönségesen egyszerű és csodálatos kezdete a Bibliának. Szavak és mondatok, melyekről évezredek óta elmélkedünk, mit is akar nekünk a kinyilatkoztató Isten üzenni.

A Biblia elején olvashatjuk a hatnapos teremtéstörténetet, majd közvetlenül utána a második fejezetben a második teremtés-elbeszélést.

Az első elbeszélés kimerítő, logikusan felépített egészbe foglalja az ókori kelet világképét: hat munkanap és a szombati pihenőnap keretébe állítja be Isten világot alkotó tervszerű tevékenységét. Tökéletes összhangban mutatja be a világ statikus rendjét és megteremtésének dinamikáját.

Logika, tervszerűség, művészi, ritmikus felépítés jellemzi az elbeszélés stílusát is. Ismétlődő bevezető formulákat, záró refréneket, az elbeszélés hömpölygő áradását figyelhetjük meg. Szinte kézzelfoghatóan világos, hogy ez a szöveg hangos felolvasásra, liturgikus használatra, továbbá memorizálásra, „elmélkedésre” íródott.

Kézenfekvő az a feltevés, hogy olyan korban keletkezett, amikor a szombat megtartása különleges vallási törvénynek számított. Verses formáját annak köszönheti, hogy a prófétai és papi nemzedékek újra meg újra átgondolták, és kiemelték benne az emlékeztető mozzanatokat. Ez a kialakulási folyamat megkezdődhetett a jeruzsálemi templom pap teológusainak körében, és valószínűleg a Babilonba száműzött zsidó papság körében zárult le.

A hatnapos teremtéstörténet elbeszélője kozmikus arányokban gondolkozik. Felsorolását a föld puszta és üres, sötétségbe burkolózó állapotával, majd pedig a világosság létrehozásával kezdi. Hiszen a régi ember a semmi és a létező valami közti különbséget végső fokon a sötétség és a világosság ellentétével érzékeltette. A mindenség olyan, mint a lét fokozataiból felépült piramis, amelynek csúcsán az ember áll. Időben Œ az utolsó, és Istenhez Œ áll a legközelebb.

A hat nap, mint színműben a felvonások, időkeretül szolgál, amelyben a szerző mondanivalóját elrendezi. Ez az időkeret nekünk semmi tudományos ismeretet nem közöl, csupán irodalmi forma. A tartalom, a hosszúra nyúló részletezés, a létezők felsorolása és csoportosítása mint „tudományos” ismeretanyag, szintén az ószövetségi hivőknek szól, az ő tudományos szintjükön áll. Ugyanakkor azonban az időkeret, éppen úgy, mint a létezők rendszerezése, egyben isteni üzenet is, amelynek számunkra is megvan a mondanivalója.

Az elbeszélés szerzője nem akar az elbeszélés „szemtanújának” feltűnni, és azt sem állítja magáról, hogy Isten látomásban mutatta meg neki a teremtés lefolyását. A Biblia úgy beszél a teremtésről, ahogy a prófétai igehirdetés visszatekint rá és szemléletesen előadja. Ezért meddő és téves vállalkozás a bibliai elbeszélés meg a modern természettudomány (pl. a fejlődéselmélet) részletekbe menő összeegyeztetése.

A Szentírás alapvető vallási igazságokat ad elő a régi szemita kultúra szemléletmódjában és nyelvezetével. E kezdetleges felfogás szerint pedig Isten mindent közvetlenül és egyszerre a mai formájában hozott létre. A modern hivőt azonban semmi sem akadályozza abban, hogy magáévá tegye a kellően igazolt fejlődéselméletet, hiszen az evolúció nem zárja ki a teremtést, hanem éppen annak kibontakozása a térben és az időben.

Azokat a főbb vallási igazságokat, amelyeket Isten a teremtésről szóló bibliai szövegekben közölni akar velünk, a következőképpen foglalhatjuk össze:

– Az ég és a föld és minden, ami a világegyetemet benépesíti, Istentől van.

– A világ nem örök, mint Isten, hanem úgy különbözik tőle, mint mű a szerzőjétől.

– A rend, az érthetőség, a célszerűség mind Istentől (Istennek az alakuló világ felett lebegő Szellemétől) ered.

– Ahhoz, hogy teremtsen, Istennek elég egy szó: „Isten szólt… és lett”

– Isten szereti minden alkotását. (vö. Bölcs 11,24)

– Semmi sem maradhatna fenn, ha Isten nem akarná. (vö. Bölcs 11,25)

– Az Isten teremtette világ jó, harmonikus, tökéletes, mentes a bűntől.

– A Nap, a Hold, a csillagok, a Mélység, a Leviatán nem istenségek, hanem az egyetlen igaz Isten teremtményei, amelyeket az ember szolgálatára vagy önmaga mulatságára rendelt.

– A világmindenség hatalmas templomában az ember Isten helytartója, Isten képmása.

– Az ember, amennyiben öntudattal rendelkező személy, annyiban Isten képmása, a természet fölött azonban csak Isten akaratától való függésben, vagyis az erkölcsi rend megtartásával uralkodhat.

– A teremtő Isten az élet, főképpen az emberi élet szaporodását, a föld benépesedését akarja, az ember kétneműsége, a házasság elsősorban ezt a teremtő szándékot szolgálja.

– Isten azért teremtett mindent, hogy a világban megvalósítsa az emberi nem üdvösségét.

– Isten teremtő tevékenysége az emberi munkának is mintaképe. Istenhez hasonlóan az ember szintén hat napig dolgozik, a heti munkaszüneti nap Isten példájából és parancsából ered, az idő hét napból álló szakaszokra való felosztása szent dolog.

Heidelsperger István
mátészalkai plébános