MICHELANGELO: UTOLSÓ ÍTÉLET

85

Michelangelo élete utolsó három évtizedét Rómában töltötte. Egyik legnagyobb vállalkozása ezen időben az Utolsó ítélet megfestése a Sixtus-kápolna oltárfalára.
Kelemen pápa azt szerette volna, ha a mester minden eddigi művénél remekebbet alkot. A művet ő rendelte meg. Ám nem sokkal ezután, 1533-ban Kelemen pápa meghalt. Michelangelo azt hitte, most visszatérhet a már korábban elkezdett II. Gyula pápa síremlékéhez. Ám az újonnan felszentelt III. Pál pápa, nagyon megszerette a művészben a tiszta lelkű embert, aki ritka erén;.\-;ént – minden kegyhajhászás és hízelgés nélkül – csak a becsületességre és igazságosságra törekedett. máris felkérte, valósítsa meg elődje elképzelését, fesse meg az Utolsó ítéletet.
A monumentális freskó öt év alatt készült el /1536 – 1541/. Michelangelo most is, mint annyi más alkotásában. teljesen újszerűen ábrázolta az Utolsó ítélet hagyományos motívumait, sőt, újabbakkal gazdagította művét kedvenc költője, Dante Isteni színjátékából merítve.
Valamennyi Utolsó ítélet, amelyet más művészeknél látott, érzelgős gyerekmese volt számára, távol a valóságtól, merev és mozdulatlan, ahol Krisztus csendéletbe illő módon trónolt, az ítélet végrehajtása utáni nyugalomban. De Michelangelo mindig is az elhatározás pillanatát kutatta, mert ezt tekintette az igazság örök forrásának. Most is azt a pillanatot kereste, amelyben az Utolsó ítéletre még nem került sor, midőn Krisztus ereje és hatalma teljében megjelent a színen, és a föld minden népe, az időknek minden nemzetsége feléje törekszik, s rettegve kérdi: „Mi lesz velem?”
A rendkívüli művész a legerőteljesebb Krisztust akarta megalkotni. Krisztus jobb lábát kissé hátrahúzta, hogy megbolygassa az egyensúlyt , és ezáltal feszültségbe hozza az egész alakot. A Megváltó ókori atlétához méltó alakja hatalmasan magasodik a felhők fölé, a halál és a pokol legyőzőjeként jelenik meg az ég szikláján, mögötte trónusa gyanánt az arany nap.
Krisztus jobbját vádlón, elutasítóan feje fölé lendítve fordul a kárhozottak felé, akik hiába esdekelnek kegyelemért. Krisztus tekintetéből mégsem a büntető harag sugárzik, hanem inkább az igazságos ítélet, a végső döntés határozottsága. A Szűzanya, aki közbenjár az emberiségért, elfordítja arcát isteni Fia ítélkezésétől, a szörnyűséges pusztulástól. Elfordulásában szánalom fejeződik ki, fájdalom, amiért az ember megítéltetik, bármi legyen is a sorsa. Mária tagjait finom selyemfátyol burkolja, alakjából szépség és erő sugárzik.
A művész több, mint háromszáz alakot komponált rá a falfelületre, s valamennyi mozgásban van. Függőleges testek emelkednek fölfelé az egyik oldalon, s zuhannak a mélybe a másikon. A bal oldalon lent a pokol torka tátong évezredek temetőjével.
A Megváltót körülvevő tömérdek alak, próféták, apostolok közül feltűnik Ádám és Szent Péter. Egyikük, mint az ítélet alá vont emberek ősatyja, másikuk pedig, mint az Egyház megbízott őre. A szentek és az apostolok vértanúságuk jelképeivel jelennek meg. Krisztus lábánál a meztelen Szent Bertalan látható, amint lenyúzott bőrét mutatja. Mellette Szent Lőrinc; rajtuk kívül számtalan szent férfit és szent nőt látni a képen; örömittasan ölelik át egymást, hiszen az Isten kegyelme révén, életszentségük jutalmául, örök boldogság az osztályrészük.
Amint Szent János evangélista megírta, haragos arckifejezéssel hét angyal trombitával ad jelt az utolsó ítéletre. Ezenkívül két angyal az Élet könyvét tartja a kezében. Mellettük oldalt Michelangelo pompás leleménnyel ábrázolta a hét főbűnt, amint ördög képében viaskodva igyekszik lerántani a pokolba a gyönyörű mozdulatokkal a mennyország felé szálló lelkeket. Először jelennek meg olyan alakok, akik minden külső segítség nélkül emelkednek az ég felé, arcukon az eksztázis kifejezésével. Másokat a rózsafüzér emel fel, ismét másokat az irgalmasság ment meg. A harsonák szavára a feltámadó holtak visszanyerik csontjukat és húsukat, ahogyan Ezékiel írja le látomásában.
A lázadó elkárhozottak csoportjában azoknak a lelkeknek a küzdelme folyik, akik saját erejükben bíznak, ahelyett, hogy Isten erejébe vetnék bizalmukat. Itt is kifejezést nyer az Egyház tanítása, hogy hit és Isten segítsége nélkül tehetetlen még a legerősebb is. Michelangelo a pokol megszemélyesítőjeként, a Dante művéből vett Kháront is elénk vetíti ladikjával, amint evezőjével azokat a lelkeket veri, amelyeket az ördögök vonszolnak ladikjába. Az ördögöknek, ezeknek az igazi pokolbéli szörnyeknek elképzelhetetlenül változatos az arcuk.
A rendkívüli művész a tökéletes és arányos emberi alakábrázoláson felül arra is törekedett, hogy kifejezze a lelki szenvedés és öröm érzéseit. Művén mindennél jobban kitűnik az elkárhozottak nyomorúsága és az üdvözültek boldogsága. A bűnösök arcán jól tükröződik a bűn, s egyszersmind az örök kárhozattól való félelem. A mester minden lehetséges emberi érzést csodálatos kifejezésre juttatott alakjain: a gőgösöket, az irigyeket, a fösvényeket, a kéjenceket, és a freskón a többi bűnös is könnyen felismerhető.
Michelangelo nem tekintette az Utolsó ítéletet vallásos képnek. Spirituális alkotás volt, az emberi lélek örökkévalóságát kívánta kifejezni, Isten hatalmát, amellyel rábírhatja, hogy megítélje önmagát és bűntudatot érezzen. Egységes, pőre emberiséget ábrázolt, amelyben mindenféle fajtájú nép ugyanazzal a sorssal küszködik. Michelangelo műve mégis egyetemes és felejthetetlen hatású remekmű, amelynek láttán a Szentírást vagy a művészetet nem ismerőknek éppúgy megdobban a szíve, mint az istenfélőké.

R.M., (Nagyszőlős)