Megérkezett a Betlehemi Láng Kárpátaljára

47

Három munkácsi cserkész kíséretében december 14-én ismét megérkezett a Betlehemi Szeretet Lángja vidékünkre. Bécsből hozták el, ahol egy nagyszabású ünnepség keretében a Betlehemből hozott lángról meggyújtották saját mécseseiket és egész úton vigyázva, őrizve, hogy el ne aludjon, hozták haza, hogy majd itthon, a többi kárpátaljai cserkész közreműködésével, minél több településre, minél több emberhez juttassák el.

Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította. Egy, Habsburg Rudolf nevét viselő osztrák cserkészcsapat ötlete alapján a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett. Azóta évről évre Bécsből – cserkészek kíséretében – rendszerint egy-egy gyermek indul Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban, a Születés Bazilikában található örökmécsesből lángot vegyen. Lámpásba zárva hozzák aztán repülővel Bécsbe, ahol egy hatalmas és nagyszabású ünnepség keretében veszik át az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei a lángot. Ezt követően a betlehemi láng szállítása speciális lámpákkal és örökmécsesekkel történik, a legváltozatosabb módon: autóval, autóbusszal, vonattal, kerékpárral vagy akár gyalog is szállítják, s adják kézről-kézre a cserkészek, hogy elvigyék otthonainkba, hogy ott karácsonyig folyamatosan égjen.

A Békeláng idei szétosztása a 20. alkalom volt. A magyar küldöttséget az erdélyi, a kárpátaljai, a vajdasági és az anyaországi cserkészek alkották. Nagyon sok ország több száz cserkésze vett részt az ünnepségen, ami egy ökumenikus istentisztelet keretében történt meg.

Kárpátaljára először 1990-ben érkezett meg a láng, amit utána majdnem minden évben újra eljuttattak hozzánk a cserkészeink.