Lemondás a lemondásról

Családban, de másmilyen életformában is gyakori, hogy lemondásaink, erényeink, elveink annyira fontossá válnak, hogy felülmúlják a felebaráti szeretetet.

Előfordul ez a keresztény családokban is. Sőt! Mi, akik vallásunkat gyakorló katolikusok vagyunk, megtanultuk a hittanórákon, hogy mi a jó és mi a rossz. Sokszor tisztában vagyunk azzal, hogy kerülni kell a rosszat. Viszont vannak esetek, amikor a jóról kell lemondanunk. Persze csak a nagyobb jó érdekében.

De vajon felismerjük-e, hogy melyik a nagyobb?

Szentmisére járunk, ájtatosságokat végzünk, lelkigyakorlatokon veszünk részt, böjtölünk: mindez nagyon fontos, de semmit sem ér, ha nem tudunk néha lemondani ezek gyakorlásáról.

Úgy gondolom, hogy ez volt a farizeusok problémája is. Sokszor olvashatjuk a Szentírásban, hogy a farizeusok minden törvényt betartottak. Csak éppen nem tudtak lemondani berögzült szokásaikról, így nem is tudtak szeretni.

A következő hétköznapi helyzeteket szeretném példaként felsorolni:

– Elhatároztam, hogy adventben minden reggel roráté-misére megyek, de van egy reggel, amikor gyermekeim, családtagjaim igénylik, hogy reggel otthon legyek, mert bizonyos körülmények miatt fáradtságot, szenvedést okozok távollétemmel. Le tudok-e mondani áldozatomról, ezzel egy nagyobb áldozatot vállalva?

– Eldöntöttem, hogy egyik napon böjtölök, de pont ezen a napon ismerősöm meghívott ebédre és hússal kínált, melyet miattam készített el. Le tudok-e mondani a böjtömről, hogy elfogadjam ismerősöm kedvességét, és értékeljem fáradozásait?

– Le tudok-e mondani néha a számomra kedves, mindennapi begyakorlott imádságaimról (pl. egyik nap nem mondom el a rózsafüzért), mert ismerősömnek, családtagomnak egész napi segítségre van szüksége?

– Elhatároztam, hogy nagyböjtben nem nézek TV-t, de közben az egész család filmet néz abban a helyiségben, ahol tartózkodom. És mondjuk, nincs arra lehetőség, hogy másik szobába menjek. Kibírom-e a lemondásomról való lemondást, vagy rászólok a családra, hogy kapcsolják ki a TV-t, mert én nem nézhetem?

– Le tudok-e mondani néha akár a vasárnapi szentmiséről is, ha beteget kell ápolni?

– Le tudok-e mondani a szentmisén való figyelmes részvételről, ha éppen a gyermekem nyugtalan, és a templomudvarban töltöm azt az egy órát?

– Le tudok-e mondani egy jó lelkigyakorlatról vagy zarándoklatról, hogy inkább másvalaki mehessen helyettem, aki csak ritkán jut el ilyen alkalmakra?

– Le tudok-e mondani a jó cselekedetről, amelyet helyettem valaki más megcsinál, vagyis megelőz engem? Nem erőszakoskodom- e, nem méltatlankodom-e, hogy én akartam megtenni?

Ezeken kívül még sok példát lehetne felsorolni. Mindegyikben az a közös, hogy akadnak néha olyan esetek, amikor valami fontosabb lehet a fontosnál. Legyünk figyelmesek és rugalmasak, mert a szeretet is rugalmas.

Adjon nekünk a Jó Isten bölcsességet, hogy minden élethelyzetünkben meg tudjuk különböztetni a jót a még nagyobb jótól, és legyen erőnk az utóbbit választani.