„Minden forrásom belőled fakad” – Készület a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

39

Magyarország a Katolikus Egyház legnagyobb világrendezvényére készül. A 2020 szeptemberére meghirdetett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítése javában folyik. Az előkészület első évéről kérdezték Fábry Kornélt, a Kaposvári Egyházmegye papját.

– Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – az Egyház egyedülálló, a hívők minden rétegét és a kultúrán keresztül a nem hívőket is meghívó világrendezvénye. Megszólító erejű ez az elnevezés?
– Tavaly májusban kaptam a kinevezést a NEK szervezését koordináló titkárság vezetésére. Azóta számos egyházmegyében és rendezvényen beszéltem arról, mit takar az „eucharisztikus kongresszus” elnevezés. Sokan nem értik e kifejezés jelentését, de ha értik is, az első reakció legtöbbször ez: engem biztosan nem érint. Az előadás végére aztán már mindenki sokkal inkább a magáénak érzi. A NEK egy nyolc napon át tartó ünnepségsorozat, amelynek központjában az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus áll. Őt ünnepeljük a szentmisékben, a gyertyás körmenetben, a szentségimádásokban és a róla szóló tanúságtételek, tanítások és katekézisek révén, de róla szólnak a délutánok és az esték során Budapest-szerte megtartott kulturális és vallási programok is, amelyek mindenki számára nyitottak. A NEK dátumát már most érdemes beírni a naptárunkba: 2020. szeptember 13-20.

– A kongresszus az Eucharisztiában jelen lévő Krisztust mutatja fel. Hogyan tanulhatunk eucharisztikusan élni?
– A tanítványok arra kérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni. Ma is sokan tanácstalanok: mit csináljanak az Oltáriszentség előtt, hogyan tudnak Isten jelenlétében lenni, meghallani a hangját? Ebben szeretnénk segítséget nyújtani. A szentmisében kevés idő jut arra, hogy személyes időt töltsünk Krisztussal. A szentírási szakaszokon keresztül is találkozunk vele, de a legmélyebben a szentáldozásban, amely után a liturgiában előírt módon „szent csendet” tartunk a személyes imára. Egy kapcsolat azonban ennél sokkal több csendet és időt igényel. Ezt teszi lehetővé a csendes szentségimádás, amelyről ugyanakkor ma sokaknak inkább az jut eszébe, hogy az egy hosszú, térdeplős, lábgörcsölős, litániázós imafolyam. Természetesen a közös imának is helye van a szentségimádásban, de Jézus, aki jelen van az Oltáriszentségben, a csendben tud hozzánk szólni, iránymutatást adni.

Akik vállalkoznak arra, hogy hetente egy órát eltöltenek így Krisztussal, azt mondják, az a legjobb órájuk az egész héten. Mai zajos világunkban nagy az éhség a csendre. Örömmel látom, hogy a csendes szentségimádás bevezetésének is köszönhetően egyre több templom tart nyitva hosszabb-rövidebb ideig napi rendszerességgel. Szintén nő azoknak a szentségi kápolnáknak, templomoknak a száma, ahol egész napos szentségimádást végeznek. Ahol ez megvalósul, ott „kegyelmi térerő” keletkezik. Én hiszem, hogy a Szentlélek segítségével 2020-ra teljes lesz a lefedettség hazánkban ebből a szempontból. Amúgy már most lehet induló szentségimádási alkalmakat regisztrálni, vagy már meglévőket találni a szentsegimadas.hu oldalon.

– Az eucharisztikus kongresszusok indulásakor, a 19. század végén a hangsúly a körmeneten, a szentségimádáson volt. 1960-ban, Münchenben az Eucharisztia ünneplése, a szentmise került a középpontba. Hogyan vezeti ma a hívőket az Egyház ebben a kérdésben?
– Az Oltáriszentség a szentmisén „jön létre”, ott változik át, vagy más szóval lényegül át a pap szavára a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé. Az Eucharisztia tisztelete – a szentségimádás és a körmenet – a szentmise meghosszabbítása, illetve a hitünkről való tanúságtétel a világ előtt. A szentmisében a csúcspont az áldozás, ahol testi-lelki egyesülés történik Isten és ember között. Fontos, hogy a lelkünk megtisztításával felkészüljünk erre, és a szentmisének ne csak passzív résztvevői legyünk, hanem felfogjuk, mi is történik ott. Ne rutin legyen, hanem személyes „isteni randevú”. Ezért például nem szabadna, hogy az legyen számunkra az elsődleges, hogy melyik pap tartja a szentmisét, mert a lényeg független a pap személyétől.

Az Oltáriszentségben Krisztust fogadhatjuk a szívünkbe. Ha örök örömben és boldogságban akarunk élni, akkor az Oltáriszentség vételének kell a legfontosabbnak lennie a földi életünkben. Jézus azt mondja: „Aki eszi az én testemet, annak örök élete van.” Ugyanakkor a szentmise kommunió is, egy kenyér, egy test. A lelkem tisztán tartásával nemcsak az üdvösségemet segítem, hanem erősítem a katolikus közösséget is. Az életemnek, a szavaimnak, a tetteimnek vissza kell tükrözniük, hogy miben hiszek. Ehhez a saját erőnk kevés, ezért van szükségünk a szeretet forrására, az Eucharisztiára.

– Mi lesz a missziós küldöttek feladata?
– A fő cél, hogy felpezsdítsék a plébániájukon az eucharisztikus életet. Akik szeretik az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust, azok nagyon sok mindent meg tudnak tenni érte. A terítők tisztán tartásától kezdve a szentségimádás szervezéséig, eucharisztikus élet csoportjainak létrehozásáig. A legfontosabb a hívek megszólítása, annak tudatosítása, hogy az eucharisztikus életre mindannyian meg vagyunk hívva. Régen aktívak voltak az oltáregyesületek. A megnevezésük kissé öregesen hangzik, de a szolgálati terület, amelyet elláttak, ma is nagyon fontos és sokrétű. Fel kellene éleszteni ezeket a csoportokat.

Trauttwein Éva/Magyar Kurír