Miért szerettem meg Jézust?

80

Sokan feltették már a kérdést, köztük újságok, könyvek is: ki nekem Jézus? Most mégis inkább arra a kérdésre válaszolok: miért szerettem meg Jézust?

Amikor kinyitottam a Szentírást és elkezdtem olvasni Jézus életét, akkor az evangélium Jézusa, az Emberfia került a figyelmem központjába. Gyermekkoromban az Isten-Jézust szerettem, tiszteltem inkább. Most vettem észre, mennyire közel van hozzám, mennyire vonzó, mennyire csodálatos az ő tökéletes embersége is.

Miért tetszett meg nekem? Mert rájöttem, hogy pont ő az az ember, aki hiányzik nekem, akire régóta vágytam: ő az! Akit régóta kerestem, az ideális embert – tapasztalva a sok fájó tökéletlenséget, hibát magamban és másban -, azt benne megtaláltam.

Nagyon tetszett az ő alázata, rejtett-sége: születése, a menekülés, a 30 názáreti év, a csendes, kétkezi munkás élete. Isten tervét kerestem: miért? Miért volt ilyen? Tetszett nekem ez a tökéletes Isten, aki egy átlagos szegény ember életét éli itt a földön.

A 12 éves Jézus történetében nem azt csodáltam, hogy mindenre tudott válaszolni – nem csoda, könnyű volt neki. Az tetszett, hogy hazament, engedelmeskedett szüleinek. Hihetetlen türelemmel várt, amíg az Atya azt mondta: most! Tetszik az Atyával való egysége. Munkája, szórakozása mellett hihetetlen erőfeszítéseket tett, hogy az Atyában találja meg nyugalmát, békéjét.

Különösen megragad, amikor mást tesz, mint amit én tennék; amikor meghökkent vele, és én rájövök: ez az igazi viselkedés.

Jézus a szegényekhez fordult, akiket lenéztek – de mostanában figyelek fel arra, hogy azokat is szerette, akiket a szegények vetettek meg. Szerette ő az akkori legnagyobb maffiózót is, Zakeust, meg is térítette! Válogatás nélkül szeretett mindenkit. A gazdagokkal is szóba állt, nem csak a szegényekkel.

Az is tetszik, mennyit tudott tűrni, mint ember. Isten volt, de ehhez nem ragaszkodott, nem használta ki saját javára. Például a sivatagi megkísértésekor látszik: angyalok jöhettek volna a segítségére, vagy rögtön Jeruzsálemben teremhetett volna, mint egy varázsló, nem kellett volna napokig gyalogolnia porban, hőségben… Ez a tűrés, türelem szintén nagyon tetszik nekem. Amikor azt keresem, mi rejtőzik emögött, micsoda szeretet van mögötte, akkor kezdem igazán imádni és csodálni azt a Názáretit, aki ebben emberileg is tökélyre törekedett, és el is érte azt.

Jézus a menyasszony és a vőlegény vonzalmához hasonlítja az ő és hívei kapcsolatát. Amikor látom, hogy válogatás nélkül mindenkit szeret, megdöbbent: hogy lehet neki ekkora szeretete? Csak a hitembe tudok kapaszkodni, hogy így van, még ha nem is értem.

Küzdelem, birkózás van bennünk Isten felé, ahogy Jákob is tette: nagy lelki-szellemi birkózás. Egyrészt az önmegtagadás, ami néha nagyon nehéz – másrészt pedig a szeretni akarás, és hogy félek, hogy nem akarom teljesen odaadni magam, pedig vágyom rá. Olyanok vagyunk, mint a gyerek, aki látja, hogy a testvére engedi feldobni magát, sikongat örömében, mert élvezi a repülést, és nem fél, annyira megbízik az édesapjában – de ő maga mégsem meri rábízni magát.

Ebből a birkózásból egyszer talán ölelés lesz. Jákob mindannyiunkat szimbolizál: próbálunk okoskodni, meggyőzni Jézust, hogy az a jobb, amit mi akarunk. Mikor végre engedünk, látjuk, hogy Jézus nem birkózik: ő ölelni akar mindannyiunkat és megáldani minket, mint egykor a hozzá jövő gyerekeket.

Ki nekem Jézus? Minden nap más. Hol Úr, hol társ, hol orvos, hol barát, hol birkózótárs… Naponta, de különösen nehézségek után nem csak problémák megoldója, de megmentő, megváltó, mindannyiunkat egy közösségbe terelni akaró, mint a kot-lós, mint a pásztor.

Nagyon sokszor éltem meg azt, hogy a Szentírás olvasása és az azzal kapcsolatos imádság húzott ki a hullámvölgyből. Maga az ima is megnyugtat, de a Szentírás nekem szóló szavai néha úgy érnek, mint a kigyú-ló lámpafény, mely bevilágítja az egész szobát; mint a hirtelen napsütés, amely felszárítja az esőt. Sokszor nevettem magamon, hogyhogy eddig nem így láttam a dolgokat; addig békaperspektívából néztem a kút fenekéről – ő pedig egyszer csak kiemel, s onnan fentről minden egészen más.

Egyik nagy élményem volt a Szentírással kapcsolatban a Filippi levél 4,4-8: “Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: örüljetek! Az Úr közel van!” Olyan volt, mint nyári kirándulás közben, ha szomjas vagyok, a friss forrásvíz.

Egyszer nehéz döntés előtt álltam, amit nagyon nem akartam elfogadni. Akkor kinyitottam a Szentírást, és épp a vihar lecsendesítésére bukkantam: “Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Erre megadtam magam. Persze nem szabad gyakran kérni így tanácsot; meg kell imádkozni, hogy valóban el tudjam hinni, és el tudjam fogadni, amit az élő Isten üzen nekem.

Nyissuk ki minél többször a Szentírást, főleg most, a Biblia évében, olvassuk rendszeresen, figyeljünk oda Isten szavára, aki ilyen módon is szól hozzánk. Ismerjük meg belőle Őt, figyeljünk fel arra a nagy szeretetre és gyöngédségre, mellyel mindannyiunk felé fordul, és kezdjük el viszonozni is azt!

Majnek Antal püspök