Kistestvér érkezik

59

A kezdetekről lévén szó ebben a lapszámunkban, vizsgáljuk meg ezúttal azt a helyzetet, amikor a gyerek számára kiderül, hogy világát meg kell osztania másokkal – azaz, amikor testvére születik.

A testvérféltékenységre panaszkodó anyukáknak szokták felvázolni a következő helyzetet: Képzeljük el, hogy egy asszony meghitt, szerető kapcsolatban él férjével, egyetlenek egymás számára. Egy nap azonban a férj hazahoz egy másik asszonyt, és – bár biztosítja az elsőt arról, mennyire szereti – állandóan a másikkal foglalkozik. Időnként Ő is, az ismerősök is kedvesen megkérdezik, ugye, mennyire örül, hogy más is jött a házhoz.

A gyerek, akinek kistestvére születik, lényegében hasonló helyzetben van. Felborul eddigi világa, megrendül a családban betöltött pozíciója. Elvették tőle a kizárólagos helyét, a szülei idejének, figyelmének nagy részét, mindeközben pedig különböző bácsik és nénik folyton azt kérdezgetik, hogy örül-e a kistestvérének, és hamarosan megtanulja, mire számíthat, ha őszintén megmondja, hogy nem örül.

Tudomásul kell vennünk, hogy a testvérféltékenység teljesen természetes dolog, magát az érzést nem lehet és nem is szabad tiltani, rosszallni. Amit szabályozni kell, az a megnyilvánulása. (Nyilván megengedhetetlen, hogy a nagyobb gyerek legurítsa az ágyról pár hetes kistestvérét – ahogy azt e sorok szerzője is tette annak idején.)

Minél inkább elvárjuk a nagyobbtól, hogy elfojtsa a kicsivel kapcsolatos negatív érzéseit, annál inkább számíthatunk más, megmagyarázhatatlan problémákra a viselkedésében. Sok gyerek ugyan látszólag kedves a babával, de szüleivel szemben agresszívvá válik vagy fejlődésében komolyan visszaesik. Bizonyos fokú viszzaesésre, az újszülött viselkedésének utánzására amúgy is számítani lehet. Nagyon sok gyerek visszalép ilyenkor a szobatisztaság terén, vagy a beszéde, viselkedése lesz ideiglenesen újra “kisbabás”, ezzel – általában nem is tudatosan – ki akarják kényszeríteni azt a törődést a maguk számára, ami a kisbabának is jár. Fogadjuk el, hogy ezek természetes jelenségek, ugyanakkor legyünk segítségére a nagyobbik gyereknek a következőképpen!

Beszéljünk neki már előre (de nem kell túl korán) a kistestvér érkezéséről! Érdemes őszintének lenni, elmondani, hogy a baba semmit nem tud magától csinálni, sokat fog eleinte sírni és gyakran akar majd szopizni, rengeteget kell vele törődni. Közben biztosítsuk a gyereket arról, hogy őt ugyanúgy szeretjük majd. Az nem szokott túl hatékony lenni, ha azt ecseteljük, milyen jól játszhatnak később együtt – egy kisgyerek számára 2-3 év beláthatatlanul nagy idő.

Fontos, hogy segítsünk neki, hogy csalódását, haragját fel tudja dolgozni. Engedjük meg, hogy beszéljen negatív érzéseiről, és elutasítás helyett viselkedjünk megértően. Nézzünk egy rossz, majd egy jó példát!

Tamás (3 éves), dacosan: – Nem kell nekünk a Kati! Vigyük inkább vissza a kórházba!

Anya, felháborodva: – Nahát, hogy mondhatsz ilyet? A kistestvért szeretni kell!

Tamás nem könnyebbült meg, sőt, még erősebb elutasítottságot él meg a kistestvér ellenében.

Lejátszódhat ez a jelenet másképp is, amikor az anya így felel fia kirohanására:

– Úgy látom, dühös vagy Katira. Rossz neked, hogy mostanában nem tudok annyit játszani veled, mint régen. A gyerek ilyenkor úgy érzi, megértik (és szeretik) őt, felszabadul arra, hogy kimondja, ami a szívét nyomja, és ezzel a negatív érzések egy része már el is párolgott.

Nagyon tudatosan figyeljünk arra, hogy a nagyobbik gyerekre rendszeresen találjunk külön időt, amikor csak rá figyelünk. Éreztessük vele, mennyire fontos nekünk. Jót szokott tenni az is, ha megbízzuk a kicsivel kapcsolatos különböző teendőkkel: hozza ide Œ a pelenkát stb.
A kistestvér érkezése semmiképpen ne essen egybe azzal, hogy a nagyot óvodába (vagy máshová) küldik. Ez számára egyértelműen azt jelenti, hogy Œ már nem kell, a másik miatt elküldték.

Minden nehézség ellenére, nincs nagyobb ajándék, amit egy szülő a gyerekének adhat, mint a testvér! Az új helyzetet idővel feldolgozza a család minden tagja, és kezdetét veszi az egész életet meghatározó tanulási folyamat: a másokkal való együttélés elsajátítása.

Popovicsné Palojtay Márta