LELKISÉGEK, MOZGALMAK

47

HIT ÉS FÉNY

A Hit és Fény közösségi mozgalom. A közösségek szívében az értelmileg súlyosan vagy enyhébben sérült emberek állnak. Velük vannak a szülők és barátok, különösen a fiatalok. A közösségek tagjai rendszeresen találkoznak, reménységük és nehézségeik kölcsönös megosztása igen mély kapcsolatokat teremt köztük, amelyek az ünneplés, az imádság és az Eucharisztiában való részesedés során erősödnek bennük.
A középpontban álló értelmileg sérült ember az, aki törékenységével, önálló életre való képtelenségével rámutat arra, hogy az ember közösségi lény: igényli a közösséget, igazán csak az őt befogadó és elfogadó emberek körében, szeretetében tud növekedni hitben és szeretetben. Reménykedni – élni! Egyedül senki sem képes boldogulni. A kiszolgáltatott ember közösségteremtő: olyanokat vonz maga köré, akiknek szívében felerősödik és elemi erővel visszhangzik Jézus kijelentése: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, nekem tettétek”.
Jean Vanier, aki a nemzetközi mozgalom megindítója Marie-Helen Methieuvel együtt, írja: „Az a fontos, hogy egymásra találjunk, meghallgassuk a fogyatékos embereket, hogy valóságos kapcsolatok szülessenek. így ismerjük és szeretjük meg egymást. Senkit sem hagyunk magára, arra törekszünk, hogy egymás terhét hordozzuk, és biztassuk egymást a haladásra”.
A Hit és Fény remény:
1. a fogyatékos ember számára. Megmutatja neki, hogy helye van a társadalomban és az Egyházban, és hogy fontos üzenet birtokában van, amelyet hirdetnie kell.
2. a szülők számára. Baráti támaszt kínál fel nekik, amely hozzásegíti őket ahhoz, hogy jobban megismerjék gyermeküket; felfedezzék, hogy gyermekük képes a fejlődésre és az egység forrásává válhat; hogy gyermekükben fogyatékossága ellenére (vagy éppen azáltal) Isten ajándékát láthassák.
3. a barátok számára. Lehetőséget nyújt a fogyatékos ember megismerésére, valamint arra, hogy elkötelezzék magukat iránta, és ezáltal új utakra engedjék vezetni magukat.
A Hit és Fény egy-egy közössége húsz-harminc tagot számlál, akik rendszeresen összejönnek, hogy találkozzanak és osztozzanak, ünnepeljenek és imádkozzanak. Az osztozás rendszerint az átélt szentírási részhez kapcsolódik. A havi témafüzet kérdésfeltevéseivel segítséget nyújt, és a különböző helyeken találkozó kisközösségek egységes növekedését szolgálja. Az osztozás gyakran szavak útján, máskor közös tevékenység, gesztusok által történik. Az ünneplés elmaradhatatlan része minden találkozónak. A névnapok, évfordulók, az egyházi év nagy ünnepei változatos alkalmakat adnak az öröm pillanataira. Sérült testvéreink csak értelmükben fogyatékosak, de szívük gazdagságát megmutatja vidám éneklésük, táncuk, játékuk.
A találkozás a közös imádságban és az Eucharisztia ünneplésében éri el csúcspontját, amikor egységbe lépünk Istennel és testvéreinkkel. Imádságainkat is az a nyíltság és egyszerűség jellemzi, amely értelmileg sérült barátainknak oly kézzelfogható ajándéka. E téren is ők evangelizálnak bennünket. Közös imádságaink során nem az a legfontosabb, hogy mindenki minden szót értsen, hanem hogy átélje, mit jelent Isten jelenlétében együtt imádkozni, hálát adni, könyörögni, vigasztalást találni.
Az összejöveteleket az elkötelezett barátok, egy-egy szülő, egy sérült barát és, ha lehetséges, a pap készíti elő. Tudatosítják a közösség minden egyes tagjának ajándékát, és megkeresik a módját, hogy azt saját maga és a többiek számára hasznosítsa. Az összejövetelt sohasem irányítja csupán egyetlen felelős. A segítő barátok havonta külön, saját igényeiknek megfelelően is osztoznak, imádkoznak, lelki fejlődésüket a közösség elősegíti lelkinapok, lelkigyakorlatok, képzések útján is. A nyári táborok a közösségi élet mélyülését, egymás sokoldalú megismerését, a közös tevékenység örömét jelentik. Ilyenkor ébredünk a tudatára, milyen is a „nem értük, hanem velük” elv szerint élni a mindennapokban. Ilyenkor kezdik megérteni a segítő barátok a szülők életét, de ilyenkor látják azt is, hogy a mindennapi feladatok közös megoldása mennyire – sokszor meglepő módon – segíti a sérült barátok fejlődését. A találkozások közötti idő a kötetlen kapcsolatok ideje. Igyekszünk nyitott ajtóval és nyitott szívvel fogadni egymást, családi életünkbe kapcsoljuk egy-egy intézetben élő barátunkat, vagy egy család gondján igyekszünk könnyíteni, nyugodt együttléthez teremtünk időt.
Mindezek hozzásegítenek, hogy a Hit és Fény közösség teljesíteni tudja hármas küldetését:
1. Az értelmileg sérült emberek és szüleik így megtalálják helyüket az Egyházban, az egyházközségekben.
2. A társadalomban tanúságot tesz az értelmileg sérült ember értékeiről egy teljesítmény-centrikus világban, amely oly kevéssé segíti elő, hogy értékeit kibontakoztathassa.
3. A különböző keresztény egyházak között, de még nem hívő emberek között is a kiengesztelődés forrásává válik, a legszegényebbekkel vállalt közösségben és szolgálatban.
Közösségeink a helyi Egyház életébe bekapcsolódva kívánnak működni, és nyitottak minden testvéri közösséggel való együttműködésre.

(Lelkiségek – mozgalmak.
Országos lelkipásztori Intézet, 1994.)