MEGBOCSÁTÁS ES FELEJTES

62

Amikor valóban megbocsátunk valakinek: elfelejtjük, amit ellenünk elkövetett. Épp ezért, ha egyszer csakugyan megbántuk bűnünket, azt is el kell fogadnunk, hogy Isten nemcsak megbocsátotta, de el is felejtette, amit ellene elkövettünk. Az igazi bánatot nyomon kell követnie az alázatos és felhőtlen bizalomnak, megkönnyebbülésnek, sőt örömnek.
Aki „nem tud magának megbocsátani”, hallgatólagosan önmaga egyetlen és föltétel nélküli bírájának tartja saját magát, mintegy beöltözik bűntudatába és vétkébe. Az ilyen szív nem érti, hogy a teremtés az isteni szeretet műve. Az ilyen szív mindenben az idő és a tények sivár terrorját látja csak. Pedig bánata és gyötrődése után még egy lépést kellene tennie csupán, hogy elérkezzék a dolgok valódi természetéig.

A megbocsátás – az elengedett adósság – a mennyei boldogságnak fundamentuma. Elfogadása: Isten szeretetének a megértése.

Pilinszky János